Ma: 17°CRészben felhős
Elvárások és üzleti lehetőségek
Mártonffy Attila, 2011. 05. 08. vasárnap

Az első mobiltelefon súlya 80 deka, mérete féltéglányi, ára 4 ezer dollár volt. Ma már egy pillekönnyű, féltenyérnyi okostelefont fillérekért az ember után löknek. Az ágazat és a mobilhasználat szédületes iramban fejlődik.

A mobiltelefonok gyors elterjedéséhez a technológia fejlődése mellett hozzájárult a tarifák csökkentése, a kártyás telefonok bevezetése és a készülékválaszték folyamatos bővítése is. A klasszikus távbeszélgetés ma már egy a sok mobilalkalmazási lehetőség közül, és sok esetben nem is a legfontosabb. Nem csoda hát, hogy mostanában a mobilkommunikáció újabb értelmet nyert: az internettechnológia – vezetékkel vagy anélkül – lehetővé teszi, hogy az ember mozogjon, és ezzel egy időben információt hozzon létre, információt továbbítson, és számára kijelölt információhoz jusson.


Emelkedő igények

A mobilkommunikáció eszközeinek – noteszgépek, okostelefonok és tábla-pc-k – növekvő népszerűsége folytán megnő a vásárlói kereslet ezen eszközök iránt, s növekszik az igény a szélessávú hozzáférésre is – fejtegette Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója az itbusiness és az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) közösen rendezett, Business & Technology című konferenciáján.

Christopher Mattheisen, Magyar Telekom
A magyarországi internethasználók mintegy 70 százaléka gyakori használónak számít, s 57 százalékuk hord magával noteszgépet, okostelefonja pedig 24 százaléknak van. S akiknek nincs ilyesmijük, tervezik a vásárlást: noteszgépet 19, okostelefont 16 százalék akar beszerezni. A szélessávú forgalom tehát folyamatosan nő; míg 2009-ben 863 ezer mobil szélessávú előfizetést regisztráltak, addig 2015-re ez a szám felmehet 3,8 millióra, ami több mint 28 százalékos növekedést jelentene. Így a távközlési hálózatokon biztosítani kell ehhez a feltételeket, új frekvenciatartományok és előbb-utóbb az lte bevezetésével.

 

Növekedési tényezők

A növekedést több tényező váltja ki. Egyrészt egyre több eszköz lesz képes 3 vagy 4g-s adatátvitelre, másrészt a kezdeti magas árak is a középkategóriás eszközök szintjére csökkennek. Továbbá egyre nő a határozott igény a tartalmak és az internet mobil hozzáférésére, s ezt ráadásul új típusú készülékek (például táblagépek) ösztönzik.

Mindehhez a hazai mobilszolgáltatók stabil szolgáltatási háttérrel rendelkeznek, s nemzetközi összehasonlításban is megállják a helyüket, például a 3g-s letöltési sebesség bizonyos esetekben magasabb, mint az európai átlag.

A távközlési szolgáltatóknak az igények növekedése miatt állandó kihívásokkal kell szembenézniük, s a szolgáltatás minőségének szinten tartása érdekében folyamatosan be kell ruházniuk. A legfontosabb területek: a kapacitásnövelés csúcsidőben és a ritkán lakott területeken, valamint a lefedettség szélesítése. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a rugalmas árképzési stratégia kialakításáról sem, a mobil-előfizetések és az adatforgalom növekedésének függvényében. Tarifák tekintetében kedvező a helyzet: a magyar díjkosár árszintje az OECD-országok csoportjában az alsó szegmensben foglal helyet – mutatott rá Christopher Mattheisen.

 

Főhet a cio-k feje

Ám a mobilkommunikáció térnyerése nem csak a szolgáltatók feladatait szaporítja, főhet a fejük a szervezetek informatikai vezetőinek is. Nem csoda, hiszen nekik is egy sor kihívásnak kell megfelelniük. Például ki kell elégíteniük az üzleti igényeket az üzlet és informatika harmonizációjával, a versenyképesség megtartásával és az integráció növelésével. Ezenkívül követniük kell a technológiai fejlődést, s kezelniük kell a biztonsági kockázatokat.

-

Gondolniuk kell a hatékonyság javítására is, s ehhez olyan eszközöket kell használniuk, mint a költségoptimalizálás, az erőforrás-kihasználás növelése, illetve a rendszerek egyszerűsítése és egységesítése. Mindehhez pedig megbízható, integrált, támogató informatikai rendszerkörnyezetre van szükség – mondta a konferencián Tóth Attila Zoltán, a Mol informatikai igazgatója.

Az informatikai megoldások közé tartozik a mobilkommunikáció, ezen belül is az okostelefonok alkalmazása. Igaz ugyanakkor az is, hogy bár a hazai tendenciák az okostelefonok előretörését mutatják, a vállalkozások körében még nem elterjedt a használatuk. Persze, nagyvállalati kivételek vannak, ilyen például a Mol, ahol bizonyos peremfeltételek is teljesülnek. Mik is ezek? Kell lennie lefedettségnek, azaz a hálózat legyen állandóan elérhető terepen is, méghozzá a zavartalan adatforgalomhoz megfelelő sávszélességgel és sebességgel. Az sem baj, ha mindez a mobil it-stratégia keretei között valósul meg vállalati szabványok szerint, továbbá a mobilalkalmazások beépülnek a vállalati erp-rendszerbe – természetesen a biztonsági kockázatok kiküszöbölésével.

Az okostelefon alkalmassá tehető döntéstámogatásra is. Ide tartozhat a mobilriportok és a dashboard-funkciók beépítése, ahol a cél a helytől független információszerzés például a finomítói folyamatokról, illetve a vállalati és regionális értékesítési adatokról; feladat a szűrt és átlátható, ugyanakkor vizualizált adatmegjelenítés és -elemzés, valamint a mobil adatbiztonság megteremtése.

Tóth Attila Zoltán, Mol
A workflow-menedzsment is profitál a mobilkommunikációból a gyors jóváhagyási folyamatok támogatásával (szabadság engedélyezése, beszerzés, költségelszámolás jóváhagyása), ahol a jóváhagyás vagy az elutasítás mobilról indítható e-mailben történhet.

 

Nemzetközi projektek

Nemzetközi projektekben is jól hasznosíthatók a távközlés modern eszközei, különösen, ha sok telephelyes ipari nagyvállalatról van szó, nagy távolságokat kell áthidalni kommunikációs csatornákon, eltérő eszközök és működési feltételek közepette. Ilyenkor jól jön egy-két olyan mobileszköz, amely csatlakoztatható tárgyalói videokonferencia- vagy integrált irodai kommunikációs rendszerekhez.

Tóth Attila Zoltán szerint okostelefonnal a vezetők jobban kihasználhatják idejüket is, hiszen bármikor és bárhol elérhetik őket, azonnali figyelmeztetést kaphatnak havária-eseményekről; továbbá levelezhetnek, dönthetnek utazás közben is, hiszen telefonjukra letölthetik a vállalati adatokat. Az is lehetséges, hogy a titkárnő eleve szűrt hívásokat továbbít főnökének.

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

Hetilap kiválasztó
-tól
-ig
Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere mostanában?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?
Jelenleg 1788 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:
A legkeresettebb emberek:
1
2
3