A személyi számítógép az it-infrastruktúra alapja – s mivel minden megoldás és
további eszköz erre épül, a pc-ellátottság szintje kulcsfontosságú a vállalatok
fejlettsége, különösen a lemaradók szempontjából. A BellResearch kutatássorozata,
a Magyar Infokommunikációs Jelentés egy évtizede monitorozza a piacokat, adatai
kirajzolják az üzleti szféra fejlődését és trendjeit.
A pc-penetrációs mutató – azaz a legalább egy géppel rendelkezőknek az összes
szervezetre vetített hányada – a legalább 10 fős cégek körében 2008 óta 100 százalékos,
ekkor zárkóztak fel ugyanis a kisvállalatok a nagyobb szervezetek gyakorlatilag
teljes ellátottságának szintjére. Ezen a téren a mikrovállalati szegmens tartogathat(na)
némi fejlődési potenciált, ugyanis az 1–9 főt alkalmazó vállalkozásoknak csak
kicsivel több mint négyötödénél találunk pc-t.
Ez azt jelenti, hogy 36 ezer hazai mikrocég még mindig nem használ számítógépet,
aminek a legfőbb oka az igény hiánya. Az érintett döntéshozók úgy vélik, nincs
szükségük pc-re az üzletmenet szempontjából, hogy az internetről ne is beszéljünk.
Nem túl örvendetes, hogy túlnyomó többségük egyelőre beszerzést sem tervez. Az
elmúlt évek adatai alapján rajzolt trend szintén a stagnálást támasztja alá –
mutatnak rá a BellResearch kutatói –, a penetrációs hányados a mikrovállalati
körben alig mozdult felfelé.
A négy vállalati szegmens viszonylag kiegyenlített mértékben osztozik a teljes
gépállományon, noha alapsokasági arányuk, illetve az egy cégre jutó átlagos géppark
mérete nagyságrendekkel tér el egymástól. A kevesebb, mint fél százalékot kitevő
mintegy ezer nagyvállalatnál üzemel a pc-k 29 százaléka (cégenként körülbelül
360 géppel), míg a 205 ezer mikrovállalatnál összesen az állomány harmada (átlag
2-3 pc-vel, már ahol van); a fennmaradó 40 százalékon a kis- és közepes vállalatok
osztoznak.
|
ICT-report
|
|
Téma: Hardvereszközök az üzleti szegmensben
Tartalom: asztali és hordozható pc-k, személyi kommunikációs eszközök; szerverek és hálózatok;
penetráció, állomány, beszerzések, költések, selejtezések, állományváltozások.
Információk: www.ictreport.hu
|
|
A teljes üzleti pc-állomány négyötöde asztali eszköz, de évről évre nagyobb teret
hódítanak a hordozható számítógépek is – egyre inkább helyettesítő jelleggel.
A legnagyobb arányban, közel egyharmad részben a mikrovállalkozások gépparkjában
vannak jelen a laptopok, jócskán megelőzve a többi szegmenst, ahol egyötöd körüli
az arány. Ennek okai sokrétűek: a mobilitási megfontolások mellett sok esetben
szerepet kap az üzleti alkalmazás melletti privát használat lehetősége is.
Reflexió
Annak ellenére, hogy a teljes magyar piac összességében stagnált az előző évhez
viszonyítva, a Dell mintegy 50 százalékkal tudta növelni darabszámban az eladásait
a tavalyi évben – mondja Damján Tamás, a vállalat hazai country managere. Az eladások a vállalati szegmensben nőttek
valamivel, ez is mutatja, hogy a lakosság csökkentette beszerzéseit. A vállalati
szegmensben nem volt érzékelhető nagyarányú eltolódás a hordozható számítógépek
irányába, a kis arányú különbség azonban abból adódhat, hogy a Dell szerepe erős
az asztali számítógépek piacán is.
Az asztali pc-k piacát a vállalati szegmensben két gyártó uralja, s a piac felét
fedi le; a hordozható számítógépek piacán viszont ez az arány kissé alacsonyabb,
mivel több szereplő van jelen, igaz, kisebbségben. A trend egyértelműen a mobilizáció
irányába mutat, hiszen évről évre nő a hordozható számítógépek eladásának aránya.
A Dell tapasztalatai szerint is jelentős a mikrovállalatok szerepe a hordozható
számítógépek arányának növekedésében, hiszen többségük notebookot választ asztali
pc helyett, viszont sokszor a lakosságnak szánt eszközöket vásárolják, figyelmen
kívül hagyva annak esetleges hátrányait egy vállalati notebookkal szemben.