Manapság az okostelefonok a mobilszolgáltatók kínálatában és kommunikációjában
egyaránt központi szerepet kapnak. Az egyre növekvő érdeklődésnek és a kedvező
értékesítési adatoknak köszönhetően azonban ezen a téren is közeleg az az idő,
amikor a „trendi” címke lecserélhető lesz. A szolgáltatók számára egyszerre lehetőség
és komoly kihívás a smartphone-ok térnyerése, az érdeklődés folyamatos fenntartása.
Az iPhone és az Android szavak ma még önmagukban is egzotikusnak tetszenek, de
tisztán az, hogy egy készülék okostelefon, gyorsan veszít a vonzerejéből – mutatnak
rá a BellResearch elemzői.
A fogyasztók számára vonzó, új mobilos megoldások között az egyik legígéretesebb
a közeli, illetve érintésen alapuló rádiófrekvenciás kommunikáció, a near field
communication. Bár az nfc még gyerekcipőben jár, három vonatkozásában kifejezetten
perspektivikusnak tűnik: a mobilfizetés, a beléptetés (kapukon, rendszerekbe stb.)
és a kódfelismeréssel történő információlehívás terén. Mindennek feltétele persze
az infrastrukturális ellátottság, mégpedig mind felhasználói, mind szolgáltatói-alkalmazói
oldalon.
A Magyar Infokommunikációs Jelentésből kiderül, hogy ehhez a fogyasztói oldalon
az elméleti alapok már megvannak: Magyarországon a legalább 15 évesek négyötöde
rendelkezik aktív mobiltelefon-előfizetéssel (a háztartások több mint felében
mindenkinek van mobilja), sőt a 15–45 éves korosztályban 93 százalékos a mobilpenetráció.
Ez persze még nem jelenti azt, hogy ezek a készülékek alkalmasak is az nfc-re,
hiszen ma még csupán néhány, viszonylag drága készülék támogatja a megoldást.
A mobiltelefon-állomány döntő hányada néhány év alatt megújul, lecserélődik,
így a nemzetközi tendenciák és a gyártók ígéretei alapján 3-4 éven belül a hazánkban
értékesített készülékek jelentős része már nfc-chippel ellátott készülék lehet.
A primer döntés azonban a mobiloperátorok kezében van, hiszen a BellResearch által
készített kutatás szerint a jelenlegi mobilkészülékek felét előfizetésük mellé,
további 23 százalékát pedig szintén a szolgáltatótól, de nem az előfizetéssel
együtt vásárolták a megkérdezettek.
| ICT-report |
|
Téma: A lakossági mobiltávközlési piac
Tartalom: mobilellátottság, vezetékes és mobilszolgáltatói kapcsolatok, kiadások, kereszthasználat,
helyettesítés; a piacnövekedés lehetőségei; szolgáltatók ismertsége és imázsa,
választási és váltási szempontok, elvárások; paraméterek fontossága, lojalitás
és lemorzsolódás.
Információk: www.ictreport.hu
|
|
A sikerhez az operátorok mellett (hiszen övék a készülékkínálat összeállításának
privilégiuma) persze az is szükséges, hogy a mobilkommunikációs megoldások „mélységben”
is egyre nagyobb teret nyerjenek az életünkben. A múlt évben ugyanis a 15 évesnél
idősebb mobilozóknak csupán 6 százaléka fizetett már készülékén valamely termékért
vagy szolgáltatásért.
Reflexió
„A piacon az érzékelhető, hogy a tranzakciók mennyisége folyamatosan nő. Természetesen
ebben élenjárók a kényszerszolgáltatások (parkolás, autópálya-matrica), itt a
tranzakciószám-növekedés éves szinten 40 százalék körüli. Aki egyszer használta,
az visszatér; az ügyfélkör a teljes piac egy specializált rétege.
Fontos megkülönböztetni az nfc- és a mobil-logikát, és ezek kombinációit. Az
nfc-s értékcsere-megoldások mindig elvárnak egy másik eszközt is (vagyis nem helyfüggetlenek),
ezért a kereskedelem úgy tekint rájuk, mint a kártyás fizetések következő evolúciós
elemére. Ma az nfc slágernek tűnik. Különböző üzleti modellek mellett működnek
az első megoldások, az alkalmazott technológiák is többfélék. A mobilos lehetőségek
előtt kinyílt a világ a jól kezelhető operációs környezetek miatt, de a kombinált
lehetőségek tekintetében még minden inkább csak internet alapú: vagyis megjelennek
írások, de az igazi konkrétumok még váratnak magukra.
A sikeresség az új megoldások tekintetében nem magában a fizetési folyamatban
keresendő, hanem az ezt a folyamatot megelőző és lekövető kényelmi kiegészítő
szolgáltatásokban” – mondja Inotay Balázs, a Cellum ügyvezető igazgatója.