Ma: 17°CRészben felhős
Ünnepi olvasókör
Mártonffy Attila, 2012. 02. 13. hétfő

Az it-cégek menedzserei előszeretettel idézgetnek mindenféle szaktekintélytől, ami széles körű tájékozottságra vall. A tavaly év végi ünnepi lazulásban azonban nagy ívben kerülték a szakirodalmat. Legalábbis ez derült ki a körkérdésünkre adott válaszokból.

Többnyire nem terhelték az agyukat a menedzserek a karácsony és újév körüli ünnepek alatt, ahogy az év többi napján, az üzleti gondok emésztésével. Ebbe a megérdemelt lazulásba az is belefért, hogy eszükbe sem jutott szakirodalmat olvasni a pihenés alatt. Azért persze volt, akinek – számára szerencsére – húzós volt az év vége, s idén is beáldozna 1-2 könyvet ilyen időszakokért.

Ezt leszámítva, a szakma ki volt csukva egészen január 2-áig. A legszakmaibb könyv, amelyet a menedzserek még hajlandók voltak a kezükbe venni, Walter Isaacson Steve Jobsról szóló könyve volt. Bőgel György (CEU) szerint ugyan hosszú, de megéri. Az it-ipar minden stratégiai problémája, gondja és reménye benne van.

 

-
 

 

A szépirodalomtól a ponyváig

A nem szakmai olvasmányok köre a komoly szépirodalomtól a ponyváig terjedt. Hernádi József (Bull) végre befejezte a Bűn és bűnhődést, Veres Zsolt (IBM) a Titánok bukása című történelmi regényt olvasta Ken Follettől; a közel 1000 oldalas monstrumot sikerült pár nap alatt legyűrnie. Faur Kálmán (Libra) is távol tartotta magát mindennemű menedzsmentkönyvtől, és csak ponyvát olvasott az ünnepek alatt. Az eredmény: nosztalgia modern köntösben – Mattyasovszky Jenő Hód sorozatából 3 e-könyvet végzett ki táblagépen.

Gruhala Péter kikapcsolódásként egyrészt Frei-könyveket olvasott (Megváltó, A bankár), másrészt az egészséges életmód és közérzetjavítás témakörben, főleg ezek technikai aspektusai után kutakodott (mágneses rezonancia, sóterápia stb.) az interneten. Számára felüdülés volt valami mást megismerni, mint az informatika.

 

Steve Jobstól Leningrád blokádjáig

Hirsch Gábor (Microsoft) sem foglalkozott mással, mint a pihenéssel, így nem is olvasott semmilyen szakkönyvet, ellenben minden mást. Például John Irving Garp szerint a világ című könyvét, amelyből film is készült Robin Williams és Glenn Close főszereplésével. Ezen kívül pedig filmek, mozi szerepelt a menüben minden mennyiségben. Az ünnepi időszak kedvence az Életrevalók című francia film volt.

Rónai Balázs (Abesse) számára azt dobta az élet, hogy ünnepek alatt kicsit többet olvasott internetes írásokat, mint ilyenkor az kívánatos lenne: napi politika, napi gazdasági kérdések, törvények, adózás… Így aztán Steve Jobs életrajzába, amit a Jézuska hozott neki, éppen csak bele tudott kezdeni. Gaál Tamás (Abadus) két könyvet gyűrt le. Az egyik itt is Isaacson könyve volt a néhai Apple-vezérről, a másik pedig Dunder Krisztián Digitális sikertörténetek című munkája.

Bőgel György azért szépirodalmat is olvasott, Balla D. Károlytól a Tejmozit. A tanár úr szerint egészen kiváló könyv, de valószínűleg csak ínyencek fogják élvezni. Szilveszterkor belekezdett még egy angol történész hölgy vaskos könyvébe Leningrád blokádjáról a második világháború alatt.

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

Hetilap kiválasztó
-tól
-ig
Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere mostanában?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?
Jelenleg 1788 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:
A legkeresettebb emberek:
1
2
3