Hamarosan a kormány elé kerül az Ekop és Árop 2011–2013-as akcióterve. Az elektronikus
közigazgatás fejlesztését és az állam megreformálását meghatározó uniós programok
állapotáról és jövőjéről Csapody Dániel, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) Közigazgatás Reform Programok Irányító
Hatóságának (Közig IH) vezetője az infoter.eu-nak adott interjújában elmondta:
az Ekop-ban a hétéves (2007–2013) időszakra rendelkezésre álló 116 milliárd forintos
keret 50 százalékát 2010 decemberéig lekötötték. Azzal, hogy a kormány még tavaly
decemberben jóváhagyta a 2009–2010-es akcióterv módosítását, egy 20 milliárd forint
értésű keretet nevesítettek, így körülbelül még 37 milliárd forintot lehet elkölteni.
Egyébként 2011. január végéig a teljes fejlesztési keret 22-23 százalékát fizették
ki a kedvezményezetteknek.
Az Árop esetében kisebbek a keretek: a hétéves tervidőszakra 47 milliárd forint
áll rendelkezésre, a még felhasználható összeg itt 17 milliárd körüli.
A Közig IH által felügyelt két operatív program új akcióterveiben nyílik többek
között lehetőség az önkormányzati alkalmazásszolgáltató (asp) központ létrehozására.
Csapody Dániel szerint a kormány új koncepcióval indul neki a projektnek: míg
a korábbi elképzelések több, párhuzamos asp-központ felállításáról szóltak, addig
a jelenlegi terv egyetlen asp-központ létrehozásán alapul. Ebben a központban
számos modul kínálná szolgáltatásait a felhasználóknak, ráadásul minden egyes
modul esetében 3-4 megoldást is választhatnak a központ szolgáltatásait igénybe
vevő önkormányzatok. A szállítói oldalon a kormány nagyon komoly szerepet szán
a kis- és közepes vállalkozásoknak.
(A Csapody Dániellel készült videointerjút digitális lapszámunkban a https://digitalstand.hu/itbusiness
címen láthatják.)