Ma: 28°CSzórványos felhőzet
Vége a folyamatos bővülésnek
Schopp Attila, 2012. 01. 11. szerda

Az idei évben az eddiginél is alacsonyabb költségek mellett kell fenntartani vagy éppen növelni a szolgáltatási színvonalat. A feladat nehéz, de nem lehetetlen – mondja interjúalanyunk.

-
Braun Péter, az OTP Bank igazgatóságának tagja, a VISZ elnöke
– Mi lesz 2012 legjellemzőbb vonása  az informatikai vezetők számára?

– Elsősorban a takarékosság. Át kell gondolni a beruházásokat és a működési költségeket is. Már nem lehet elsiklani afölött, hogy a beruházás nem a döntéskor jelent költséget, hanem az aktiváláskor. Ezért aztán a tervek készítésénél figyelembe kell majd venni, hogy milyen költségeket kell majd aktiválni a következő években.

 

– Az informatikai költségkereteket már a korábbi években rendkívüli módon megnyirbálták a szervezetek. Lehet még mit elvenni?

– Természetesen a működési költségek lefaragása egy idő után már komolyan kockáztatja a rendszer működőképességét. A beruházások esetében viszont más a helyzet. Attól még feltehetően egyetlen cég sem omlana össze, ha egy éven keresztül semmit nem fejlesztene az informatikáján. Az új beruházások egy bizonyos szintig komoly hasznot hajtanak, de adott ponton túl már hiába költünk többet és többet, a vállalat már nem lesz annyival jövedelmezőbb. Ha pedig a cégvezetésnek arról kell dönteni, hogy a szűkös forrásokat az alaptevékenység hatékonyságának fokozására vagy az informatikára költse, valószínűleg nem fognak habozni.

 

– No de az elhalasztott vagy meg nem valósított beruházásokat előbb-utóbb csak végre kell hajtani, nem?

– Nemcsak az informatikai beruházás a kevés, hanem a meglévő beruházások kihasználtsága rossz. Vállalati szinten is ugyanaz a helyzet az informatikai rendszerekkel, mint magánemberként az okostelefonokkal: tele vannak zsúfolva jobbnál jobb funkciókkal, a többség mégis csak azt a három-négy alapfunkciót használja, mint öt évvel ezelőtt. Nem tudnak élni azokkal a lehetőségekkel, amelyekkel üzleti előnyt kovácsolhatnának a rendszerek funkcionalitásából. Szóval nemcsak az a lényeg, mibe ruház be a vállalat, hanem az is, hogy az elkészült rendszer minél egyszerűbben, könnyebben használható legyen, mert mindig az a beruházás a legdrágább, amelyik kihasználatlan marad.

 

– A kormányzat már rendeletben is elkötelezte magát a nyílt forráskódú rendszerek mellett. Éreztetni fogja ez a hatását a versenyszférában is?

– Az informatikai rendszereket terhelő licencdíjak mértéke már az elviselhetőség határán túl van, ami a nagy szállítók kvázi-monopol helyzetéből fakad. Ha azonban elfogy a pénz – amire 2012-ben jó esély van –, mindenképpen váltani kell. Természetesen a nyílt forráskódú szoftvereknek is lehetnek hátrányaik a támogatásban, esetlegesen az üzembiztonságban, az infrastruktúrába való beillesztésének is vannak költségei, de a kényszer nagy úr: ha egyszer a szervezet nem tudja vagy nem akarja megfizetni a szoftverlicencek díját, alternatív megoldást fog keresni.

 

Szakmai pálya:

- 1954 és 1989 között a Villamosenergiai Kutatóintézet munkatársa

- tizenegy éven át oktatott a Budapesti Műszaki Egyetemen

- 1993-tól 2001-ig az OTP Bank vezérigazgató-helyettese

- az OTP Bank igazgatósági tagja, elnöki főtanácsadó

- 2009 óta a Vezető Informatikusok Szövetségének elnöke

– Mi a helyzet a sokat emlegetett biztonsággal?

– Felértékelődnek a biztonsági rendszerek. Nem mintha túl sok incidens lenne – szerencsére nincs –, hanem mert a biztonságra korlátlan mennyiségű pénzt el lehet költeni. Különösen, hogy újabban a támadások már nem egyszerűen adatlopásokra irányulnak, hanem sok esetben a központi rendszerek megbénítása a cél.

Ezzel együtt sem szabad azért megfeledkezni a józan arányosságról: egy üveg befőttet nem érdemes 100 ezer forintos biztonsági ajtóval védeni.

 

– Hogyan kell megváltoznia a cio-k gondolkodásmódjának 2012-ben?

– Az informatikusok eddig hozzászoktak, hogy az irányításuk alatt álló rendszerek mindig fejlődnek, terjeszkednek. Most viszont meg kell barátkozni a gondolattal, hogy nemcsak építeni kell rendszereket, hanem lebontani is. Ez bizony fájdalmas dolog, de csak az lesz a megbecsült cio, aki a korábbi eredményeket olcsóbb megoldásokkal tudja elérni. Ha az informatikai vezető bebizonyítja, hogy képes a vállalat céljaival azonosulni, képes a vállalat érdekében kevesebb költséggel azonos vagy éppen magasabb szolgáltatási színvonalat biztosítani, akkor megkapja azt a megbecsülést, amire mindig is érdemes volt.

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

Hetilap kiválasztó
-tól
-ig
Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere mostanában?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?
Jelenleg 1789 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:
A legkeresettebb emberek:
1
2
3