Ma: 26°CSzórványos felhőzet

Beleegyezett a világ egyik legtekintélyesebb olajvállalata 15,5 millió dollár megfizetésébe a Nigériában kivégzett emberjogi aktivisták családjainak. Bűnrészességgel vádolják az olajvállalatot.

A Royal Dutch Shell fizet, mint a katonatiszt. A holland olajmogult gyilkosságokban való bűnrészességgel vádolják, az üggyel kapcsolatban már több mint egy évtizede pereskednek a felek. Egészen eddig, mert hétfőn döntés született a New York-i legfelsőbb bíróságon, ahová még 1996-ban terjesztették fel az ügyet.

Nigériai hétköznapok... (fotó: themudflats.net)

Az ítélet alapján a Shell köteles 15,5 millió dollár megfizetésére, mely összeget a Nigériában kivégzett emberi jogi aktivisták családjai között osztják szét. Nigéria egyébként úgy került a képbe, hogy a vád szerint a kilencvenes években az afrikai állam katonai kormányzata a Shell cégével szövetkezve többször is alapvető emberi jogokat sértett meg a térségben. Köztük a legnagyobb visszhangot Ken Saro-Wiwa emberjogi aktivista és nyolc társának felakasztása okozta.

A holland olajvállalat konkrétabban azzal lett meggyanúsítva, hogy a kormánnyal együttműködve próbálta elhallgattatni az emberi jogokért harcoló aktivistákat és környezetvédőket. A Shell ugyanis a mai napig Nigéria ásványkincsének egyik legnagyobb kitermelője. A konfliktus gócpontja az úgynevezett Delta-régióban, a Niger folyó olajban rendkívül gazdag részénél alakult ki a két fél között.

Az elsődleges vád értelmében a Nigériai Petróleum Művek (a Shell helyi leányvállalata) a kilencvenes években fegyverekkel látta el a helyi rendfenntartó erőket, majd felszólította a kormányerőket, lövessenek az újonnan épülő olajvezeték építése ellen tüntető falusiak tömegébe. Ráadásul a Shell aktívan részt vett a fentebb említett Saro-Wiwa elfogásában és meggyilkolásában – állította az aktivista fia.

Ezúttal győztek az emberi jogok szószólói. (fotó: robertamsterdam.com)

A Shell, bár kifizeti az ügyben meghatározott összeget, bűnrészességét továbbra sem ismeri el. „Ez a gesztus annak a bevallása, hogy noha a Shell-nek semmi köze nem volt az erőszakos cselekedetekhez, a sértett, és rajta kívül még sokan mások is rengeteget szenvedtek” – magyarázta a vállalat feltárási és termelési főigazgatója, Malcolm Brinded.

„A tény, hogy beleegyeztek a kártérítésbe, már győzelem számunkra” – mondta ifjabb Saro-Wiwa. Véleményével a legtöbb jogi szakember is egyetértett, hiszen ritkaságszámba megy a jelen megegyezés. A nemzetközi emberi jogok érvényesítése és számon kérése, s úgy általában semmilyen módszer nem szokott beválni a Shell-hez hasonló olajóriások, nagyvállalatok etikai és jogi (pl. lokális ökoszisztéma pusztítása) elszámoltatásakor. Az elnyomó kormányzatokkal való vállalati kooperáció világszerte bevett módja annak, hogy mindent el lehessen tusolni.

A New York-i bíróság döntése a jövőben akár precedens értékű lehet.

Forrás: Sky News, BBC

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Mindig elégedetlenek leszünk

A rák legyőzését és a gondolattal vezérelt számítógépeket vizionálja a század közepére a médiasztárrá is előlépett elméleti fizikus, Michio Kaku. A tudományos ismeretterjesztés egyik legnevesebb apostolával Dublinban, a Teradata konferenciáján beszélgettünk, nemcsak a jövőről, hanem a múltról és jelenről is.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
Jelentősen lassabbá válik a cégbejegyzés és a tagváltozás, és maga a cégalapítás is körülményesebb az új jogszabályokból kifolyólag.

Aktuális lapszámunkból

Felhőkoktél Nem lehet it nélkül üzletelni. Mostanában előtérbe kerültek a beruházáskímélő pénzügyi megoldások a fiskális nyomás és a romló hitelezési lehetőségek következtében. Egyre nagyobb az igény a szolgáltatás típusú alternatívák iránt.

Etikus kémlelődésNincs teljes körű adatvédelem. Sőt, néhány másodperc és egy jól megírt, pár soros kód elég a ki-be járkáláshoz informatikai eszközeinken.

Elsősegély a kisvállalkozásoknakJobb eséllyel vághatnak neki a talpon maradó, de túlélésért küzdő hazai kkv-k versenyképességük megtartásának, ha csatlakoznak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) új beszerzési rendszeréhez.