|
Tízen a gyorsítósávban
2010.
10.
20. szerda
Idén a tavalyinál eggyel kevesebb, tíz magyar cég került fel a leggyorsabban növekvő közép- és kelet-európai technológiai vállalatokat összegyűjtő Deloitte Fast 50 listára, de így is alig szorultunk Lengyelország mögé. A cégek megérezték a válságot, de bíznak a jövőben; a legnagyobb lehetőséget a számítási felhőben látják. Ahogy tavaly is, idén is egy magyar cég jutott be a lista első tíz helyezettje közé, ám míg 2009-ben az AITIA volt az, az idén az internetes megoldásokat (internetáruházak, keresőmarketing) fejlesztő és a technológiával kapcsolatos tanácsadást kínáló Viala Kft. csípte el a kilencedik helyet. Ehhez 1071 százalékos növekedést kellett felmutatni az elmúlt öt évben; az AITIA-nak egy évvel ezelőtt még 1399 százalék kellett ugyanehhez a helyhez.
![]() Vannak, akik most is tudnak nőni
Némiképp változott az egyes szektorok aránya: a szoftvercégek növelték arányukat (58 százalékra), az internetes vállalatok maradtak 34 százalékon, míg a távközlési és a hálózatos cégek aránya 12 százalékról visszaesett 4-4 százalékra. A Deloitte online felmérést is készített a versenybe benevező cégek vezetői körében. Ebből kiderült, hogy a legnagyobb növekedési potenciállal rendelkező területnek a számítási felhőt látják, amelyet az energiatahatékonysággal kapcsolatos fejlesztések követnek. Ahogy az ügyfelek visszafogták beruházásaikat, az üzleti szoftverek a tavalyi első helyről a harmadikra csúsztak vissza. A fentieken kívül még sokan látnak fantáziát a közösségi hálózatokban és a technológiai kiszervezésben is.
Címkék: Deloitte
xEzt is figyelmébe ajánljuk:
IKEA e-Folder2010 után ismét magyar díjazottakat fedezhetünk fel a nagy tekintélyű One Show Interactive reklám- és marketing-megoldásokat felvonultató rendezvény győztesei között.
|
|