Ma: 28°CSzórványos felhőzet
Nyíltan kesztyűt dobott a Microsoftnak az Amazon, amikor bejelentette, felhőszolgáltatását egy évig ingyenessé teszi Windows felhasználók számára is.

Egyértelműen a Microsoft Azure szolgáltatása elleni lépés az Amazon legújabb bejelentése, ami szerint a jövőben nem csak a Linux, de a Windows felhasználók is ingyenesen próbálhatják ki egy évig a cég szolgáltatását. Az Amazon már korábban is nyújtott limitált, egyéves ingyenes szolgáltatást Linuxot használó cégek számára, amelyek 2010 óta próbálhatják ki a cég Elastic Compute Cloudját. A Windows felhasználók számára nyújtott szolgáltatások hasonló feltétellel vehetőek igénybe, mint a Linux használók esetében, a cég egy évig ingyenesen biztosítja a szervert, amennyiben a havi használat nem lépi túl a 750 órát. Ha a cégek mégis túlhasználnák a szolgáltatást úgy az időtúllépésről a szokásos árak alapján írnak számlát, Linux esetében óránként 0,2, míg Windows esetében 0,3 dollárról.

Akárcsak a Microsoft, az Amazon is igyekszik minél több felhasználót meggyőzni arról, hogy a cég szolgáltatását vegyék igénybe virtuális szervereiknek elhelyezéséhez. Az Amazon most az eddig a Microsoft ügyfeleinek számító .NET fejlesztők felé nyitott, ezzel igyekezve növelni saját táborát. Habár az Amazon ellenfeléhez képest kisebb kapacitású virtuális gépeket üzemeltet, az árat alacsonyan tartva még lehet esélye a versenyben. A cégek közti verseny erősödését mutatja az is, hogy a Microsoft is igyekszik korábbi ellenfelei felé nyitni. Egyelőre még nem erősítették meg hivatalosan a hírt, miszerint Redmondban igent mondtak a Linux alapú virtuális gépek futtatására a Microsoft felhőben, minden jel arra mutat, a szoftveróriás is igyekszik radikális lépésekkel versenyképessé tenni magát.

A két cégnek nem csupán egymást, illetve a vállalati megoldásokban otthonosan mozgó Ciscót kell legyőznie, hanem kisebb, vagy a szolgáltatásban kevésbé járatos cégeket is. Nemrégiben az IBM, a Redhat és a Rackspace is támadást intézett az Amazon ellen, azzal vádolva a céget, hogy az általa üzemeltetett felhőben működő szerverek nem migrálhatóak problémamentesen más szolgáltatókhoz. A cégek igyekeztek magukat nyíltabb, könnyebben átlátható és széleskörűen kompatibilis szolgáltatóként bemutatni, az Amazonnal szemben, amely véleményük szerint az egyéves ingyenességgel beeteti a cégeket, majd túszul ejti azok szervereit.

Forrás: networkcomputing.com

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Cv: minek is formázzalak?

Ahhoz, hogy fizikailag megírjunk egy önéletrajzot, nem kell fizikai Nobel-díjjal rendelkeznünk. Ám nem árt olyan kicsiségekre figyelni, hogy például milyen formátumban küldjük el cv-nket? Ugyanis egy rossz kattintás, és máris lyukra futottunk.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
Jelentősen lassabbá válik a cégbejegyzés és a tagváltozás, és maga a cégalapítás is körülményesebb az új jogszabályokból kifolyólag.

Aktuális lapszámunkból

Felhőkoktél Nem lehet it nélkül üzletelni. Mostanában előtérbe kerültek a beruházáskímélő pénzügyi megoldások a fiskális nyomás és a romló hitelezési lehetőségek következtében. Egyre nagyobb az igény a szolgáltatás típusú alternatívák iránt.

Etikus kémlelődésNincs teljes körű adatvédelem. Sőt, néhány másodperc és egy jól megírt, pár soros kód elég a ki-be járkáláshoz informatikai eszközeinken.

Elsősegély a kisvállalkozásoknakJobb eséllyel vághatnak neki a talpon maradó, de túlélésért küzdő hazai kkv-k versenyképességük megtartásának, ha csatlakoznak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) új beszerzési rendszeréhez.