Amikor az új kormány valamivel több, mint egy évvel ezelőtt belenézett az előző garnitúra elhagyott szekrényeibe, garmadával dőltek ki a csontvázak. A kellemetlen, vérlázító esetekről, túlszámlázásokról, korrupciós botrányokról szóló sajtóhírek rossz fényt vetettek az egész tanácsadói szakmára.

Nos, ez meg is határozta az új kabinet szakmához való viszonyát, ami hűen tükröződik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium lapunk számára küldött állásfoglalásában az informatikai tanácsadás igénybevételét illetően: „A kormány 2010 végén létrehozta a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökséget (KIFÜ), amely a kormányzati informatikán belüli, egységes módszertan szerint megvalósuló fejlesztési feladatokat látja el. A KIFÜ rendelkezik a kapcsolódó projektek lebonyolításához szükséges szakmai kompetenciával, ezért külső tanácsadók bevonása továbbra sem indokolt”.

 

Záptojás és Halálcsillag

Lehet, hogy a harag is közrejátszott, de a tanácsadóstop deklarálásának más oka is lehetett – vélekedik a szakma egyik hiteles képviselője. Azokat az állami alkalmazottakat ugyanis, akik eddig arra szocializálódtak, hogy kívül kell megoldást keresni a feladatokra, most sokkterápia-szerűen ránevelik arra, hogy bizonyos dolgokat maguknak kell megoldaniuk. S ha ezzel az a cél, hogy a stratégiát kézben tartsák, akár még el is fogadható a távolságtartás. Az azonban nem járja, ha tanácsadók végzik az állami intézmények kormányzati és adminisztrátori tevékenységét, mint ahogy erre a korábbi kormányzatban volt példa. Hosszabb távon azonban egyensúlynak kell beállnia a belső és külső kompetenciák között.

Különben is, általános harag a tanácsadókkal szemben nem bölcs és nem életszerű. Ha a piacon veszünk egy doboz tojást, és abban találunk egy megzápultat, még nem dobjuk ki látatlanban az egész dobozt.

Egy másik információforrásunk szerint a tanácsadók körüli hercehurcában szerepet játszik az állami informatikában uralkodó fejetlenség is. Mert mi is történt? A kormányváltás után az újonnan alakult infokommunikációs államtitkárság összeállította a nemzet digitális cselekvési tervét. Az impozáns tervekre már akkor azt mondták szakértők, hogy gyorsabban és költséghatékonyabban meg lehet építeni a Halálcsillagot a Csillagok háborújából, mint kivitelezni a kormány infokommunikációs elképzeléseit. A mintegy százoldalas akcióterv ugyanis túl sok területet célzott egyszerre, s néhány területen – például sávszélesség, internetlefedettség – a lehetetlen megvalósítására vállalkozott.

Az olyan állami szervezetek körüli eseményekkel sem tudott a szakma mit kezdeni, mint a Kopint, a Posta vagy más, informatikailag szóba jöhető intézmény, ugyanis a várakozásokkal ellentétben egyik sem kapott kiemelt szerepet a kormányzati informatikában. Az egészre a koronát az tette fel, hogy a nyáron megszűnt az infokommunikációs államtitkárság, s mindenki csak találgat, ki lesz az igazi megmondóember, arról nem beszélve, hogy mire jut majd pénz. Abból az EU-s forrásból, amelynek felosztásán még mindig huzakodnak a különböző érdekcsoportok.

Ilyen körülmények között tehát nem is annyira az a kérdés, hogy a tanácsadókat mivel gyanúsították meg a múltban, ami miatt általános viszolygás alakult ki a szakmával szemben, hanem inkább az, hogy pillanatnyilag nincs is mire tanácsot kérni sem kívülről, sem belülről, annyira nincsenek projektek.

Egyébként teljességgel lehetetlen, hogy az államigazgatásnak minden egyes területre – többek között az e-egészségügyre vagy a légi irányításra – meglegyen a belső kompetenciája.

