Menü
2018_05_580px.jpg
Forrás: ITB

Egyre több dolgot szeretünk az interneten intézni, és egyre kevésbé szeretünk boltokba, ügyfélszolgálatokra vagy éppen bankfiókokba járni. Mégis akadnak ügyek, amelyekhez elengedhetetlen a személyes jelenlét – például, amikor a szolgáltatónak minden kétséget kizáróan meg kell győződnie arról, kivel is áll kapcsolatban.

Sokáig ilyen volt a banki számlanyitás is. A technika fejlődése és az azt követő jogszabályi környezet azonban ezen a téren is változást hozott. Több bank is felkínálja annak lehetőségét, hogy az ügyfél videokapcsolaton keresztül mutassa be személyazonosító okmányát és lakcímkártyáját.

A májusi ITB Clubon ezt a módszert és az ügyfelek távoli azonosításának egyéb lehetséges módjait járjuk körül. Mennyire biztonságos a fizikai kártyák videós bemutatása? Milyen esetekben lehet élni vele? Mit kell tennie a két félnek azért, hogy tényleg megvalósuljon a magas biztonsági szint? Milyen más, gyorsabb és modernebb módszerekre adna még lehetőséget a technológia?

Ezekre és hasonló kérdésekre keressük a választ meghívott előadóink, Vetési Iván, a NISZ ügyfélkapcsolati és szolgáltatási vezérigazgató-helyettese; Sári Ibolya, az OTP Bank Front-en Rendszerek Fejlesztési Főosztályának igazgatója; Takács Domonkos, az OTP Bank Bankkapcsolati Főosztályának igazgatója; valamint Elkán Tamás senior manager és Petrilla Ádám, osztályvezető segítségével. A bevezető előadásokat követően szokás szerint az interaktív beszélgetésé lesz a főszerep, ahol kíváncsiak vagyunk az Ön véleményére is!

 

Időpont: 2018. május 8., 9:00–11:00

Helyszín: KIOSK (Budapest, Március 15. tér 4.)

Kapcsolódó videók

ITB Club május: Távolról megmondom, ki vagy!

ITB Club május: A távoli azonosítás már nincs távol

Meghívott vendégeinknek a részvétel díjtalan. A meghívóval nem rendelkezők részvételi díja 50 ezer forint + áfa.

A rovat ajánlója

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2028 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Poór Károly

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4834 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:SERCO Informatika Kft.

A legkeresettebb cégek: