Ma: 17°CRészben felhős
Szamárlétra
Sebők Viktória, 2011. 11. 02. szerda

 

Azt mondják, néha az a bizonyos szamárlétra jó barát is lehet. Ha van egy jó megoldásod, esélyes, hogy egyből a felső fokára kerülsz. Ki tudja? Már csak arra kell vigyáznod, hogy le ne nyúlják világmegváltó ötleteid, és ha ügyesen egyensúlyozol a szamárlétrán, nem végzed a szamárpadban!

Jellemzően az emberek karrierje alulról indul. Mondjuk, az én esetemben a szamárlétra fokai talán túlságosan is sűrűn követték egymást: kis lépések, sok önismeret, még több szakmai tapasztalat.

Aztán visszahuppanás, majd kezdhettem mindent elölről. Gondoltam, biztos az én létrám magasabb. Mikor érek így el bármit is? Előnyét valójában most látom: beleshettem több szakmába és iparágba is. Már nem is bánom, hogy kanyargósra sikeredett az utam. Értem már, miért kellett előbb „világot” látnom! Most azt csinálom, amit szeretek.

-
 

Van néhány „kiválasztott”, mutatok két példát, akik helyből ugrottak nagyot. De hogy ne legyen unalmas, megszólaltatjuk a vállalati oldalt is.

Üstökösi tündöklésüket az idősebb korosztály nem nézi jó szemmel. Ezek a fiatalok is bejárják a maguk szamaras létráját, csak máshogy. Gyorsan pörög az agyuk, céltudatosak, zseniális ötleteik vannak, keresik a folyamatos lehetőségeket, s nem félnek lépni. Hamar rátaláltak arra, amiben a legjobbak. Mellesleg a szerencsét nem tervezhető tényezőnek tekintik! Lehet, hogy titkot mondok, de elég 1-2 év egy cégnél és megváltozik egy fiatal fiatalos stílusa. Hát bocs, a felnőtt élet már csak ilyen!

 

Saját ötlettel az élre

Gyakornokként írta diplomamunkáját, amire a nagy autógyártók is meglepve néztek. A 27 éves Friedl Mihály jelenleg a teszt-infrastruktúra fejlesztésért felelős csoport vezetője a ThyssenKrupp budapesti kompetenciaközpontjában, a ThyssenKrupp Presta Hungary Kft.-nél. Egy olyan csapat meghatározó tagja, amelynek fejlesztéseit a nemzetközi mezőnyben is elismerik a szakemberek. A cégnél a világ prémium autógyártói egymásnak adják a kilincset.

Mindössze négy éve végzett a BME-n villamosmérnökként, beágyazott rendszerek szakirányon. Kissé leegyszerűsítve olyan elektronikus eszközökkel foglalkozik, amelyeknek általában csak a hiánya feltűnő. A jövő elektromechanikus kormányrendszereinek fejlesztésén dolgozik sokadmagával.

-
A világon ma minden negyedik autóban a liechtensteini központú vállalat kormányoszlopai találhatók, amelyekhez Budapesten magyar mérnökök fejlesztenek elektromechanikus rásegítő rendszert. „A mi kormányrendszereink néhány deciliter üzemanyag-megtakarítást jelentenek 100 kilométerenként, ami manapság elvárás, hiszen a motorfejlesztőknek már nagyságrendekkel többet kell dolgozniuk ekkora eredményért” – fogalmaz a fiatal mérnök. A szoftverteszt-csoportban kezdte eredetileg tesztrendszer-fejlesztőként, de két év múlva már a teszt-infrastruktúra fejlesztésért felelős csoport vezetőjévé vált. „A kompetenciaközpont azt jelenti, hogy önálló fejlesztéseink vannak, amelyekből működő megoldást készítünk, majd teszteljük azt. Innen gyakran nincs hová telefonálni szakmai segítségért, ha elakadunk, nekünk kell megtalálni a kivezető utat.”

Nyerő pozíció, mi?

 

Te kinél bankolsz?

A másik esettanulmányom alanya is nagykutya, mert a Közgáz után némi ügyes fellépéssel rögtön osztályvezetőként kezdett egy hazai bankban, aztán még Angliában is bankolt 8 évig. A bankszektor igen sok bankját ismeri. Nemrég jött haza, most szintén banknál dolgozik vezetői pozícióban.

A sikersztori úgy indult, hogy negyven emberből mindössze kettőt vettek fel a Big 4 egyik auditor cégéhez corporate finance területre. A negyedéves közgazdász hallgató, Winkler Gábor volt az egyik. Így az egyetem ötödik évét már levelezőn tette le, munka mellett. Speciális németet tanult és ösztöndíjjal Németországba is kikerülhetett, ami később elég komoly előnynek számított.

