Menü

 

Ha azt mondjuk „mackó”, egy kedves pajtás jut eszünkbe, akit mézzel kell szeretgetni. Ha azt mondjuk „medve”, akkor egy félelmetes, békéjében megzavart ragadozóra is gondolhatunk, akinek pusztító az ereje, ha a helyzet úgy kívánja. Kettejük közös vonása, hogy téli álmot alszanak és a tavasz ébredésével előbújnak biztonságos barlangjukból, hogy aztán kedvükre barangoljanak a saját környékükön.

 

Véget ért egy téli álom a 2014. év végén. No, nem a mackóké és nem is a medvéké. Az üzleti élet szereplőit súlyosan dermesztő „barlangban pihenést” adhattunk át végérvényesen a múltnak. A vásárlók – legyenek közvetlen végfelhasználók vagy épp indirekt üzleti partnerek – hosszú „téli álomba” szenderültek a 2008-as válságot követően. Mindenki várta az ébredést, már többször, több időpontra jósolták, de Magyarországon, úgy látszik, túl jól érezték magukat a mackók és a medvék a barlangban, nehéz volt barangolásra késztetni őket. De az előzetes vásárlási összesítések alapján a tavalyi év végén a hazai fogyasztói piac már úgy viselkedett, mint a válság előtti „békeidőkben”. A költési mennyiség és költési hajlandóság alapján kijelenthettük: itt a tavasz!

 

De ne felejtsük el, hogy az ébredő medve nem rohan. Óvatos, körültekintő, ha felbőszítik, könnyen és gyorsan meghátrál – vagy éppen támad. Nem véletlenül hasznos gyerekjáték a „medvejárás”, a medve vicces, komótos mozgásának imitálása. Most akkor adott egy csapat, medvejárásban gyalogló célközönség. Hogyan közelítsük meg őket, hogy elfogadják a „mézet” tőlünk? Hogyan kerüljük el, hogy felbőszítsük őket? Fontos kérdések ezek!

 

Az ITBusiness&Technology 2015: MEDVEJÁRÁS koncepciója egy ébredő, de fogyasztókkal már ellátott piachoz ad megfelelő útmutatást az üzleti oldal számára. Teszi ezt a megszokott módon, de mégis kicsit másként. Prezentációk, kerekasztalok, szakmai értekezések nyilván elengedhetetlenek a sikerhez, de nagyon fontos a megfelelő piaci szegmentáció is. Más a „medvejárás” egy kkv, egy hazai nagyvállalat vagy épp nemzetközi céges ügyfélkör esetén. Így hát mások a megfelelő, hatékony „etetés” szabályai is.

 

Ennek a ténynek az ismeretében határoztuk meg a különböző, párhuzamosan futó programokat, hogy mindenki a saját „medvéjéhez” kapjon hatékony útmutatót.

 

 

Ugrás az esemény részletes oldalára