Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


Eseménynaptár

előző hónapkövetkező hónap
22_My_Improved_Resume.jpg
Forrás: ITB

Megfelelő ösztönzőkkel külföldről is hazacsábítható az IT-munkaerő, akinél a 13., 14. havi fizetés jelenti az igazi vonzerőt. Hiába végez sok informatikus vidéken, az adatok szerint az IT-cégek és infokommunikációs állások Budapestre összpontosulnak. Cikkünkből nemcsak az IT-sok fizetéseit ismerhetjük meg, hanem kiderül az is, hogy milyen juttatás tartja az adott munkahelyen a tehetséges dolgozókat.

Nyáron, az augusztusi hőség és a szabadságolások közepette érkezett egy meghívó szerkesztőségünkbe, mely első pillantásra arról szólt, hogy az IT-szakma fizetéseit egy újabb vállalat felmérte, kutatta és publikálta. Az akkori eseményre nem sikerült elmennünk, a jelentés aktualitása miatt újabb találkozót kértünk. A kutatás készítői augusztus végén csak az ITB munkatársainak tartott prezentáció keretében mutatták be munkájukat, melyből kiderült, hogy nemcsak az IT-fizetésekről, hanem az álomjuttatásokról is sokat megtudhatunk.

 

A milliós álomfizetések tartják magukat

De mivel mindenki szeret más zsebében turkálni, kezdjünk a fizetésekkel! A Grafton kicsit más leosztásban, de azért a már jól ismert kategóriákban adta közzé az IT-szakmára jellemző fizetéseket, ebből a sajtónyilvános adatokat a mellékelt táblázatban közöljük. A legjobban a projektmenedzsment területén lehet keresni, ahol nemcsak a vezető pozíció fizet jól. Érdekes a szórás a UX designer és a grafikus munkakörben, a minimális és maximális fizetések között háromszoros különbségek vannak. Tamás Farkas, a Grafton IT és távközlés csoportjának vezetője szerint a kisebb fizetés a KKV-tól származik, aki cserébe érdekesebb, változatosabb munkát biztosít, míg a multinacionális cégek a relatív unalmasabb munkát magasabb fizetéssel ellentételezik.

A Hays Salary Guide 2018-as adataival összevetve (erről bővebben magazinunk 2018. április 17-én megjelent számában írtunk) nincs jelentős különbség a kategóriákban. Egy vezető SAP tanácsadó a Hays szerint 800 ezer és 1,1 millió közötti fizetést vihet haza, a Grafton esetében a minimális érték 50 ezer forinttal magasabbról indul. Vannak kategóriák, ahol a cég részletesebben elemzi a fizetéseket: tesztelő esetében például megkülönböztet manuális vagy automatizált tesztelőt (az utóbbi keres jobban), ahogy a teszt elemzők fizetését is kiemeli. A Hays csak tapasztalat szerinti megkülönböztetésben bontotta le a tesztelői kategóriát, így ezt nem is hasonlítottuk össze.

 

A ki nem használt potenciál

A kutatást a Grafton Recruitment magyarországi részlege végezte, és első alkalommal készítettek részletes elemzést a magyar IT-szektort jellemző körülményekről, fizetésekről (a metodológiáról lásd keretes írásunkat). Az első adat, amely felkeltette figyelmünket, az a hazai IT-munkahelyek Budapest központiságáról szól. Eddig is éreztük és tudtuk, hogy ha valaki IT-ben karriert szeretne befutni, miközben kényelmes megélhetést biztosít magának, a fővárosba kell költöznie. Azonban az adatok azt mutatják, vidéken a vártnál sokkal több kihasználatlan potenciál van: az IT-sok többsége ugyanis nem Budapesten (csak 40 százalék), hanem vidéken kapja kézhez diplomáját (60 százalék). Ezek a végzősök első körben helyben keresnének munkahelyet, de nagyon hamar Budapestre vagy külföldre kerülnek. Tamás Farkas szerint sokkal több potenciál van egy vidéki helyszínben, mint az gondolnánk. Több IT-s cég mehetne Budapesten kívül, vidéki nagyvárosokba, hiszen a jól képzett munkaerő ott van, ott helyben megtalálható.

Mivel kevés az IT-cég, a vidéki karrierlehetőségek korlátozottak: aki Debrecenben dolgozik, 3-4 cég közül választhat csupán. A csoportvezető szerint ezeknél a cégeknél nem sokban különböznek a munkakörülmények és a fizetések – miután egy tehetséges munkaerő két hasonló céget kipróbál, nagy valószínűséggel külföldre vagy a fővárosba vonzza a jobb munkalehetőség. Sajnos vidéken nincs hosszú távú perspektíva, a cégek nehezen tudják helyben tartani a tehetségeket. Pedig mindent megmozgatnak, egyre több cég indított duális képzést vidéki oktatási intézménnyel együttműködve, és modern irodát, vonzó munkakörülményeket alakítottak ki Budapesten kívül is.

