Habár jelenleg is viták folynak arról, hogy
az új felsőoktatási törvényben foglaltak valóban olyan hasznosnak
bizonyultak-e, mint ahogy azt korábban beharangozták, mindazonáltal az bizton
megállapítható, hogy a változások máris igen pozitívan hatottak az
informatikusi, a mérnöki és természettudományos képzési területekre, ahol
mintegy negyven százalékkal nőttek a keretszámok 2012-ben. Míg 2011-ben
összesen 22 ezer hallgató számára biztosítottak ingyenes oktatást a felsorolt
három területen, addig az idei évben több mint 31 ezer diák vehet részt –
fele-fele arányban teljes, illetve részleges támogatás mellett – ezekben a
képzésekben.
Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai
Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) szerint a természettudományi és mérnökképzés
területén megemelt hallgatói keretszámok a szakember-utánpótlás problémáinak
megoldását segíthetik a felsőoktatásban. A szervezet fontosnak tartja, hogy a
tanulmányait elkezdő diákok piacképes tudással fejezzék be a felsőoktatást, s
ezt elősegítendő, az iparág érdekkép-viseleti szervezeteként folyamatosan
közvetíti az oktatási kormányzat felé az iparági igényeket. Az IVSZ
tagvállalatai ugyanakkor gyakorlati lehetőségek biztosításával járulhatnak
hozzá a gyakorlat központú képzéshez, a költségtérítéses oktatás terheit pedig
ösztöndíj-lehetőségekkel könnyíthetik.