Az egyetemen tanult corporate finance és pénzügyi ismeretek ég és föld a gyakorlati élethez képest. Híre ment, hogy vág az esze és ügyes, fantáziát láttak benne, így egy év múlva lecsapott rá az egyik toplistás bank. Igaz, lóti-futi pozíciót kapott egy vállalatértékelő projektben, de végül mégis az általa kidolgozott értékelőmodellt használták a tranzakcióhoz. Junior tanácsadóként végül ő mondta meg a tutit a szakma öregjeinek. „A gyakorlatban hirtelen értelmet nyert a pénzügyi matek és a statisztika. Az integrálásnak és a deriválásnak az egyetemi évek alatt nem nagyon láttam a hozzáadott értékét.” A projekt sikere az osztályvezetői székig repítette.

Elismert volt, de meg kellett küzdenie azzal, hogy ő a legfiatalabb menedzser és még friss diplomás is. Angliába a magánélete „hívta”. Banki kontrolling és kockázatkezelési rendszerekkel dolgozhatott, tanácsadóként a világ számos távoli országába is eljutott. A szoftverekhez is elég jól értett, ami nagy plusz volt a kontrolling és kockázatkezelésen szerzett tapasztalatai mellett. Két-három évente cserélt területet, váltogatta a tanácsadói állást a banki munkavégzéssel. A tanácsadói állás hozzásegítette, hogy számos új helyzettel és szituációval ismerkedjen meg, a banki munkavégzés pedig lehetővé tette, hogy insiderként sokkal jobban elmélyüljön egy területben. „Jó úgy váltani, ha az ember ki-be járhat a cégek és az iparág között.” Nála így sikeredett horizontálisra a szamárlétra.

 

Pénz beszél, kutya ugat

Gyorsan lehet haladni, ha valaki már az egyetem mellett is kidolgozza a 8 órát. Ha a befektetett energia megvan, társul hozzá a szerencse is! Sok esetben pénz nem számít alapon is hajtanak a diákok.

Friedl Mihály szerint érthető az is, ha mindenki azonnal a magas fizetést célozza meg. De a magas pozícióval általában együtt jár a mérnöki feladatok háttérbe szorulása. „Egy tenni vágyó mérnök esetleg megsínyli, ha a teljes munkanapját e-mailek és prezentációk írása és olvasása tölti ki. Mi elsősorban tesztrendszert építünk, nem karriert. Lehet az utóbbit is, de produktum nélküli lufival szerintem nagyot lehet bukni” – fejti ki. Szerinte mérnökként nem érdemes kihagyni a szamárlétrát, mert szakmai tapasztalat nélkül nehéz vezetői feladatot ellátni. Erre egy egyszerű példa az erőforrásbecslés: ha valaki nem végzett elég effektív fejlesztői munkát az adott területen, akkor gyakran nem tudja eldönteni, hogy az elvégzendő feladat egy napot vagy egy hónapot vesz igénybe. Egy ilyen hiányosságot játszva kihasznál egy tapasztaltabb beosztott vagy tárgyalópartner. Ezeket a skilleket viszont egyedül a gyakorlati életben lehet elsajátítani.

-
 

„A jelenlegi gazdasági helyzet nem teszi lehetővé, hogy minden évben nagyobb béremelést adjanak a cégek. Vagyis ne számítsunk túl agresszív béremelkedésre az első években, de aki tudatosan építi a szakmai karrierjét, belefektet az első néhány évbe, az nagyon hamar megtérül neki” – mondja a vállalati szemszögből is megkérdezett UPC Magyarország hr-igazgatója, Friedl Zsuzsa. A szakember szerint érdemes tájékozódni, mert a piacon rengeteg felmérés készül a kezdőknek szóló lehetőségekről, munkakörökről, kezdő fizetésekről és juttatási csomagról. „Általában nagy a túljelentkezés a pályakezdőknek szóló munkakörökbe. Nem érdemes extrém elvárásokkal bombázni az interjúztatókat, nem kelt túl jó benyomást.”

Én szóltam, hogy elmegyünk felnőttbe!

 

Amelyik ló jól húz…

Manapság két csoport figyelhető meg: akik a suli mellett diákmunkásként csatlakoznak, irodai munkát kapnak, amiben elkényelmesednek. Aztán van a másik csapat, amelynek tagjai keményen odateszik magukat, áldozatokat hoznak, és hamar feljutnak a létrán.

„Alakítsd Te a sorsod, vagy valaki más fogja” – mondta Jack Welch, a General Electric egykori ceo-ja. „Ezt a mondatot kell mindig szem előtt tartanunk, ha sikeresek akarunk lenni a munkánkban és elismert szakmai karriert akarunk építeni” – állítja a hr-igazgató. A kitartás, a tudatos karrierépítés, a proaktív hozzáállás, és szakértőként aktív részvétel a különböző üzleti egységeket érintő projektekben – ezek a siker mérföldkövei. Ehhez hozzátesszük az angol nyelv tárgyalási szintű ismeretét, plusz egy másik nyelvét és a folyamatos szakmai fejlődést. Persze, nem árt, ha az üzleti, prezentációs és kommunikációs készségekben is jeleskedünk, sőt nem árt a stratégiai gondolkodásmód sem. És persze ismerd a szakmát, meg legyél maximalista. És minimum legyél gépember, akkor mindenki jól jár!

