Számos problémára kínál gyógyírt a virtualizáció, de – mint minden informatikai
technológia – ez sincs biztonsági kockázatok nélkül. Minden informatikus tisztában
van vele, mégis gyakran megfeledkezik arról, hogy a virtualizációt lehetővé tévő
hypervisor a fölötte futó operációs rendszerekkel és alkalmazásokkal végső soron
nem más, mint egy nagy kupac kód egy fizikai szerveren.
Semmilyen garancia nincs arra, hogy a hypervisor biztonságosabb vagy kevesebb
hibát tartalmaz, mint egy vele összemérhető nagyságú és bonyolultságú másik szoftver.
Ugyanakkor eltűnik az a védelem is, amit az operációs rendszerek és alkalmazások
fizikai elkülönítése eddig jelentett, bármennyire is esetleges volt ez a védelem.
Engedély nélkül
Egy tanulmány szerint a virtualizált környezeteket fenyegető veszélyek egyik
fajtája a megbízhatatlan, engedély nélküli virtuális gépek megjelenése a nyilvános,
több ügyfelet is kiszolgáló felhőkben. Ezek azért jelentenek fenyegetést, mert
a fertőzött gépek ugyanabban a felhőben, esetleg ugyanazon a hypervisoron futnak,
mint a többiek. Ilyen környezetben a támadó által létrehozott vagy megfertőzött
virtuális gép igazi rossz szomszéd módjára keresi a szomszédságában lévő többi
virtuális gép gyenge pontjait, és ha talál ilyet, akkor azokat ki is aknázza.
Az ilyen veszélyek ellen úgy lehet védekezni, hogy csak ellenőrzött és tesztelt
serverimage-eket használunk, illetve meggyőződünk arról, hogy a szolgáltató megfelelően
konfigurálta a hypervisort és a hálózatot, így nem hagyott nyitott kapukat a közelséget
kihasználó támadások előtt.
Saját rendszer esetében további biztonságot kínálhat, hogy virtualizált környezetben
is igyekszünk a fizikai szeparációra, ahol erre szükség és lehetőség mutatkozik.
Védett hálózatok
Virtualizált környezetben nemcsak a szerverek, hanem a hálózati eszközök is másképp
viselkednek. A tűzfalak és a hálózati eszközök konfigurálása, üzemeltetése hagyományosan
a hálózatos csapat feladata volt, amely értette a különféle technológiák és módszerek
jelentőségét, finomságait – ami nem feltétlenül mondható el virtuális gépeket
üzemeltető szakemberekről, akikre most hárul a hálózatbiztonsági berendezések
konfigurálásának és felügyeletének a gondja. Márpedig ha valami rosszul lesz beállítva,
az egyik virtuális gépnek szánt forgalmat egy másik is láthatja, vagy esetleg
a hálózaton kívülre is kerülhetnek adatok.
Bár ez első pillantásra technikai kérdésnek látszik, inkább az emberi tényezőről
van szó: olyan feladatokkal bízunk meg informatikusokat, amelyekre nincsenek felkészítve.
Ezt a kockázatot úgy csökkenthetjük, ha a virtuális környezet hálózatmenedzsmenti
feladatait a hálózatos csapatra bízzuk. Ha erre nincs lehetőség, legalább arra
kell figyelni, hogy a virtuális gépeket felügyelő rendszergazdák kapjanak biztonsági
képzést.
Ellenőrzött hozzáférés
A virtualizált környezetek egyik legfontosabb komponense a hypervisor, ami az
operációs rendszereket és az alkalmazásokat választja el a hardvertől. Bármilyen
biztonsági probléma merül fel a hypervisorral kapcsolatban, az az egész környezet
biztonságát érinti. A legnagyobb kockázat a hozzáféréssel van: ki és mi férhet
hozzá a hypervisorhoz, és ha hozzáfért, milyen jogosultságai vannak? Az illetéktelen
hozzáférés (különösen, ha az kívülről, például az internetről történik), nagymértékben
megnöveli egy sikeres támadás esélyét. Hasonlóképpen súlyos problémákhoz vezethet,
ha a hozzáféréssel jogosan rendelkező felhasználók jogosultságait nem korlátozzuk
a szükséges mértékben. A megoldás? Részletesen szabályozható, szerepkörökön alapuló
hozzáférés-vezérlési rendszer.
Ahogy a fentiekből is kiderül, a virtualizált környezetek védelme nem ördöngösség.
A megszokott biztonsági rendszerek és módszerek többsége jól alkalmazható az újfajta
infrastruktúrában is. Csak egy kis extra figyelem kell, és a kockázatok nem jelentenek
nagyobb veszélyt, mint a hagyományos környezetekben.
