Ma: 28°CSzórványos felhőzet

Bemutatja új tulajdonosát a Saab autógyár – jelentette hétfőn a svéd vállalat. Előbb azonban arról kell döntenie az illetékes svéd bíróságnak, hajlandók-e engedni a cég tartozásaiból.

Felfedné a héten új tulajdonosát a Saab Automobile. A cég szóvivője, Gunilla Gustavs is megerősítette az új tulaj érkezését. A Reuters értesülései szerint a svéd gyártó már kötött is egy előzetes megállapodást a luxus kategóriát képviselő norvég Koenigsegg vállalatával.

Ilyenekben utazik a feltételezett vevő. (fotó: tendancehightech.com)

 A Saab idén februárban vált fizetésképtelenné, a General Motors (GM) április óta próbál túladni veszteséges leányvállalatán, ezúttal talán sikeresnek bizonyul a tervezett ügylet.  A svéd leány felét 1990-ben szerezte meg 600 millió dollárért a GM, tízéves vételi opcióval a másik felére. Ezt 2000-ben teljesítette az amerikai vállalat.

Az továbbra sincs alátámasztva, hogy valójában a Koenigsegg volna-e a lehetséges vevő, mindenesetre a svéd és norvég sajtó szkeptikusan fogadta az erről szóló pletykákat. A Koenigsegg tavaly 20 gépjárművet értékesített, ha ezt összevetjük a Saab 3500 dolgozójával és milliárdokra – csak a GM-nak 9 milliárd koronával tartoznak – rúgó tartozásaival, akkor az esetleges vásárló és az eladásra kínált cég között komoly nagyságrendbeli különbségek mutatkoznak.

Az ügylettel kapcsolatban felmerült a dúsgazdag norvég formatervező, Bard Eker neve is. Eker úgy jön a képbe, miszerint cége, az Eker Industrial Design SA és a kisszériás kocsikban utazó Koenigsegg Automotive AB már hosszú ideje szoros kapcsolatot ápolnak. Eker a Koenigsegg legnagyobb részvényese, miután 2005-ben 45 százalékos tulajdonrészt vásárolt náluk, ráadásul cége rendszeresen teljesít megbízásokat a „konkurenciánál”.

Bárhogy is történik, szerdáig valószínűleg nem lesz meg az új tulaj kiléte. Ez a határideje annak, hogy az illetékes svéd bíróság döntést hozzon a Saab adósságával kapcsolatban. A gyártó arra kérte a hitelezőit, írják le a tartozások 75 százalékát, így jócskán lefaragva a 10,6 milliárd koronáról szóló adósságállományt. Kérdéses, hogy a GM belemegy-e majd a tartozás nagy részének elengedésébe.

 

Forrás: Reuters

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Vezeték nélküli autós töltő a Chryslertől

2013-tól rendelhető extra lesz a vezeték nélküli autós töltő a Dodge Dartban.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
Jelentősen lassabbá válik a cégbejegyzés és a tagváltozás, és maga a cégalapítás is körülményesebb az új jogszabályokból kifolyólag.

Aktuális lapszámunkból

Felhőkoktél Nem lehet it nélkül üzletelni. Mostanában előtérbe kerültek a beruházáskímélő pénzügyi megoldások a fiskális nyomás és a romló hitelezési lehetőségek következtében. Egyre nagyobb az igény a szolgáltatás típusú alternatívák iránt.

Etikus kémlelődésNincs teljes körű adatvédelem. Sőt, néhány másodperc és egy jól megírt, pár soros kód elég a ki-be járkáláshoz informatikai eszközeinken.

Elsősegély a kisvállalkozásoknakJobb eséllyel vághatnak neki a talpon maradó, de túlélésért küzdő hazai kkv-k versenyképességük megtartásának, ha csatlakoznak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) új beszerzési rendszeréhez.