|
Új „ablak” nyílik
2011.
10.
29. szombat
Márpedig újra fel lehet találni a spanyolviaszt! Épp a Microsoft bizonyította ezt legutóbb, az ősz derekán áthasító Build konferencián, ahol a Windows 8 fejlesztői előzetesét prezentálták az újságíróknak. Nagy volt a felhajtás, de nem véletlenül; a redmondiaknak az elmúlt évtizedben nem volt olyan operációs rendszerük, amelyet ilyen szintű nemzetközi érdeklődés előzött volna meg. Mindenki arra számít ugyanis, hogy a Microsoft most legalább oly mértékben fogja felforgatni az iparágat, mint tette azt egykoron pc-vonalon a Windows 95-tel. Nos, lehet, hogy a prognózisok nem állnak messze a valóságtól, hiszen végre megszületett az az operációs rendszer, amely a pc-től a tableten át az okostelefonig tulajdonképpen mindenen működik.
A premier óta eltelt bő egy hónap során gondolom, szinte mindenki rájött már a rendszer újdonságai nyomán – melyeket ezért nem is ismertetnénk külön – a lényegre: a Microsoft, hatalmas tabletpiaci zakója után végre olyan operációs rendszerrel akar előrukkolni, amely univerzalitást kínál a mobilkütyüktől hemzsegő digitális korban. Ugyanis hiába van egészen szépen ráncba szedett mobil operációs rendszerük, nehéz helyzetben vannak az Android és iOS uralta piaci környezetekben. A pénzesővel kecsegtető táblagépek piacába pedig épp, hogy csak belekóstolhattak, s a Windows 7 – a pozitív fogadtatás ellenére – sem ad számukra hosszú távú biztonságot. Logikus volt tehát olyan oprendszert villantani, amellyel minden szegmensben megállják majd a helyüket. A Windows 8 fejlesztését felügyelő Steven Sinofsky azt mondta: amin fut a Windows 7, arra a gépre a Windows 8 is feltelepíthető. Hatalmas tehát a potenciális felhasználói bázis. Még úgy is, hogy szakemberek szerint a pc-korszaknak leáldozni látszik. Mindenesetre a Microsoft felkészülten várja a táblagépek és okostelefonok éráját. Már csak az a kérdés, hogy vajon mit szólnak a változásokhoz a felhasználók, akik kénytelenek lesznek megbarátkozni egy teljesen új rendszerre történő átállással – hosszú távon ez még akkor is igaz kell, legyen, ha látszólag most még a Microsoft ezt kompenzálandó, visszafelé kompatibilis megoldások megteremtésén fáradozik. Vannak ugyan forradalmi újítások, s vannak idegesítő bakik is, de egyelőre balgaság volna pálcát törni a Microsoft felett, hiszen az ősszel bemutatott rendszer inkább egyfajta hype-nak, vagy ha úgy tetszik, marketingfogásnak tekinthető inkább, mint jól megkonstruált terméknek. Látszólag van még min dolgozni a redmondi srácoknak, ugyanakkor vannak olyan feltételezések is, hogy a rendszer akár egy éven belül meg is jelenhet. Hogy stílszerűek legyünk, a végére tartogattunk egy kis meglepetést: egyáltalán nem biztos, hogy a rendszernek Windows 8 lesz a neve. Ugyanis Steven Sinofsky még a D9 konferencián megemlítette, hogy a Windows 8 nem a végleges neve a struktúrának. „A Windows 8 csak egy kódnév, és időben ki fogjuk találni, hogy mi legyen az igazi neve” – mondta. Lehet, hogy Redmondban tényleg teljesen új korszak kezdődik?
xEzt is figyelmébe ajánljuk:
Honda UNI-CUBBemutatták a japán vállalat legújabb elektromos járművét, amely ezúttal nem egy négykerekű, hanem egyetlen keréken gördülő egyszemélyes mobil járgány.
Kapcsolódó anyagok
|
|