Ma: 17°CRészben felhős
Wifi ajándékba
Schopp Attila, 2012. 02. 07. kedd

A távolsági buszok és az InterCity-vonatok után a hazai csúcstechnológia egyik fellegvárában, a Graphisoft Parkban is létesült ingyenes wifi-hálózat.

Wifi-hálózatot épített ki a Graphisoft Parkban az ott szintén bérlő Zyxel Magyarország. Mintegy négymillió forintba került az irodapark szabadtéri területeinek nagy részét, illetve négy, a „közösségi élet legpezsgőbb színtereinek” számító épületet lefedő hálózat. Regisztráció nélkül és ingyenesen férhetnek hozzá a hálózathoz az ott dolgozók és a látogatók is.

 

-
 

 

Cseh Levente – aki március 1-jén veszi át a Zyxel Magyarország vezetését a cég jelenlegi ügyvezetőjétől, Gary Chentől – kérdésünkre elmondta, hogy a hálózat kiépítésénél fontos szempont volt a biztonság. A wifi-hálózat internetkapcsolata 20-25 megabit/másodperc sebességű, és dedikált, tehát azon keresztül egyetlen, a park területén működő cég hálózatába sem lehet bejutni. Már most is alkalmaznak tartalomszűrést, de a tapasztalatok függvényében további biztonsági rendszabályokat is bevezethetnek: több tucat kategóriában tilthatók le bizonyos típusú weboldalak, és alkalmazásszintű szűrésre is mód van (letiltható például a Bittorrent vagy a Skype.) A működtetés költségeit is a Zyxel állja; a vállalat annyi reklámhoz jut, hogy a hálózatra csatlakozók a cég üdvözlőoldalán keresztül jutnak ki az internetre.

Magyarországon is sorra építenek ki nyilvános wifi-hozzáférési pontokat önkormányzatok, távközlési és közlekedési szolgáltatók, illetve vállalkozások. Világszerte – a Wireless Broadband Alliance kutatásai szerint – nagyjából 1,3 millió publikus wifi-hotspot működik, 2015-re pedig több mint háromszorosára (5,8 millióra) emelkedik a számuk.

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

Hetilap kiválasztó
-tól
-ig
Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere mostanában?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?
Jelenleg 1788 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:
A legkeresettebb emberek:
1
2
3