
Sajó Andrea, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója
– A Széchényi Könyvtárnak igen tekintélyes a gyűjteménye mind mennyiségben, mind
értékben. Ahogyan fejlődik a technika, felmerül az emberben, nem kellene-e elektronikusan
is megőrizni az állományt. Mik az elképzelések e kultúrkincs digitalizálásról?
– Olyan korszakot élünk, amikor már nem kérdés, hogy akarunk-e digitalizálni;
ez egyszerűen kötelesség. Problémák, természetesen, adódnak. Először is el kellene
dönteni, mit akarunk, illetve mit lehet elektronizálni? S ha már digitalizáltunk,
mit és hogyan szolgáltassunk? Nehézségeink vannak a szerzők hozzájárulásának megszerzésével,
illetve az örökösök felkutatásával és a kiadók megkeresésével is, ám ettől függetlenül
el kellene kezdeni a szerzői jog által nem védett művek digitalizálását. Ezeket
ugyanis már tovább lehetne szolgáltatni.
– Egyre több mű születik már eleve elektronikusan, például az e-bookok. Ezekre
is vonatkozik a kötelespéldány-rendelet?
– Igen, de csak kevés kiadó tartja be a jogszabályt. Ha kapunk is e-kiadványt,
nem szolgáltathatjuk, az interneten, hozzájárulás nélkül. Pedig az e-book-kiadóknak
nem a jogszabályokat betartó könyvtáraktól kellene félniük, hanem a torrentoldalaktól,
ahol tízezer számra találhatók illegálisan feltöltött e-könyvek. Mi csak annyit
tehetünk, hogy az OSZK-n belül tesszük hozzáférhetővé a digitális kiadványokat,
és csak az itt elhelyezett gépeken olvasható a dokumentum. Ez a megoldás működne
más könyvtárakban is, ehhez OSZK-pontokat kellene kialakítani.
– S megvan rá az esély?
– Erre szolgálna az a digitális nemzeti könyvtár, amelyet most szeretnénk létrehozni
az OSZK meglévő digitális gyűjteményei, illetve a szintén a könyvtárunkon belül
működő Magyar Elektronikus Könyvtár alapján.
– Tulajdonképpen hány digitális gyűjtemény található jelenleg az OSZK-ban?
– Jó néhány, ugyanis mindenki megpróbálta a saját digitális szigetét létrehozni.
Ez nem jó, mert az alaprendszerek eltérőek, némelyik ráadásul csak helyben kereshető,
mert az alapszoftver nem teszi lehetővé, hogy a hálóra tegyük. Korszerű, homogén
rendszert kell tehát felállítani. Végső soron az a cél, hogy ne csak azt lehessen
olvasónak nevezni, aki beül az olvasóterembe, hanem azt is, aki a világ bármely
pontjáról online módon beiratkozik és hozzáfér az elektronikus kiadványokhoz.
Csak éppen hozzá kellene már kezdeni a szerzői jogok tisztázásához – ugyanis ha
nem kezdünk el időben szolgáltatni, jön a Google és bedarál mindent.
|
Szakmai pálya
|
-
1985–1993: OSZK, könyvtáros-asszisztens; ELTE, könyvtáros
-
1993–1998: a Matáv könyvtárosa, majd egy évig az Origó információmenedzsere
-
1999–2006: Hírközlési Főfelügyelet, osztályvezető, tudásmenedzsment-igazgató
-
2006–2007: az Eduweb távoktatási üzletágvezetője
-
2008-tól az OSZK osztályvezetője, 2010. január 1-je óta főigazgatója
|
|
– A digitalizálásnak technológiai aspektusai is vannak, s ezek sem problémamentesek.
– Nem bizony. Egyrészt ott vannak a már évekkel ezelőtt digitalizált anyagok,
ezek egy részét, avulás miatt, újra kell(ene) fényképezni; például a Corvinákról
annak idején 170 dpi-s felvételek készültek, ami ma már megmosolyogtató. A könyvtáraknak
azon is el kell gondolkodniuk, hogy hol fogják tárolni a szaporodó elektronikus
anyagot, valamint a szoftverek és a hardverek folyamatos változása is gondot okozhat,
például új formátumokra kell konvertálni az archivált dokumentumokat. A hordozók
– például dvd-k – fizikai romlásával is számolni kell. Arra is ügyelni kell, hogy
digitalizálás közben ne sérüljön a dokumentum, ezért sok esetben speciális szkennerekre
és fotóberendezésekre lenne szükség. Jól jönne egy robotszkenner, csak épp egy
ilyen gép 15 millió forint.
– Pályázni nem lehet ilyen berendezésekre?
– De igen, a Társadalmi infrastruktúra operatív program (Tiop) keretében, csakhogy
ebben a közép-magyarországi régió, benne a fővárossal, nem szerepelhet, mondván,
hogy az elég fejlett.
– Az elmúlt húsz évben az állam több tízmilliárd forintot költött el digitalizálásra,
ebből ide nem jutott?
– Jutott abból mindenhová, csak kissé koordinálatlanul folyt a pénz szétosztása;
nem volt egységes koncepció és ütemterv. Többek között ezt akarja orvosolni, igaz,
Kárpát-medencei léptékben, a nemrégiben életre hívott, s a nemzeti kultúrkincset
egységes felületen megjeleníteni szándékozó Magyar Nemzeti Digitális Archívum
is.