|
Idén a Boscolo New York Palace Budapest adott otthont az itbusiness hagyományos
szezonnyitó fogadásának. Az itbusiness leadership award díjat idén a Vodafone
Magyarország Zrt. és a HumanoIT Kft. pályázata érdemelte ki, különdíjat a MOHAnet
Mobilsystems Zrt. kapott. Az év véleményformálója Doransky (Dobó Mátyás) lett.
Az itbusiness évadnyitó partijaként jegyzett Inside itbusiness 2010 idén egy
új funkciót is betölt az eddigieken túl. Évadnyitásról van szó most is, és persze
a környezet is ehhez méltó. 2010 májusában azonban hivatalosan véget ért a gazdasági
recesszió. Jelentős változások és még nagyobb munkálatok folytak a nyáron, hogy
a megváltozott piaci környezetben a cégek valóban felkészülten érkezzenek vissza
az őszi piacindulásra.
Így az Inside gála és az erre az alkalomra készített Nagykönyv az első igazi
„ict-esemény” a válság lezártát követően. Ki élte túl a válságot? Ki nem? Vagy
ki az, aki nemcsak egyszerűen túlélte, hanem győztesen jött ki az elmúlt két év
nehézségeiből? A Nagykönyv és az Inside erre is mutat egyfajta tükröt.
Mutatott is, hiszen minden eddiginél nagyobb érdeklődést, közel 330 főt vonzott
Dorothy a Boscolóba. Az idei rendezvény az „Óz a csodák csodája” világát mint
közgazdasági allegóriát idézte. Sziebig Andrea rövid, stratégiai prezentációja pedig az itbusiness megerősödését, az elmúlt
évben realizált profitnövekedését és a kiadónál elindult ict alapú média-tudásközpont
felállását mutatta meg.
Az immár hagyományosnak mondható fogadáson adták át a magazin kiadója által életre
hívott itbusiness leadership award díjat; hetedik alkalommal talált gazdára ez
az iparági elismerés.
|