Ma: 28°CSzórványos felhőzet

A cupertinoi társaság január 27-ére egy nagyszabású sajtóeseményt jelentett be San Francisco-ban, amelyre hétfőn küldték ki a meghívókat. Habár a konferencia tárgyáról semmi kézzelfogható információ nincs, mégis mindenki tudni véli, hogy ekkor avanzsálhat majd az Apple táblagépe.

Tavaly március óta beszélnek arról, hogy az Apple egy érintőképernyős notebookon dolgozik, a várható megjelenés közeledtével azonban a vonatkozó média és az Apple-fanatikus fogyasztók izgalmi állapota is a tetőfokra hágott. Az Apple legutóbbi bejelentése – mely szerint egy nagyszabású sajtóeseményt terveznek január 27-ére – csak olaj volt a tűzre: szinte már mindenki tudni véli, hogy biztosan ekkor mutatják be a cég várva várt táblagépét.

A Yerba Buena Centerhez szép emlékek fűzik az Apple-t. (fotó: planetware.com)

Nos, minden bizonnyal így lesz, azonban amíg nem kap megerősítést a hír – az Apple-t ismerve nem fog -, addig be kell érnünk azzal, hogy csupán a találgatások szintjén fogalmazzuk meg feltételezéseinket.

Egyelőre tehát annyi információnk van erről az egész tablet-mizériáról, hogy a Cupertino-i cég egy nagyszabású sajtókonferenciát hirdetett meg az emlegetett dátumra. A Reuters tudni véli, hogy az eseményt San Francisco-ban, a Yerba Buena Centerben rendezik meg.
A helyszín több szempontból is gyanús. Az eseményre kiküldött meghívók semmit nem részleteznek, csupán ennyi áll rajtuk: „gyere és nézd meg legújabb alkotásunkat”.
Másrészt, az sem elhanyagolandó tény, hogy ezen a helyszínen mutatták be tavaly szeptemberben az új iPodokat, ráadásul az Apple-vezér Steve Jobs első szereplése is ide köthető, miután felépült kritikus betegségéből.

De persze, itt van nekünk a folyton tűkön ülő Wall Street Journal (WSJ) is. A neves amerikai lap riporterei elől lehetetlen bármit is eltitkolni – ezt már több ízben is bebizonyították. Technikai paraméterekkel sajnos a transzatlanti kollégák sem tudtak szolgálni, ugyanakkor arra jutottak, hogy más, az iSlate rövid időn belül várható bemutatását alátámasztandó tényeket tudnak felmutatni.

A Wall Street Journal tudni véli, hogy az Apple a News Corporation médiabirodalom egyik tagjával, a HarperCollins Publishers kiadóval ügyletelt azzal kapcsolatban, hogy tegyék lehetővé elektronikus könyveik „lejátszását” az új tablet készüléken.
A WSJ tudomást szerzett arról is, hogy az Apple több kiadóval is tárgyalt, viszont az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezeket az információkat – természetesen – senki sem erősítette meg.

A WSJ forrásai állítják, hogy az iSlate esetében nem csak egy újabb tabletről van szó, az Apple egy új termékkategóriát akar teremteni - vagy forradalmasítani a már meglévőt, ahogyan például tette ezt a hordozható audiolejátszókkal is.

Ez is csak egy a sok koncepció közül. Ugyanis nem tudni, hogy nézhet ki valójában az Apple

Abban pedig szinte mindenki egyetért, hogy az új táblagép fókuszában a multimédiás szolgáltatások lesznek: filmek, televíziós műsorok, játékok, e-könyvek és újságok. Ezen elképzelések mentén tehát az Apple vélhetően egy integrált modellel rukkolna elő, kibővítve meglévő tartalomszolgáltatási és terjesztési rendszerét, melynek fundamentuma az iTunes.

Nos, amennyiben igaznak hisszük e feltételezéseket, akkor az Apple-nek minden bizonnyal tényleg egy olyan táblagépet kell villantania, amely minden kétséget kizáróan valamilyen áttörést lesz képes felmutatni notebook/tablet/okostelefon fronton. Mert ha nem így lesz, akkor nagy valószínűséggel az lesz az iSlate sorsa, mint a megjelenése előtt szintén agyon-hypeolt Google-telefonnak. A Nexus One ugyanis nem hozott valódi áttörést okostelefon-fronton, így pár nap alatt lelohadt a felkorbácsolt fogyasztói érdeklődés.

Habár igaz az is, hogy a Cupertino-i cégnek eddig szinte minden terméke átütő sikereket ért el, lelohasztva a kételkedők népes táborát.
Meglátjuk, mi sül majd ki mindebből, de addig is, szegezzük figyelmünket január végére, mert meglehet, hogy egy forradalmian új táblagépet avatunk.

 

Forrás: The Wall Street Journal, Reuters

Címkék: Apple, tablet, Google
Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Milliárdos tőzsdére lépések

Érdekes és változatos karriert tudhat magáénak a Facebook második embere. Talán még maga sem látta előre, vagy legalábbis sosem gondolta volna, hogy élete így alakul, de nem csupán üzleti tehetségéről, hanem családközpontúságáról is híres Sheryl Sandberg.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

Előző hozzászólások:
iPad

2010. 01. 27. szerda 16:54

Itt kiderül egy elejtett megjegyzésből a tegnapi interview folyamán, hogy jön az APPLE TABLET: http://www.mobileindustryreview.com/2010/01/the_tablet_is_coming_tomorrow_--_confirmed_by_mistake_by_mcgraw-hills_ceo.html

A rovat ajánlója
Jelentősen lassabbá válik a cégbejegyzés és a tagváltozás, és maga a cégalapítás is körülményesebb az új jogszabályokból kifolyólag.

Aktuális lapszámunkból

Felhőkoktél Nem lehet it nélkül üzletelni. Mostanában előtérbe kerültek a beruházáskímélő pénzügyi megoldások a fiskális nyomás és a romló hitelezési lehetőségek következtében. Egyre nagyobb az igény a szolgáltatás típusú alternatívák iránt.

Etikus kémlelődésNincs teljes körű adatvédelem. Sőt, néhány másodperc és egy jól megírt, pár soros kód elég a ki-be járkáláshoz informatikai eszközeinken.

Elsősegély a kisvállalkozásoknakJobb eséllyel vághatnak neki a talpon maradó, de túlélésért küzdő hazai kkv-k versenyképességük megtartásának, ha csatlakoznak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) új beszerzési rendszeréhez.