 

Ha nincs ló, jó a szamár is

Mégis mit tegyünk, ha profi képességeink ellenére nem juthatunk vezetői székbe, mert foglalt? „Nagy előnye egy multinacionális vállalatnak, hogy előrelépésre nemcsak Magyarországon, hanem a cégcsoport külföldi érdekeltségeinél is van mód. A környezet dinamikusan változó, tehát van esély belátható időn belül megfelelő nyitott pozíciót találni” – mondja Friedl Zsuzsa. „Természetesen egy pályakezdőből nálunk sem lesz azonnal csoportvezető vagy menedzser beosztású kolléga, de az elért, mérhető eredmények alapján elképzelhető, hogy valaki felelősségteljesebb munkakörbe kerül.” A kollégák teljesítményét folyamatosan mérik. „Természetesen hiszünk abban, hogy az oldalirányú mozgás ugyanolyan fontos, mint az előrelépés.

 Létra a sikerhez!

  • Legyen olyan ötleted, amivel megoldod a cég egy sarkalatos problémáját. Mivel a megoldást egyedül te fogod ismerni, azonnal köréd épülhet egy csapat, amit vezethetsz. A vezetői pozíció és a busás fizetés letudva.
  • Ha kell, végezz olyan feladatot, ami nincs a munkaköri leírásodban. Legyél nyitott, sohasem lehet tudni, hogy milyen feladat visz fel a csúcsra.
  • Fejleszd folyamatosan szakmai ismereteid tárházát, mert a szakma folyamatosan változik, és aki lemarad, az kimarad.
  • Legyél együttműködő! Nézz a cég szemszögéből is helyzeteket.

  • Ötvözd a rendszerszemléletet és a problémadekompozíciós képességet szorgalommal és kreativitással.

  • Beszélj több nyelvet, az angol mellé a németet is építsd be.

  • Légy ambiciózus, proaktív, s ne félj lépni, ha az utadba akad egy új lehetőség.

  • Mindezeken túl fejlessz olyan képességeket, hogy a fent említetteket tökéletesen elsajátítsd, akkor nem hibázhatsz!

Ha mindenki felfelé lépne, és csak ezt támogatná a vállalat, akkor nem maradnának kitűnő, nagyon mély ismeretekkel rendelkező szakértőink. Hangsúlyozom, hogy sok esetben egy kiváló szakember többet is kereshet, mint az ugyanazon a területen dolgozó menedzser” – állítja az UPC szakembere.

Nos, jó ez a teljesítményrendszer. Engem is pontoztak már életemben. Aztán kiderült, hogy az egész arról szólt, mennyire tudnak a bónusszal zsarolni. De ugye nincs harag, hogy kifecsegtem?

 

Cápák esete a nagy halakkal

Mennyi időt kell egy-egy pozícióban eltölteni ahhoz, hogy megszerezze valaki a kellő tapasztalatot és átmozoghasson?

„Profitorientált vállalat révén nem a »szolgálati« időt jutalmazzuk, hanem a munkavégzés során elért eredményeket. A jelenleg érvényben lévő belső szabályzatunk alapján legalább egy évet kell eltölteni egy adott munkakörben, mielőtt belső pályázat útján másik magasabb munkakörbe léphet valaki” – fejtegeti Friedl Zsuzsa.

Komolynak hangzik, de ezzel a megkérdezett fiatal megszólalók is egyetértenek. Mindig azt kell szem előtt tartani, hogy mi az egész megoldandó feladat, még akkor is, ha csak egy kis része van ránk bízva. Friedl Mihály szerint így nem visznek tévútra az esetleges specifikációs vagy kommunikációs problémák. Az ilyesfajta rendszerszemlélet és a problémadekompozíciós képesség kreativitással és szorgalommal párosulva előnyös lehet!

S ha úgy alakul, ne legyünk restek szervert szerelni vagy forrasztani – még ha nem is munkaköri leírás –, mert sosem lehet tudni, hogy a mai világban egy kis „kitérő” mit jelenthet tapasztalatban mérve.

Végül egy utolsó apró megjegyzés: nem árt az energiánkat inkább a csapatmunkába fektetni, mint egymás legyőzésére. Mindig jöhet ugyanis egy nagyobb hal; minket is bekaphat egy cápa. S kezdhetjük elölről azt a fránya mászást az említett létrán. De hogy jön ide a szamár?

Címkék: UPC, karrier, felsőoktatás
Bookmark and ShareCikk nyomtatása
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

Hetilap kiválasztó
-tól
-ig
Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere mostanában?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?
Jelenleg 1788 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:
A legkeresettebb emberek:
1
2
3