Az etyeki Zarándok pince önnön definíciója így szól: „Hisszük, hogy a termés
Isten és az ember együttműködésének eredménye. Tudjuk, szüretkor már jórészt eldőlt
boraink minősége, azt megtartani igyekszünk hordóinkban, hagyományos feldolgozás
után. Legjobb boraink asszonyaink nevét viselik, hirdetve ezzel is az erős családi
háttér fontosságát.” Gondolná-e bárki, hogy a pince egyik tulajdonosa (de autodidakta
borásza és szőlésze is) az ügyfélterminálok hazai és regionális piacait uraló
Onlinet Kft. ügyvezetője? Pedig Wortmann Ádám (35) nem afféle divatborász, akit csak a kész ital tálalása és körítése érdekel.
Komolyan veszi a hobbiból szenvedéllyé vált elfoglaltságát.

Wortmann Ádám
A 2007-ben a közép-európai Technology Fast 50 „Rising Star” listáján második
Onlinettől – amelynek ügyfélirányító termináljaival a postákon, bankokban és gyógyszertárakban
nap mint nap találkozunk (sőt, ezt a hat leányvállalaton keresztül Oroszországban,
Romániában, Bulgáriában, Csehországban, Lengyelországban, de még az Egyesült Királyságban
is el lehetne mondani) – a borászat és a mezőgazdasági tevékenység látszólag meglehetősen
távol áll. Wortmann Ádám szerint viszont van közös nevező. Szerinte filozófiai
értelemben nincs különbség a két tevékenysége között. Ugyanolyan gondolkodást
kíván: tudni, hogy nem azonnal, egyik évről a másikra érkezik meg a siker. Inkább
hosszú, egyénre és termékre egyaránt igaz fejlődési folyamatban lehet eljutni
oda, hogy elmondhassa: „Ezt nézd meg, erre büszke vagyok!”
Hat éve költözött családostul Etyekre, ahol másodmagával, kereskedelmi vénával
társult be egy agilis borász mellé. Tudatosan vettek szőlőterületeket, felújítottak
egy régi pincét, és világos tervekkel megrajzolták az elkövetkező éveket. A kéthektárnyi
területet maguk művelik, a szürkebarát és a chardonnay házasításával tavaly már
palackozásra is megérett a munkájuk. Wortmannék az értékesítést is maguk intézik,
nem dicsekvésként mondja, hogy „ahhoz képest, milyen picik vagyunk, már elég jól
működik a dolog”. Fel is sorol pár kurrens budapesti éttermet, ahol a Zarándok
pince cuvée-iből bor kerülhet az asztalra.
Személyes kedvence – természetesen, mivel nevét is Ádám feleségéről kapta – az
Orsolya. Az egytizednyi – enyhe, délnyugati fekvésű területről származó – chardonnay
és kilenctized – északkeleti fekvésű területről szüretelt – szürkebarát házasításából
készült nedűre leginkább közösséget teremtő alkotásként tekint. Minden örömöt
megad számára, így nincs értelme más, további hobbik után néznie.