Ma: 17°CRészben felhős

Makkay János
Szénássy Alex, a Laboratory csoport társtulajdonosa Makkay Jánost kérte fel a cég vezetésére, aki január elsejével kezd az új helyen. Makkay János szinte pontosan egy évvel ezelőtt, tavaly októberben lett a Heineken marketingigazgatója. Előtte tizenhét éven át volt az Unilever munkatársa: 1992 és 1996 között piacelemző asszisztens, menedzser, brandmenedzser, brand group menedzser volt. Ezt követően a Lever France európai brandmenedzsere (1996–1999), az Unilever Hungary Group kategóriamenedzsere, majd marketingmenedzsere (1999–2007) volt. 2007-től az Unilever közép-európai marketingigazgatója volt.

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Hogyan dekonstruáljuk jövőnket

A héten a legnagyobb sláger a képszerkesztő iparosok és varázslók kedvencének a Photoshop CS6-nak a debütálása volt, illetve a köré épített kreatív csomagnak. A telefonadó is lelepleződött, ami nemcsak mumusként fenyegeti majd a népet, de volt Média Hungary is, ahol kiderült még lehet fenyegetni a Google-t és a Facebook-ot is magyar cégvezetőnek. Az is kiderült, hogy van élet a hardvereken és a szoftvereken túl is az IT világban, mert megjelent egy korszakalkotó könyv (gyakorlatilag nem csak egy könyv a fizikai megtestesülésében), ami máris megosztja a magyar IT világot, ez a Damage Report nevű jelenség.
<1/3>

Aktuális lapszámunkból

Felhőkoktél Nem lehet it nélkül üzletelni. Mostanában előtérbe kerültek a beruházáskímélő pénzügyi megoldások a fiskális nyomás és a romló hitelezési lehetőségek következtében. Egyre nagyobb az igény a szolgáltatás típusú alternatívák iránt.

Etikus kémlelődésNincs teljes körű adatvédelem. Sőt, néhány másodperc és egy jól megírt, pár soros kód elég a ki-be járkáláshoz informatikai eszközeinken.

Elsősegély a kisvállalkozásoknakJobb eséllyel vághatnak neki a talpon maradó, de túlélésért küzdő hazai kkv-k versenyképességük megtartásának, ha csatlakoznak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) új beszerzési rendszeréhez.