A kutatás módszertanáról

A Grafton Recruitment az IT-s fizetésekről és juttatásokról szóló kutatást saját ügyfeleihez kihelyezett 547 jelölt által kapott fizetési ajánlat vagy megkapott fizetésük alapján állították össze a vállalat munkatársai. Egy fizetési intervallumot akkor vettek figyelembe, ha minimum az adott szakterületen belül legalább az esetek 75 százalékában jelentkezett. A fizetésekre vonatkozó adatokat 2017 második félévében és 2018 első negyedévében gyűjtötték össze. A kutatásban 33 vállalat fizetési ajánlatai szerepelnek. A juttatásokra vonatkozó kvalitatív kutatás 416 jelölt megkérdezésével készült el, kérdezésük időpontja 2017 utolsó negyedéve, 2018 első negyedéve. Az elérhető jelöltekre, szaktudásukra vonatkozó elemzést a közösségi oldalakon, különös figyelemmel a LinkedIn oldalon elérhető adatokat vették figyelembe, melyet a Grafton saját adatbázisával vetették egybe. Ennek megfelelően az elérhető IT-szakemberek száma nagyobb lehet, hiszen nem mindenki van fenn a közösségi oldalakon, nem mindenki teszi elérhetővé szakmai tudásáról szóló információit. Az elemzés azt jelzi, mely szakemberek érhetőek el közösségi felületeken, ami ugyancsak fontos adat.

 

Az IT-s állások Budapesten vannak

Mivel az IT-s cégek főként Budapesten vannak, az állások is a fővárosban összpontosulnak, hiába a vidéki végzősök 60 százaléka. Az adatokból kiderül, hogy a közösségi oldalakon és a munkahelyeket kínáló portálokon meghirdetett IT-s állások 88 százaléka budapesti és csupán 12 százalékuk vidéki. Egyes foglalkozások esetében a különbség ennél még nagyobb, például Java programozói állásból 347 volt a tanulmány készültekor Budapesten, vidéken csupán ennek tizede, 35 volt elérhető.

A kutatásban megnézték a közösségi oldalakon elérhető IT-s munkaerő bevallott tartózkodási helyét is, és ekkor látszik, hogy a vidék javára eldőlő korábbi 60–40 százalékos arány már 45–55 százalékosra változik. Vagyis a végzősök egy része valóban a fővárosban találja meg az áhított munkahelyet.

Az oktatásra vonatkozó adatokból egy másik trend is világosan kirajzolódik: az IT-s vagy a rokon képzéseket biztosító egyetemeken magas fokú a lemorzsolódás. A Grafton által összegyűjtött adatok szerint például Budapesten öt évfolyamon 9585-en tanulnak IT- vagy ezzel rokon képzéseken, vagyis átlagosan 1917-en évfolyamonként. Amikor a végzősökhöz érünk, akkor 218 ember „eltűnik”, hiszen csak 1699-en fejezik be tanulmányaikat. Ők vagy más képzés után néztek, vagy nem vették át a diplomájukat, mert hiányzik hozzá a nyelvvizsga. Létezik egy harmadik eset is: rég felszippantotta őket a munkaerőpiac, és úgy vélik, nincs értelme befejezni az egyetemet. Arányaiban a lemorzsolódás Győr-Moson-Sopron megyében a legmagasabb: átlagosan 634 diák van egy évfolyamon és 247-en végeznek. Tehát közel kétharmaduk külföldön dolgozik vagy még nem nyelvvizsgázott – Ausztria közelsége miatt az első forgatókönyv valószínűbb.

 

Ez a tudás van nálunk jelen

A kutatásban arra is kitértek, milyen tudású szakemberek vannak jelen a munkaerőpiacon. Nem meglepetés, hogy döntő többségük (49 százalékuk) a szoftverfejlesztésben dolgozik, míg a rendszer- és infrastruktúramérnök a második legnépszerűbb foglalkozás (20 százalékkal), az ERP rendszermérnök, üzleti elemző pedig a harmadik helyezett lett (10 százalékkal). Vannak olyan szaktudású emberek, akik elég kis arányban láthatók a LinkedIn munkaerő portálon, ilyen a folyamatmenedzsmenttel foglalkozók (az IT-sok 3 százalékánál érhető el ez a tudás), az adatbázis és az adattárház fejlesztők (ők is 3 százalékkal vannak jelen), és az alkalmazás támogató (1 százalék). Érdekes, hogy a második helyezett infrastruktúra mérnökből ugyanannyi dolgozik a fővárosban, mint vidéken (2734 vs. 2737), vagyis ez azt jelenti, hogy rendszergazdákra a vidéki intézményekben is szükség van.

