Az internet révén új modellek jelennek meg a cégek közötti együttműködésben,
különösen, ha a viszonylag újabb keletű világhálót összekapcsoljuk a sokkal korábbi
keletű automatizálással. Ez többek között azt jelenti, hogy bizonyos munkafolyamatok
jelek adására, cseréjére korlátozódnak két vagy több gép között. A gépek közti,
úgynevezett m2m-kommunikáció gyökeresen megváltoztathatja a hagyományos ipart
– amelynek így alkalmazott kutatások, műszaki fejlesztések, know-how-k egész sorára,
és mindenekelőtt felkészülésre és tartalékokra lesz szüksége.
Számok és értékek
Míg jelenleg a mobiltelefon-előfizetések száma világszerte lassan meghaladja
az 5 milliárdot, addig egy Ericsson-tanulmány szerint az m2m-iparágban potenciálisan
mintegy 50 milliárd összekapcsolásra váró eszközről, tárgyról lehet szó. A Strategy
Analytics becslése szerint 2014-re az m2m-piac értéke világviszonylatban meghaladja
majd az 57 milliárd dollárt, ugyanakkor 2008-ban nem érte el a 16 milliárdot.
Az Európai Unióban 336 millió közüzemi fogyasztásmérő, éves szinten 219 millió
utas, 31 millió tehergépjármű, 7 millió riasztóberendezés, 6 millió pos-terminál,
valamint 3 millió parkolóóra és automata található – összesen tehát több százmillió
olyan végpont létezik, amely képes lehet sim-kártyán keresztül, a mobiltechnológia
segítségével kommunikálni.
Magyarországon is folyamatosan bővül a mobiltechnológia segítségével kifejlesztett,
a lakosság és a cégek számára is elérhető szolgáltatások köre – például a távfelügyelet
és távvezérlés, a távleolvasás, a biztonságtechnika, a flottamenedzsment, a mobil-
(értékesítő) terminálok, valamint az egészségügy területén.
Hazánkban becslések szerint a következő 20-30 évben 40-50 millió m2m-kapcsolat
létesül, azaz nagyságrendileg ennyi gprs-eszközre és adatkártyára lesz szükség.
E fejlődés üteme tehát sokszorosan meg fogja haladni azt, mint amit a mobiltelefonok
evolúciója során tapasztaltunk.
Erőforrás-felügyelet
Az m2m-kommunikáció számos iparágban és üzleti megoldásban használható. Fő célja,
hogy javítsa egy adott cég működési hatékonyságát, új üzleti lehetőségeket aknázzon
ki. Egy m2m-kommunikációval – gprs alapú telemetriával – támogatott vállalati
erőforrás-felügyelettel évente milliókat lehet megtakarítani – mutat rá Havasi Zoltán, a Mohanet Mobilsystems Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Ugyanis egy előre elkészített forgatókönyv szerint paraméterezni lehet a gépek,
berendezések és az emberek munkáját. A távfelügyelet segítségével aztán egyrészt
folyamatosan követhető a különböző műszaki berendezések állapotváltozása, másrészt
naprakészen ellenőrizhető az erre szolgáló speciális telefonnal ellátott személyek
munkavégzésének hatékonysága. Így a megbízó arról is értesülhet, ha egy munkatársa
nem a megfelelő időben végezte el a feladatát.
A felügyeleti szoftverben meglévő intervallum-figyelés segítségével minden
egyes feladat ütemezhető, így a munkavégzés egy előre elkészített forgatókönyv
alapján történik. Ha a személy a feladatot előbb vagy később teljesíti (nem várt
esemény), azt a szoftver riasztásként jelzi.
Közüzem, létesítmény
Ily módon az m2m-kommunikáció egyrészt tiszta képet ad a gépek működéséről és
az emberek tevékenységéről, másrészt, amolyan elektronikus teljesítésigazolásként,
dokumentálja az eseményeket.
A közüzemi vállalatok esetében viszont az m2m-kapcsolat egyrészt intelligens
mérést tesz lehetővé, amely a fogyasztások folyamatos távleolvasásával javítja
az energiafelhasználás hatékonyságát és csökkenti az üzemeltetési költségeket,
másrészt jeladók segítségével felügyelheti és optimalizálhatja a teljes szolgáltatási
infrastruktúrát (vezetékrendszert).
Bátorfi Péter, az Intelliport Solutions ügyvezetője szerint ebbe a kategóriába tartozik a létesítményfigyelés
is. Az ingatlanüzemeltetők és -bérbeadók számára különösen fontos, hogy rendszeresen
tájékozódjanak a használók fogyasztásának mértékéről, és arról pontos elszámolást
tudjanak készíteni. Az ingatlanhoz tartozó, kommunikációs interfésszel ellátott
víz-, gáz-, hőmennyiség- és villamosenergia-fogyasztásmérők rendszeresen leolvashatók,
továbbá a riasztási funkció segítségével a műszaki meghibásodások, csőtörések,
szivárgások és az esetleges visszaélések azonnal felderíthetővé válnak.
Forró területek
Az intelligens mérésen túlmenően még két területen áll küszöbön az áttörés: a
biztonságtechnikában a mobilkamerák segítségével végzett megfigyelésben, valamint
a járóbetegek távfelügyeletében.
A mobilkamerás megfigyelést eddig a szűkös sávszélesség akadályozta, különösen
a feltöltési irányba. Ám a hsupa- (high speed uplink packet access) technológia
már ezt a problémát is megoldotta. A kamera teljesen automatikusan működik, s
olyan helyeken érdemes bevetni, ahol a fix telepítésű eszköz üzemeltetése nem
kifizetődő, illetve csak időszakos megfigyelésre kell alkalmazni. Ilyen lehet
például egy építkezés, az átmeneti útlezárás, illetve a megelőző jellegű térfigyelés
falfirka sújtotta területeken, vagy illegális szemétlerakóknál, ahol a kamerák
felfedezése után gyorsan továbbállnak az elkövetők. Értelemszerűen ugyancsak mobilkamerákat
célszerű telepíteni a tömegközlekedési eszközökre is.
A főként idős járóbetegek távfelügyeletét az motiválja, hogy öregedő társadalmunkban
egyre kevesebb aktív munkavállalónak kell eltartania egyre több idős, egészségügyileg
sérülékeny embert. Sokan köztük nem betegek a szó szoros értelmében, de állandó
felügyeletre szorulnak. Például magas vérnyomás esetén olyan mérőeszközre van
szükség, amelynek érzékelői elküldik az adatokat a háziorvosnak, aki szükség esetén
azonnal közbe tud avatkozni. Másrészt a háziorvos ellenőrizni tudja, hogy páciense
betartja-e a kezelési előírásokat.