A legtöbb sikeres techguru saját cégére és annak
tevékenységére koncentrál. Kevesen vannak, akik szakértelmükkel, tehetségükkel
és tőkéjükkel segítik a fejlődést. Peter Thielnek szinte minden
Szilícium-völgy-beli vállalkozáshoz köze van, befolyása akkora, hogy a
szaksajtó és kortársai is csak Don-ként emlegetik. Az egykori ifi sakkmester és
képzett modern filozófus kalandos útja az üzleti élet csúcsára és
marginalizálódása jobb filmtéma lehetne, mint Steve Jobs élete, vagy éppen Mark
Zuckerbergé.
A német születésű, Amerikában felnőtt Thiel elemző és előre
gondolkodó tehetségét tiniként sakkozásban hasznosította. Filozófiából
doktorált a Stanford Egyetemen, majd furcsa kanyar: a Credit Suisse-nél vállalt
munkát brókerként. 1996-ban saját befektetői céget alapított, amelyen keresztül
számos sikeres it-vállalkozásban befolyást szerzett. Egyik legismertebb cége,
amelyben 1998-ban alapítóként vett részt, a PayPal, az évek során
forradalmasította az internetes vásárlást és pénzkezelést. A cég sikeresen
vészelte át a dotkom-buktát. 2002-ben vezette be a tőzsdére és még abban az
évben el is adta az ebaynek – 1,5 milliárd dollárért.
Thiel jellemzően a vagyonával és pénzügyi tehetségével vesz
részt az it-világ életében, a PayPalért kapott részesedése nagy részét, 500
millió dollárt 2004-ben egy induló közösségi szolgáltatóba, egy bizonyos
Facebookba fektette… Szavára nemcsak az it-világban figyelnek oda,
befektetéseivel és elemzéseivel meglehetős hírnevet szerzett a tőzsdei világban.
Már 2002-ben például egy ingatlanbuborékot emlegetett, ez vezetett a 2007-es
hitelválsághoz.
Habár Thiel látványosan távol maradt a zűrös
ingatlanbefektetésektől, az it-szektorban bőkezűen adakozott, leginkább volt
cégtársai kezdeményezéseit támogatva. Ezek közül a LinkedIn idén tőzsdére
lépett, a Yelp nyilvános részvénykibocsátásra készül, míg a Slide-ot
felvásárolta (de nemrégiben megszüntette) a Google.
Hatalmas vagyonán, kapcsolatain és befektetési cégein
keresztül Thiel keze szinte mindenhová elér a Szilícium-völgyben, ahol egykori
cégtársaival kiérdemelték a PayPal-maffia nevet. Érdemei ellenére Thiel nem a
legnépszerűbb személy az it-közösségen belül. Habár vagyonát leginkább a modern
számítástechnikának köszönheti, Thiel igazi technofób, például Facebook-oldala
sincs. Gyakran publikál politikai és gazdasági újságokban, egykori harcos
libertáriusként az amerikai republikánus párt támogatója volt, egészen addig,
amíg teljesen ki nem ábrándult a világpolitikából. Vagyonából bőven áldoz
jótékonyságra is, számos kutatást támogat, többek között öregedésgátló- és
mesterségesintelligencia-projekteket.
Szerinte a kapitalista világrend bukásra van ítélve,
jelenleg egy olyan mozgalmat is támogat, amely egy szigeten hozna létre új
renden alapuló társadalmat. Apokaliptikus világnézete miatt Thiel a
csodabogaraktól nyüzsgő Szilícium-völgyben is különlegesnek számít. Társaságát
nem keresik, szakértelme és vagyona miatt mégis sokáig mozgathatja a háttérből
az it-szektort.