Egyre elterjedtebbek a piacon a távközlési szolgáltatásokból összeállított csomagok.
A BellResearch jelentése szerint a legnépszerűbb szolgáltatáshasználati mintázatnak
a vezetékes, illetve a mobiltelefon, a fizetős tévé és az internetszolgáltatás
négyese számít: a háztartások 27 százalékában megtalálható az említettek mindegyike,
bár ezeket nem feltétlenül egyetlen szolgáltató kínálatából veszik igénybe.
Jól mutatja a mindennapi élet infokommunikációs függőségét, hogy a mintegy négymillió
hazai háztartásból ma már kevesebb mint 150 ezerre igaz, hogy egy szolgáltatást
sem vesznek igénybe az ott élők. A felsorolt négyből háromra a háztartások 27
százalékában, míg kettőre 26 százalékban fizetnek elő csomagban vagy egyedi szerződések
keretében.
Magyar elsőségek
Bizonyosan tovább növelte az ict-függőséget az idei Cebit is. Hivatalosan a Connected
World, azaz összekapcsolt világ volt az idei mottó, ennek szellemében alakították
ki a vásár fő témaköreit is, amelyek így a szélessávú mobilinternet, az informatikai
biztonság, a közlekedési telematika és a környezetbarát informatika köré orientálódnak.
| Partnerség |
|
 Eck Ilona, Freesoft
Az SAP Hungary és a Freesoft bejelentették, hogy együttműködési megállapodást
kötöttek az SAP partneri programján belül. Így a Freesoft az SAP teljes termékportfólióját
értékesítheti a magyar piacon.
Eck Ilona, a Freesoft vezérigazgatója szerint azért volt kézenfekvő a választás, mert a
Freesoft számos ügyfele fogja vállalatirányítási rendszerét SAP-ra cserélni. Ablonczy Balázs, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója pedig az SAP további térnyeréseként látja,
hogy konkurense egyik legnagyobb forgalmú partnere is értékesíti megoldásaikat.
|
|
Számunkra azonban a magyar díjeső volt a Cebit főattrakciója. Március 3-án 32
informatikai és digitálismédia-vállalkozásnak adtak át Európai e-Kiválóság Díj
2010 oklevelet, a digitális termékek és szolgáltatások terjesztésének érdekében
folytatott innovatív marketingteljesítményükért, s három magyar cég is a díjazottak
közé került.
Mérjünk intelligensen!
Ám nem csupán a szórakozásban és a fecsegésben kell felkészülnünk a mobilkommunikáció
terjedésére.
Egy uniós irányelv szerint a közüzemi szolgáltatóknak is hamarosan informálniuk
kell ügyfeleiket a tényleges fogyasztásról (áram, gáz, víz, távhő) és a díjak
alakulásáról. Ezt intelligens mérőrendszerek bevezetésével lehet elérni. Az EU-direktíva
az egyik oka, hogy miért éppen most kezd beindulni itthon az intelligens méréstechnika
alkalmazása a közüzemi fogyasztásban. A másik ok az, hogy a mobilszolgáltatók
mostanra lettek képesek megbízható és hatékony kommunikációs felületet biztosítani
az érzékelők távkommunikációjához – ecsetelte Bátorfi Péter, az Intelliport Solutions Kft. ügyvezetője.