 

Korrupciós stressz

A kormányzat stratégiai törekvése, hogy elsősorban saját erőforrásokból oldja meg feladatait. Ezen túlmenően annak okát, hogy elzárkóznak a tanácsadók elől, Ternyik László, a Clarity Consulting ügyvezetője is, az elmúlt időszak tanácsadói iparágat is érintő korrupciós botrányaival hozza összefüggésbe. Ennek következtében az államigazgatási apparátus – a korrupció gyanújának még a látszatát is elkerülendő – túlstresszelt, hogy szabad-e külső tanácsadót alkalmaznia. Ezért is inkább saját erőforrást próbálnak mozgósítani, viszont a feladatok hatékony megoldásához sokszor nincs elegendő kompetenciájuk. Az államigazgatásban dolgozókat ugyanis nem arra képezték ki, hogy nagy szerkezeti változtatásokat hajtsanak végre, hanem arra, hogy működtessék a rendszert. Az apparátus állhatatosan küzd: néhány röpke hónap alatt megpróbálja megtanulni mindazt, amit a szakma már megtanult az elmúlt húsz évben. Így nem csoda, ha ebből sokszor nem jönnek ki határidőre a várt eredmények.

Mindehhez még hozzá kell venni, hogy a megszorítások többek között a tanácsadási piacot is sújtják. Az előkészítés elhúzódása miatt az EU-s pénzek allokációja sem folyik az elvárt ütemben. Így ezek a források is várhatóan csak a jövő év második felében fognak a piac számára ténylegesen megnyílni. Magyarországon rendkívül magas, 50 százalék feletti az újraelosztás gdp-hez viszonyított rátája, ezzel arányosan a közigazgatás fedi le az informatikai és a tanácsadói piac 50-60 százalékát.

Mindezek miatt a recessziótól amúgy is megtépázott tanácsadói piac az elmúlt húsz év legnagyobb válságát éli át, s legmeghatározóbb szereplői – esetenként persze maguknak is köszönhetően – soha nem látott mértékben nehéz helyzetbe kerültek. Ugyanakkor az államigazgatásnak rá kellene döbbennie, hogy egyrészt valójában nincsenek meg a kompetenciák a szervezeteken belül, másrészt kompetens munkaerőt nem találnak annyi pénzért, mint amennyit egy állami intézmény erre szán. Az egyetlen logikus lépés, hogy az államigazgatás időszakosan a piacról szerzi be a valós hozzáadott értéket képviselő tudást.

Strommer Pál, a Racionet vezérigazgatója ugyanakkor úgy véli, hogy amennyiben a kormányzat indít informatikai projektet, igyekszik igénybe venni külső tanácsadók szolgáltatását, még akkor is, ha a tanácsadó szó sokat vesztett értékéből az elmúlt években. A Racionet tanácsadóként folyamatosan dolgozik – igaz, csökkenő számú – kormányprojektekben. Az idei év elején az intézményi vagy projektátvilágítási, problémafeltárási megbízások domináltak, jelenleg a projektek előkészítése, illetve a projektmenedzsment és a minőségbiztosítás került előtérbe. A vezérigazgató bízik benne, hogy egy hamarosan bekövetkező közigazgatási reform szemléletváltást is hoz magával.

 

Fürdővízzel a gyereket is

A független vezetési tanácsadók munkáját sok esetben a megbízó cégek saját maguk is el tudnák végezni. Ám vannak olyan kompetenciák, feladatok, részlettudások, amelyek fenntartása nem méretgazdaságos, ha a cégen belül történik, mivel egy vállalat életében csak rendkívül ritkán van rá szükség. A tanácsadó igénybevételének tipikus esete az, amikor ezt a kompetenciát vonják be egy szervezet projektjébe. Ez a megállapítás vonatkozik az államigazgatásra is – mutat rá Csákvári Péter, a Vezetési Tanácsadók Magyarországi Szövetségének (VTMSZ) elnöke. Ha viszont az államigazgatás kategorikusan tagadja, hogy szüksége lenne külső tanácsadókra, el kell gondolkozni, hogy valóban rendelkeznek-e a szükséges tudással.

A dilemma arra vezethető vissza, hogy a közszféra szemében a közelmúltban szinte szitokszóvá vált a tanácsadás. Ennek az oka pedig az, hogy az elmúlt kormányzati időszakban, sok esetben számolatlanul folytak ki a pénzek az államigazgatásból, tanácsadásnak látszó tevékenység címén. Ez a jelenség aztán rossz fényt vetett a komoly képzettséggel és elhivatottsággal rendelkező, komoly értéket létrehozó tanácsadókra is, a kormányzat pedig a fürdővízzel a gyereket is kiöntötte. A megoldás, hogy szét kell választani az ocsút a búzától, azaz az áltanácsadókat elkülöníteni a tisztességesektől. A két világ viszonyát egyébként jól mutatják a számok is. A Központi Statisztikai Hivatal és a VTMSZ a közelmúltban felmérte a teljes tanácsadói piacot, s a KSH négyszer annyi pénzt látott forogni vezetési tanácsadás címen, mint amennyit a szövetség által tanácsadásinak tartott (valódi) piac nagysága indokolna.

