Láng László, International Business School

Nagy ostobaság lenne, ha nem tennénk, hiszen nagyon nehéz körülmények között versenyzünk. Nem szabad elfelejteni, hogy mi komoly tandíjat kérünk, hiszen ebből élünk, még a felsőoktatásban ingyen vagy legalábbis nagyon kevés pénzért vannak már lehetőségek. Ugyanakkor mi azt mondjuk a szülőknek és a diákoknak, hogy a tandíjat egyfajta befektetésként kezeljék. Ennek a befektetésnek mindenképpen meg kell térülnie, nem lehet kidobott pénz. Ehhez viszont feltétlenül tudnunk kell, hogy mit akar a munkaerőpiac, hiszen a befektetés csak úgy térül meg, ha a végzett diák el tud helyezkedni, s a kereseti viszonyai jobbak lesznek az átlagénál. Amennyiben ez mégsem teljesülne, akkor bezárhatnánk a boltot, hiszen ki fizetne ezek után a szolgáltatásainkért?

De nem ez a helyzet. Ezek szerint mégis tudnak valamit, amit mások nem.

Folyamatos kapcsolatban vagyunk a potenciális munkáltatókkal, már csak azért is, mert a diákokat segítenünk kell elhelyezni. Úgy gondolom, ebben egyedülállóan sikeresek vagyunk Magyarországon. Ráadásul egyetlen olyan másik felsőoktatási intézmény sincs, amely egy év időtartamra helyezi el a tanulókat. Általában három hónap a jellemző, ennyi idő márpedig nem elég. Az ember bejár, s mire elér a kávéautomatához, eltelt a három hónap; a cég szempontjából ugyanakkor kidobott pénz volt az illető. A mi diákjaink közel 40 százaléka ott helyezkedik el, ahol a szakmai gyakorlatát végezte.

Mit várnak el a cégek valójában?

A nagy cégek, a multik elsősorban használható nyelvtudást. Nem a nyelvvizsga számít, viszont aki 4-5 évig intenzíven tanul egy nyelvet, azt feltehetően tudja is használni. Mindemellett fontos, hogy amit tud a diák, azt elő is tudja adni, megfelelően kommunikáljon, és meg tudja mutatni önmagát. Állítom, hogy a legtöbb felsőoktatásban tanuló diáknak, miközben eljárnak a szemináriumokra, alkalma sincs arra, hogy kinyissa a száját. Nálunk ilyen még véletlenül sem fordulhat elő, szinte minden tárgynál arra törekszünk, hogy a diák aktív legyen. Prezentációkat, beszámolókat kell tartania, olyasfajta kommunikációt, ami adott esetben egy cégnél is szükséges lehet.

Kritikus, hogy tudjon másokkal együtt is dolgozni, ami elengedhetetlen a csapatmunkát fejlesztő készségek hiányában. Fontos továbbá, hogy a diáknak a mai világban alapvető it-ismeretekkel kell rendelkeznie. Végezetül, arra van szükségük a cégeknek, hogy az új munkaerő tudjon tanulni. Mert ugyan a hozott tudásából felhasználnak bizonyos elemeket, de a többit megtanítják. Viszont ha nem tud tanulni, akkor nem tudják tanítani, ez ilyen egyszerű.

Szívesebben fogadják az intézményükben végzett diákokat?

Szerintem nagyon sokat számít, hogy kicsi az intézmény és nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy az oktatás kiscsoportos keretek között, interaktív módon valósuljon meg. Ez teszi lehetővé a hallgatók fejlődését. A cél az, hogy a tanár és a diák együtt tudjon működni. Más típusú embereket nevelünk így, mint a hagyományos felsőoktatás. Nem fogunk és nem is akarunk versenyezni sem a Közgáz pénzügyi programjaival, sem a BME vagy az ELTE kockázatelemző képzésével, sem a CEU mba-képzésével. Azt gondoljuk azonban, hogy abban a generikus üzleti képzésben, amiben hazánkban vagy 30 felsőoktatási intézmény aktívan részt vesz, ott elsősorban a készségfejlesztésre helyezett hangsúly miatt mást tudunk nyújtani, mint a többiek. Úgy gondolom, mi ebben vagyunk különlegesek. A diákok értéket kapnak a pénzükért; ezt nekünk folyamatosan bizonyítanunk is kell, hiszen számon kérik rajtunk.

Végzős diákjaik külföldre mennek inkább, vagy itthon próbálnak szerencsét?

Magasabb a külföldön elhelyezkedők aránya, de ez elsősorban azért van, mert magabiztosabban tudják a nyelvet. Felerészben nagy multikhoz mennek a diákok, másik felük kis- és középvállalatokhoz kerül, közülük sokan családi vállalkozásokon belül folytatják a karrierjüket.

Mindenkit el tudnak helyezni? Nincsen túlképzés?

Ha nem ingyen, vagy legalábbis nem elenyésző árak mellett zajlana a felsőoktatás, biztosan nem lenne ilyen szintű a túlképzés. Persze lehet úgy is, hogy egy központban felmérik, öt év múlva mire lesz szüksége a munkaerőpiacnak, s ennek alapján eldöntik, hogy hova hány embert képeznek. Ezzel már próbálkoztak a kommunizmusban is, csak akkor sem sikerült. Úgy gondolom, alapvetően az alapképzéseket kellene újragondolni, amelyeknek valójában a készségfejlesztésről kellene szólniuk. Ha ez jó minőségben valósul meg, akkor elhelyezhető emberek kerülnek ki az oktatásból. Ugyanakkor most nem csak az a baj, hogy félreképezik az embereket; bizonyos szakemberből túl sok, némelyikből pedig túl kevés van. Az a baj, hogy még ők sem azokat a készségeket kapják meg, amire a piacon ténylegesen szükség lenne. A mélyebb ismereteket aztán el lehet sajátítani a masters- és a doktori képzésben, de az alapképzésben még nyitott a pálya a diákok előtt; ekkor sokan még azt sem tudják, hogy továbbtanulnak vagy elmennek dolgozni.

Azt honnan lehet tudni, hogy milyen készségekre van még szükségük?

Megvásároltunk egy nagyon szofisztikált, külföldről importált, de a hazai körülményekhez igazított tesztet, amit a diákok kitöltenek, s ebből kirajzolódik, hogy melyek azok a készségterületek, ahol gyengék és melyek azok, ahol erősek. Ahol hiányosságok vannak, értelemszerűen azokon a területeken kell őket erőteljesebben képezni. Azt is mérjük, hogy milyen hozzáadott értéket tudunk készségfejlesztéssel produkálni. Ez kulcsfontosságú, hiszen a végeredmény tekintetében csakis a hozzáadott érték számít.