Czinkota Imre
– Milyen előnyei vannak a hidrogénnek energiaforrásként?
– Az első és legfontosabb, hogy az alapanyag – a víz – gyakorlatilag korlátlan
mennyiségben áll rendelkezésre. Előállítani is viszonylag egyszerű: a szél- és
naperőművek nem a szükségletekkel összhangban működnek, olyankor is termelnek
áramot, amikor nincs rájuk szükség. A fölös árammal kiválóan lehetne hidrogént
fejleszteni.
– De akkor hol vannak a problémák?
– Az első rögtön az előállított hidrogén tárolása. A hidrogén a legkisebb sűrűségű
anyag, és egyéb tulajdonságai miatt sem tárolható gazdaságosan. Hiába sűrítjük
gázként: a nagynak számító 100 atmoszféra nyomás mellett egy 50 literes autótankban,
szobahőmérsékleten mintegy 400 gramm hidrogén fér el. Emellett sok anyagon könnyedén
átdiffundál, és más gázokkal ellentétben szobahőmérsékleten kiterjesztve nem lehűl,
hanem felmelegszik.
– De a gázokat inkább cseppfolyósítva szokták tárolni.
– A hidrogént viszont cseppfolyósítani is nehéz, mert ahhoz –200 fok alá kellene
hűteni. Ráadásul az oxigénnel vagy a nitrogénnel ellentétben nem célszerű nyitott
tartályban, a saját párolgásának hűtő hatása révén folyadék állapotban tartani,
mert robbanásveszélyes. Esetleg a nagy gáztartályok mintájára készülő óriási úszó
tartályok jelenthetnének megoldást, de csak az ipari méretű felhasználásra.
| Czinkota Imre egyetemi docens, Szent István Egyetem Talajtani és Agrokémiai Tanszék |
|
A magyar mezőgazdaság abban nem különbözik a gazdaság egészétől, hogy amíg támogatások
vannak, addig minden működik, utána viszont gyakran bedöglik az egész. Nagyon
sok technikai vívmányt lehet alkalmazni a mezőgazdaságban: elláthatjuk a munkagépeket
gps-szel, figyelhetjük az egyes táblák terméshozamát, elemezhető a talaj összetétele,
és ezek alapján eldönthetjük, hogy miként kell beavatkozni a jobb termésátlag
és a környezetkímélőbb termelés érdekében. Sokan megveszik ezeket a támogatásból,
de a folyamatos működtetésre már többnyire nincs pénz – én attól tartok, hogy
nem is feltétlenül hozza vissza az árát. Bármikor jöhet az aszály, az árvíz, a
jégverés, és a sok műszaki fejlesztéssel csak annyit értem el, hogy hektáronként
nem 40, hanem 42 mázsa gabona ment veszendőbe.
Az oktatási tevékenységem részének tekintettem azt is, amikor a Magyar Televízióban
szerepeltem ismeretterjesztő műsorokban. Legjobban azt szerettem, amikor élő adásban
tíz percet kellett valamilyen kémiai témáról beszélni. A műsort megelőző este
a konyhában összeszedtem pár dolgot, és azokból csináltam a kísérleteket, majd
magyaráztam el, hogy mi történt.
|
|
– És ez a felhasználás már könnyebben menne?
– Sajnos még az sem az igazi. A technika jelenlegi állása szerint hőerőgépekkel
– tehát amelyekben a hidrogén elégetésével termeljük az elektromos áramot – nagyjából
70 százalékos elvi hatásfokkal lehet a hidrogént hasznosítani. Ennél már sokkal
ígéretesebb a tüzelőanyag-cella: ez a hidrogén és az oxigén közötti elektronátmenetet
közvetlenül alakítja árammá, messze jobb elvi hatásfokkal, mintha elégetnénk.
De még ez is elég távol van a mindennapi használattól, bár ígéretes próbálkozások
vannak.
– De mi lehetne akkor a megoldás?
– Zseniális hazánkfiának, a Nobel-díjas Oláh Györgynek van egy működő elképzelése: a hidrogénből és a levegő szén-dioxidjából vagy
bármely más szénforrásból nagyon könnyen lehet ipari méretekben is metanolt előállítani.
Az viszont már jól tárolható, kezelhető, szállítható folyadék, amivel kitűnően
lehet autókat hajtani. Valamiért mégsem terjedt még el ez a megoldás.
– Vajon Szanyi János miért pont egy agrokémiával, talajvizsgálatokkal foglalkozó
kutatónak tette fel ezt a kérdést?
– Most valóban elsősorban talajkémiát és környezeti kémiát tanítok, de a kémikusi
diplomám mellett van fizikusi is, a természettudományoknak nagyon sok ága érdekel,
a környezetvédelemtől az energetikáig, sőt az informatikáig. Én egyébként is úgy
tartom, hogy a kémia voltaképpen alkalmazott fizika, bár ezért a kémikusok máglyára
vetnének – és nem minden alap nélkül.
– Az életrajza szerint meglehetősen bensőséges a viszonya az informatikával.
Honnan ez a közeli kapcsolat?
– Én együtt nőttem fel az informatikával. Az egyetemen annak idején még kézzel,
papíron ceruzával programoztam, ritka ünnepi alkalmakkor Fortranban lyukkártyákkal;
később örömmel vetettem rá magam az első Sinclairekre és Commodore-okra, aztán
a Kandón hivatalosan is tanultam számítástechnikát. A gödöllői egyetemen a 90-es
évek közepén voltam kari informatikus is, pár évvel ezelőttig magam raktam össze
a számítógépeimet, írtam háromdimenziós vizualizáló szoftvert, és ha kell, ma
is programozok adatgyűjtő és -elemző célrendszereket, bár meglehetősen gyenge
programozó vagyok.