Egyébként problémák vannak az államigazgatás reakcióidejével is. A közszférát ugyanis nem kreativitása miatt „szeretjük”, hanem az állandósága miatt, azaz hogy hosszú időn át ugyanazt meg tudja csinálni. Ebben az állandóságban aztán elég lassan veszik észre, hogy szükségük lehet bizonyos újító kompetenciákra, amelyek nincsenek meg házon belül. S ha észre is veszik, egy stabilitásra törekvő „kultúra” igyekszik elodázni a változást, sőt rá is erősít azzal, hogy nincs is szüksége újdonságokra. A világ azonban halad, s ez az állandóság egyszer csak elérhet egy olyan fokozatot, hogy már nem jön ki teljesítmény a rendszerből.

 

Az idő szorításában

Teljesen érthető, hogy a kormányzat saját kompetenciák kiépítésére törekszik, ugyanakkor nem feltétlenül érdemes házon belül tartani minden tudást – ért egyet Lengyel Csaba, a Vialto Consulting ügyvezetője is. Az is a külső szakértő bevonása mellett szól, hogy egy szervezeten kívüli tanácsadó jobban ráérez a problémákra, jobban ki tudja mondani akár a kellemetlen dolgokat is, amit a szervezeten belülről sokszor nem lehet, ráadásul fel tud használni más ágazatokból leszűrt tapasztalatokat, legjobb gyakorlatokat is.

Lehet, hogy a kormányzati retorika elzárkózik a külső tanácsadóktól, de tény, hogy a szakma jelenleg is dolgozik közigazgatási projekteken – igaz, kisebb mértékben, mint más EU-tagállamokban. Tudomásul kell azonban venni, hogy ha a kormányzat elindítja a rég várt, a központi és az önkormányzati közigazgatás fejlesztésére irányuló projekteket az európai uniós támogatásokból, akkor sokkal több tanácsadót kell majd használnia a projektekben.

A másik szorító tényező az idő: ha – saját kapacitás hiányában – nem vonnak be megfelelő számú tapasztalt tanácsadót a projektek felgyorsítására még jóval a pénzek végső felhasználási határidejének lejárta (2015) előtt, akkor félő, hogy hazánk elesik az EU-támogatásoktól. A felhasználatlan pénzt pedig vissza kell adnunk, s ezzel akár nettó befizetőkké válhatunk.

 

Üdítő példa

Ilyen körülmények között felüdítő olyan projekttel találkozni, amely mintapéldája az államigazgatás és a külső tanácsadók együttműködésének. Ez pedig a Vialto Consulting Oktatási Hivatalban (OH) végzett, ügyfélközpontúságot és hatékonyságot növelő fejlesztése volt, amely kiérdemelte az idén meghirdetett Constantinus International tanácsadói díj ezüstérmét. Csákvári Péter szerint példaszerű, hogy a hivatal felismerte, szükség van külső szakmai segítségre, illetve el is sajátította a projekt során azokat a kompetenciákat, amelyek szükségesek a fejlődéshez.

 

A Vialto a fejlesztést több lépcsőben hajtotta végre. Elsőként az OH munkatársaival együttműködve átalakították egy konkrét hatósági ügytípus, a tankönyv-akkreditáció ügyintézését – teszi hozzá Lengyel Csaba. Kiindulásként elemezték a kérelmek átfutási idejét, a problémás eseteket, ezek lehetséges okait, továbbá az ügyfelek (a tankönyvkiadók) igényeit egy reprezentatív mintával elvégzett fókuszcsoportos beszélgetés keretében mérték fel. Mindezek alapján, illetve a hatósági eljárások kapcsán ismert jó gyakorlatok figyelembevételével alakították át a működést. Olyan ügykezelő informatikai rendszer is kiépült, amelyben követhető az egyes ügyek státusza, az ügyintézői kapacitás kihasználtsága, az ügyek átfutása, és amelyből vezetői riportokat lehet készíteni. A felesleges lépések kiszűrésével a folyamat hatékonysága jelentősen nőtt.

A példa is mutatja, hogy más kompetenciákat igényel egy intézmény, egy folyamat, vagy akár egy eljárás kialakítása, és megint mást a működtetése. S nem kellene szégyenkeznie senkinek azért, mert egy fejlesztéshez nincs meg az összes szükséges tudása házon belül, és ezért külső szakemberhez fordul.