A felmérés tovább boncolgatta a különböző szerepköröket, hiszen az első helyezett, a szoftverfejlesztés nagyon sok kategóriát takar. Fejlesztőkből a legtöbb tudás a hazai piacon .NET fejlesztőből, Java fejlesztőből, frontend fejlesztőből van, de a C++, PHP, Python tudás is keresett a piacon. Rendszermérnöki tudással bírók is sokan vannak (ők a harmadik helyezettek egyébként gyakoriság szempontjából), de az is kiderül, hogy üzleti elemzőből, rendszer adminisztrátorból és BI szakemberből is találni ezeken az oldalakon. A legritkább a problem manager – ez a kategória azért speciális, mert tipikusan szolgáltató központoknál találnak állást. Kevés ugyanakkor a biztonsági rendszerépítő, SAP támogató szakember, ahogy a Ruby és Scala fejlesztő.

 

Céges ovi és távmunka az áhított

A kutatás végére sikerült egy izgalmas táblázatot is elkészíteni, melyben a juttatásokról van szó. Az összeállítás 416 interjú segítségével készült el, és a munkát keresők szubjektív attitűdjét tartalmazza a különböző vállalati juttatásokkal kapcsolatban. Hiába hittük azt, hogy milyen jó dolga lehet annak, aki vállalati masszázsban részesül, a munkavállalók ezt a juttatást a semleges kategóriába sorolták, vagyis egy hasonló megléte nem befolyásolja a céggel kapcsolatos megítélésüket. Ugyanezen kategóriában szerepel még az utazási biztosítás, az életbiztosítás, a nyugdíjalap biztosítása, illetve a wellness tevékenységek munkaidő alatt.

A „wow faktor” kategória közelebbi elemzése mutatja meg azokat a juttatásokat, melyek biztosításával az igazi tehetségeket cégünkhöz tudjuk láncolni (már, ha ezeknek biztosítása belefér a cég költségvetésébe, elképzelésébe, munkakultúrájába). Ezek közé tartozik, hogy a munkavállaló teljesen, 100 százalékban otthonról tud dolgozni; a kötelezően előírtak felett biztosított fizetett szabadnap; a fejlődési programok megléte; az aláírási bónusz; a 13. vagy 14. havi fizetés (főleg multinacionális cégnél jellemző); a fogorvosi ellátás; az ingyenes étkeztetés (KKV-k jellemzője); wellness programok biztosítása; ergonomikus irodai környezet; éves utazás külföldre; gyermekek számára óvoda fenntartása és a részleges vagy teljes költségének a biztosítása; valamint a családi programok szervezése.

 

A multik élen járnak a juttatások terén

Az alap, vagyis a teljes egészében megszokott juttatások közé tartozik az étkezési és üdülési utalvány, a mobiltelefon és a laptop, az egészségmegőrző csomag vagy az önkéntes CSR programok biztosítása. Az elvárt juttatások között pedig olyanok szerepelnek, mint a sportkártya, az utazási költségek fedezése, a részleges munkavégzés otthonról, a szakmai képzések és a nyelvtanulás lehetőségének megléte, a teljesítménybónusz vagy a tusoló a munkahelyen.

Érdekes, hogy összesen nyolc olyan juttatás szerepel a táblázatban, melyeket az összes cég biztosít munkavállalói számára. Az alapjuttatások kategóriában öt hasonló van: Erzsébet kártya, SZÉP kártya, utazási támogatás, gyümölcs az irodában, valamint alkalmi jutalmak, mint például szülinapi bónusz. Az elvárt juttatások között a minden cégformánál előforduló kategóriát a részleges távmunka, a játszószoba, a társadalmi események, a csapatépítő tevékenységek jelentik.

A wow faktor kategóriában olyan juttatás nem szerepel, amely mindhárom cégformánál megtaláltunk volna (mert akkor már nem lenne a kategória tagja). A családi események a multinacionális cégek, KKV-k jellemzője, a 100 százalékos távmunka a multik és startupoknál érhető el, míg a pluszban fizetett szabadnapokat a multik és KKV-k kínálják. A legtöbb juttatást a multi cégeknél dolgozók kiváltsága, majd a KKV-k és start-upok következnek.

