Ma: 28°CSzórványos felhőzet
Szakmai tisztánlátás
Sziebig Andrea, 2012. 01. 17. kedd

Annyi sírás-rívást és fogaknak csikorgatását hallgattam az elmúlt évben, hogy gondoltam, így év (leg)elején jó lenne utánajárni: ez folytatódik, vagy változik-e a közhangulat. Nem könnyű egy ilyen típusú eseményt tető alá hozni, ráadásul tavaly sem unatkoztunk, fejlesztettünk épp eleget… De a szakma mindenekelőtt! – hangzott a jelszó, és ehhez a kijelentésünkhöz hűnek kell maradnunk!

-

Ha az ember kíváncsi, és biztosat szeretne tudni, akkor legjobb, ha ahhoz fordul, aki a kérdésére valóban tudja a választ. Így hát kézenfekvőnek tűnt, hogy azoknak az uraknak szegezi a kérdést, akikre az átkosban azt mondták, hogy ők az illetékes elvtársak. Most inkább úgy fogalmaznék, hogy első kézből származó információt kell tudni beszereznie egy magára valamit is adó médiumnak. Ebben azért van praxisunk.

Mondhatni hagyomány már az ITB-nél, hogy a kormányzati informatikáért felelős urakat le tudjuk ültetni egy asztalhoz, hogy közvetlenül tőlük lehessen kérdezni, visszakérdezni. Egyszerűen direktben lehessen velük beszélgetni az igazán húsba vágó kérdésekről, olyanokról, amelyek az ict-szakmát alapjaiban határozzák meg. Ilyen szakmai pár(t)beszéd zajlott már anno Baja Ferenc és Nyitrai Zsolt között. Aztán Varga István gazdasági miniszter az ITB Clubon jelentette be a kormányzat ict-stratégiáját. A kormányváltás után pedig Nyitrai Zsolttal folyt a szakmai vita az akkor útjára induló Digitális Menetrendről. Most, hogy a költségvetést elfogadta a Tisztelt Ház, annak informatikai vonatkozásai is elvileg publikusak mindenki számára. De hogy a számok mögött mi is a pontos szakmai tartalom, koncepció, elvárás, az már nem ennyire evidens. Meg publikus… De hogy egzakt és nyilvános legyen, ehhez tudunk mi platformot biztosítani a szakmapolitika meghatározó szereplői – meg a szakma – számára.

Mindig nagyon érdekes egy ilyen szakmai workshop hangulata, létszáma… Hogy a résztvevők milyen várakozásokkal jöttek el, azt nem hiszem, hogy ne tudná bárki is csípőből megfogalmazni. De az sokkal inkább érdekes, hogy ki akarja mindezt nyilvánosan is megtenni. Vagy ki az, aki csak pár szóra igyekszik „elkapni” a szakpolitikus(oka)t. De hát ez ismert koreográfia, már csak azért is, mert így működik a média. Figyeltem az arcokat: feszültség, bizakodás, kétség jeleit véltem felfedezni. Bár zene füleinknek, amit hallottunk a rendelkezésre álló forrásokról, projektlehetőségekről. S ha ez a temérdeknek tűnő pénz tényleg két évre szól, ráadásul fejnehéz módon főleg 2012-re, akkor szép az élet! Persze kérdéseket és kérdőjeleket láttam még szép számmal a szemekben, hallottam a folyosói beszélgetésekben. Garanciákat emlegettek. Meg folyamatosan változó szakmapolitikai struktúrát és azt irányító vezetőket. Szakmai széttagoltságot, két-háromfejű irányítást. Viszont a fel nem tett kérdésekre válaszok sem születhetnek…

Azt is érzékeltem ugyanakkor, hogy elképesztő az igény az ilyen típusú párbeszédekre. Igaz, időről időre vannak ilyen fórumok, színvonalas is akad köztük, de hogy nekünk az ITB-ben nemcsak gyakrabban kell platformot adnunk ehhez, abban nemcsak én vagyok biztos, hanem maguk a szakmapolitikusok is. Akik máris jelezték, hogy készek a folytatásra! A mostani rendezvényen jó néhány kérdésre választ kaptunk, amivel az ITB is hozzá tudott tenni valamit a szakmai tisztánlátáshoz.

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

Hetilap kiválasztó
-tól
-ig
Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere mostanában?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?
Jelenleg 1789 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:
A legkeresettebb emberek:
1
2
3