Menü
2017_12_nyito.jpg
Forrás: ITB

Az emberiség örök vágya, hogy megismerje a jövőt. Ma már leginkább a big datán és a piackutatásokon alapuló adatokra hagyatkozunk, ha a jövőbeni trendeket, folyamatokat akarjuk előre látni, jelezni.

Így tesz már sok-sok éve az Ericsson is: Mobilitási Jelentése a mobil-adatforgalom alakulását bemutató, vezető iparági kiadvány, amely részletes és pontos mérési eredmények és elemzések alapján ismerteti a mobilforgalom globális trendjeit. Ahogy lassan univerzálissá válik a 4G hálózat, és ahogy az 5G technológiák is egyre közelebb kerülnek a tényleges megvalósuláshoz és megkezdődik tesztelésük, úgy lesznek egyre fontosabbak a használati szokások, a fogyasztók habitusa, az új piaci lehetőségek és az ezek által meghatározott fejlődési irányok. A legfrissebb Mobilitási Jelentés segítségével a decemberi ITB Club résztvevői megismerhetik a jövőt, vagyis a legmarkánsabb ICT-trendeket, valamint azok várható következményeit. Az Ericsson egy másik kutatásából, a Hot Consumer Trendsből pedig azt tudhatjuk meg, hogy a körülöttünk kavargó technológiai változások közül melyik mennyire és hogyan alakítja majd át az életünket, hogyan hatnak egymásra és mindennapjainkra. Tavaly például a mesterséges intelligencia, a kevert valóság és az IoT szerepelt a „forró trendek” között. Vajon idén milyen folyamatokat azonosítanak a kutatók, mire kell felkészülni magánemberként és cégvezetőként?

Ha ellátogatnak a decemberi ITB Clubra, az elsők között és első kézből, közvetlenül Jakab Rolandtól, az Ericsson Magyarország ügyvezető igazgatójától ismerhetik meg a két jelentés megállapításait, hogy utána kötetlen beszélgetés keretében vitassák meg a jövő trendjeit.

Időpont: 2017. december 12., 9:00–11:00 óra
Helyszín: KIOSK (Budapest, Március 15. tér 4.)

Meghívott vendégeinknek a részvétel díjtalan. A meghívóval nem rendelkezők részvételi díja 50 ezer forint + áfa.

A rovat ajánlója

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 1983 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Hesz László

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4718 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:HRP Europe Kft.

A legkeresettebb cégek: