Újságírók hada siklott a körúti Combinóval az ismeretlen
végcél felé. A járaton nemrég még Sebestyén Balázs szórakoztatta
a rádióhallgatókat, élőben közvetítve a Vodafone 3G hálózatán, ám sárga jármű,
mintegy Vodafone-os pillangóvá változva, már a kíváncsiságban égő újságírókat
repítette tovább. Az biztos, hogy valami nagy dolog következik a szolgáltató
életében – gondoltuk. Vajon milyen szolgáltatást jelentenek be? Vagy milyen
innovatív termékkel rukkolnak elő? Bármi jöhetett, feszültségtől szikrázott a
levegő (és az áramszedő), türelmetlenül feszengtünk a Combino keskeny ülésein,
hogy a nemrégiben lezárult 900 megahertzes frekvenciatender eredményei alapján
akkor most vajon milyen forgatókönyvvel állnak elő a hálózatmodernizációban
érintett szolgáltatók.
Nos, ami a Vodafone Magyarországot illeti, pontosan ezért
csináltak ekkora felhajtást a várva várt bejelentés körül. A piros szolgáltató
ugyanis úgy kalkulál, hogy a korábban prognosztizáltnál jóval gyorsabban,
előreláthatólag heteken belül végeznek a munkálatokkal, teljesíteni tudják az
ígéretüket.
„The Final Countdown”
Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke a
fejleményekkel kapcsolatban elmondta, hogy a nemrégiben megszerzett új
frekvenciablokkok használatba vételével, illetve a most még beszédcélra
használt frekvenciák átcsoportosításával áprilisra szinte az egész országot
lefedik mobilinternettel. Döbrőssy Gábor, a cég műszaki
vezérigazgató-helyettese hozzátette, hogy azért „csak szinte”, mert nyilván
vannak és mindig is lesznek olyan vakfoltok, amelyeket hagyományos módszerekkel
nem lehet lefedni, ilyenek a legszebb, mert változatos tájelemek – és a
mélygarázsok, pincék. „Természetesen erre is van alternatíva, az úgynevezett
Mini Bázis – magyarázta Döbrőssy –, amely femtocella-technológia segítségével
3G/HSDPA hálózatot képes létesíteni bárhol, ahol van vezetékes
internetkapcsolat is.” Eddig ez a vállalatok privilégiuma volt, mostantól
viszont lakossági ügyfelek számára is elérhető lesz a Huawei gyártotta eszköz.
Hálózat mindenütt
Mára több mint 2100 bázisállomás modernizálásával, közel 110
új állomás létesítésével 673 településen vált elérhetővé a HSPA és HSPA+ megsokszorozott
sebességű Vodafone mobilnet. Ezeken a területeken az ügyfelek már villámgyorsan
netezhetnek, hiszen az elméleti maximális letöltési sebesség mindenütt 21,6
Mbit/mp-re, 21 nagyvárosban pedig ennek az értéknek mintegy a duplájára, 42
Mbit/mp-re nőtt.
Mindemellett a Vodafone 2G készülékkel rendelkező ügyfelei a
modernizált területeken EDGE-en is böngészhetnek, amely sokkal jobb
felhasználói élményt ad, mint a korábbi GPRS-technológia. A piros szolgáltató
azonban totálisan elkötelezte magát ahhoz, hogy akkor is mindig online
lehessünk, miközben a fővárosban tömegközlekedünk. A budapesti metrókat már
teljes egészében lefedték, február végétől pedig a kisföldalattin is
zavartalanul internetezhetünk – persze csak akkor, ha vodásak vagyunk.