 

Kevésbé rugalmas munkaerő

„Minket is meglepett, hogy valóban létezik olyan cég, amely teljes egészében távmunkában végezhető munkát ajánl az alkalmazottainak” – ismertette Tamás Farkas. Ezek a cégek tipikusan virtualizált környezetben tervezik meg a munkát, jól kidolgozott munkafolyamataik vannak, így valóban akár a tengerpartról is meg lehet szervezni a konferenciahívást vagy ösztönözni a munkatársakat, hogy végezzék el határidőre a feladataikat. Startup céghez is szívesen mennek az IT-szakemberek, náluk főleg az elvégzendő feladat érdekessége, újszerűsége, és a kihívás, hogy valami új megteremtésének részesei lehetnek a vonzó tényező. A komfortos irodai környezet, a wow juttatásokkal a munkáltató tovább az irodában, munkában tudja tartani alkalmazottját – van, aki ezt igényli is. Előfordul, hogy a munkáltató fizeti a reggelit, hogy az iroda első emelete az óvoda, vagy az, hogy az alkalmazottak kimoshatják ruháikat a munkahelyen, hogy nekik már csak aludni kelljen hazamenni. Persze, ezek ritka esetek, de jól látható, hogy az iroda és az otthon határa egyre inkább összemosódik.

A csoportvezető mind gyakrabban találkozik hosszú felmondási idővel, a szokásos egy hónap helyett a három hónapos felmondás nem támogatja a munkahelyi mobilitást. A HR-eseknek azt tanácsolta, hogy ebben a felmondási időszakban is törődjenek alkalmazottjukkal, keressék meg legalább hetente egyszer, ne engedjék el a kezét. A munkáltatói márkaépítés egyik kiváló eszköze a (néha hosszú) felmondási idő kitöltésének elengedése is: ha az alkalmazottól pozitív légkörben, civilizált módon válunk el, akkor megvan az esélye annak, hogy később még visszatérhet hozzánk. Arról nem is beszélve, hogy új munkahelyén valószínűleg kedvezően tünteti fel volt munkáltatóját. A munkaközvetítői piacon egyre gyakoribb az is, hogy a külföldön élőket is megkeresik ajánlataikkal. A Brexit jelentette bizonytalanság miatt többen költöznek haza Nagy-Britanniából, még akkor is, ha itthon nem kapják meg kinti fizetésüket. Az is előfordult, hogy a külföldön élő potenciális munkaerő jelezte, most még nem aktuális a dolog, de bizonyos időn belül szeretne visszaköltözni, így később kereshetik őt ajánlattal.


Hazai fizetések az ICT-szektorban

Szoftverfejlesztés
Szakértelem szintjeminmax
Beágyazott szoftverfejlesztési mérnök 650 900
Szenior C/C++ fejlesztő 850 1300
JAVA fejlesztő mérnök 650 950
Vezető JAVA fejlesztő 1000 1500
Frontend fejlesztő mérnök 550 900
Vezető frontend fejlesztő 950 1500
.Net/C # szoftverfejlesztő mérnök 550 900
Vezető .Net fejlesztő 950 1400
Scala fejlesztő 550 950
Kvantitatív fejlesztő 750 1000
Szenior kvantitatív fejlesztő 1000 1400
PHP fejlesztő 400 750
Vezető PHP fejlesztő 800 1100
Mobil fejlesztő 450 850
Szenior mobil fejlesztő 900 1300
Fullstack fejlesztő 450 850
Szenior fullstack fejlesztő 900 1400
Vezető fejlesztő 1100 1800
 
Összetett pozíciók
Szakértelem szintjeminmax
Vállalati megoldás mérnök 900 1400
Szoftver megoldás mérnök 900 1400
Üzleti elemző 500 1200
Scrum mester 700 1400
Termékgazda 700 1200
Devops mérnök 500 1400
Technikai író 350 850
K+F mérnök 800 1800
 
Projektmenedzsment
Szakértelem szintjeminmax
Projekt menedzser 650 1600
Program menedzser 900 2000
 
Adatbázis, adattárház
Szakértelem szintjeminmax
Adatbázis támogató mérnök 800 1200
Adatbázis adminisztrátor 550 1300
Adatbázis fejlesztő 550 1300
Adattárház fejlesztő 750 1500
 
BI és big data
Szakértelem szintjeminmax
BI szakértő 550 850
BI fejlesztő 750 1300
BI tanácsadó 800 1500
ETL fejlesztő 750 1200
Big data mérnök 550 1100
Adatelemző 400 1200
Adattudós 600 1300
Adatbányász 500 1200
 
Termék dizájn
Szakértelem szintjeminmax
UX designer 300 1100
Grafikus 300 1000

A fizetések bruttó összegek forintban, és 1000-es egységben értendők

Forrás: Grafton IT Salary és Market Guide, 2018

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2028 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Alföldi István

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4835 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:ALEF Distribution HU Kft.

A legkeresettebb cégek: