Persze
egy ilyen „elbocsátó szép üzenetnek” mindig van előzménye. Asszisztáltunk a
stációkhoz épp elegen. Én közben egy dolgot nem értettem, mégpedig azt, hogy miért
nem áll fel valaki, ha évek óta rosszul érzi magát a munkahelyén? Persze értem
én, miért nyeli le valaki a békát akár
ilyen hosszú ideig is, csak nem tudtam ezzel azonosulni, sem akkor, sem most.
Arról nem is beszélve, hogy miért kell kivinni céges konfliktusokat a nagy
plénum elé? Attól, hogy ezzel traktálja valaki a környezetét, a nem munkahelyi
közegét, nem valószínű, hogy a problémái megoldódnának. Persze azzal, hogy
kibeszéli magából, könnyít(het) a lelkén. Önigazolást kereshet, és nemegyszer
akár kaphat is. De nem kicsit ront(hat) a helyzetén. Mert egy kódolt
konfliktusnak csak szakítás lehet a vége, s aztán is van (munkahelyi) élet.
Legalábbis kellene lennie. De nem valószínű, hogy a potenciális munkáltatók
kapkodnának egy ilyen habitusú ember után.
Persze
ezt csak én gondoltam, s mindeközben másoknak mi járt a fejében,
belehelyezkedtek-e az érintett helyzetébe akár percekre is, nem tudhatom. De
hogy munkahelyi konfliktusba már mindenki keveredett, azt tudom. Legyen az
szakmai eredetű vagy emberi vonatkozású. Netán a céges hierarchiából adódó.
Ezek kezelése nem egyszerű, legyen az ember ennek akár szenvedő alanya, akár
kezdeményezője. De még a partvonalról sem öröm egy ilyen helyzetet szemlélni.
Én is
megéltem már mindezt, minden irányból. Most valahogy azt érzem, hogy ezek a
munkahelyi konfliktusok egyre élesebbek, egyre gyakoribbak lesznek. És most nem
az ITB-ről beszélek, hanem arról a légkörről, amit egyre erősebben érzékelek
magam körül. Arról, hogy az elmúlt hónapok történései rámutattak arra, újabb
nehézségekre kell felkészülnünk! Hogy a válság mélyülésével mintha sok esetben
hamarabb szakadna el a cérna, és az emberek pillanatok alatt egymásnak
feszülnek. Okkal, ok nélkül. Pedig jobb lenne, ha az energiákat arra
fordítanánk, hogy ki-ki értelmezze a maga számára, hogy neki mit jelent ez az
új válság. Hogyan tud rá felkészülni? Én a magam részéről – ahogy azt évadnyitó
partinkon is elmondtam – fehéren-feketén. Mert ebben a mostani helyzetben csak
ez a két szín létezik. Stratégiát nem lehet „majdnem” vagy „kicsit”
változtatni. Költséghatékony szervezetet nem lehet „épphogy” vagy „félig”
létrehozni. És bizony új terméket is vagy kifejleszt valaki, vagy nem. Ezek
fekete-fehér dolgok. De hát kell tudni fekete-fehérnek lenni! Még ha ez olykor
fájdalmas is. Még ha munkahelyi konfliktusokkal is jár.
P. S.:
Karrier rovatunk a munkahelyi konfliktuskezeléssel foglalkozik.
