Menü

 

Idén óriási feltűnést keltett a Whiplash (ostorcsapás) címet viselő film. Egy tanárról szól, akit a környezete vagy elítél, vagy briliáns elmének tart. A lényeg, hogy igencsak drasztikus eszközökkel motiválja növendékeit, és ezeknek a módszereknek köszönhetően az iskola együttese sorra nyeri a legrangosabb zenei fesztiválokat. Közben van, aki az erős motivációba majd belegebed, de van, akinek bejön – az eredmény mindig garantált.

Mégis nekimennek a tanárnak, kiteszik állásából az eredményei ellenére, a diákok védelmében. A film főszereplője, a tanárt játszó színész Oscart nyert, maga a film még két díjat kapott. Ez az alkotás a valaha volt legkisebb költségvetésű az Oscar-díjra jelölt filmek közül, a másik főszereplőt, a fiatal srácot pedig az év tehetségének választották. Még lehetne sorolni a film erényeit, óriási feltűnést keltett világszerte annak ellenére, hogy kimondottan rétegfilm.

 

A Human Hungary a motivációs témát járja körbe, annak hatásairól, előnyeiről, mélységeiről szól. Vajon vannak régmúlt, elítélhető módszerek például a sales motiválásban? Számon kérőnek vagy engedékenynek kell lenni? És mikor kerül elő az ostor az eredmény érdekében?

 

 

Tervezett program

 

I. Stratégia

– Modern motivációs stratégiák

– Motivációs elméletek a toborzás, kiválasztás, fejvadászat területén

– Motivációs rendszerek építése hazai cégek számára (mikro, kkv, nagyvállalat)

 

II. Work

1. szint: vezető pozíció nélküli munkavállalók

– Sales (üzletkötő / KAM)

– Non-sales

2. szint: vezetők

– Sales (sales manager / KAM vezető)

– Non-sales

3. szint: top menedzsment

– Sales (igazgató)

– Non-sales

 

III. Family

Menedzser gyerekeink motivációs „képlete”

Gyermekeink életpályájának tervezése

Gyermekek generáció alapú érvényesülése (1980–2005 között születettek a fókuszban)