A
legpesszimistább előrejelzéseket is felülmúlta legutóbbi, negyedik
negyedéves jelentése szerint a Netflix, ezzel úgy tűnik ismét
visszanyerve a befektetők bizalmát. A cég nem robbantott bankot, hiszen
bevételei csak 12 millió dollárral voltak magasabbak az elemzők által
elvártnál, így a teljes negyedik negyedéves bevétel 860 millió dollár
lett. A tervezettnél magasabb bevétel természetesen nem jelenti azt,
hogy a cég nyereséges lesz, de jelezheti, hogy az elmúlt év
számos rossz
döntése ellenére fenntartható az üzleti modell. A legutóbbi jelentéskor
a cég vezetése beszámolt európai terjeszkedési terveiről, amelynek első
lépéseként a cég
megjelent a brit és ír piacon. A bejelentéskor azt is
nyilvánvalóvá tették, hogy a nagyszabású tervek miatt a cég a következő
évben egészen biztosan veszteséges lesz, ez akkor nem segített a
részvények árának megőrzésében.
.jpg)
A DVD lassan a múlté
A
mostani beszámolóhoz tartozó levél szerint a cég folyamatosan veszíti
el DVD előfizetőit, igaz az előfizetések lemondásának mértéke lassult a
tavaly szeptemberi csúcshoz képest, várhatóan így is közel 1,5 millió
ügyfelet veszít a cég a következő negyedévben a jelenlegi ráta mellett. A
Netflixnek minden egyes elvesztett DVD ügyfél helyett három internetes
előfizetőre van szüksége ahhoz, hogy jelenlegi bevételei ne
csökkenjenek. A rövidtávú jövőbeni tervek mellett a cég vezetői a
hosszútávú elképzelésekről is szót ejtettek levelükben, amelyben az
internetes on-demand televíziózásban látják a jövőt. A cég vezetői
szerint 10 éven belül az egy csatorna megjelenítésére képes televízió
olyan elavult lesz, mint a tárcsázós telefon és a nézők egyszerre több
adást is nyomon követnek majd, amelyeknél nem csupán tetszés szerint
tekerhetnek bele, lassíthatják le vagy merevíthetik ki az adást, de több
kameraállás közül is választhatnak majd. A saját szolgáltatásuk számára
kedvező jövőkép mellett a konkurenciát is elemezték jelentésükben, a
cég elemzői szerint hamarosan várható az Amazon saját on-demand
szolgáltatása, a Hulut azonban nem tekintik ellenfélnek, mivel az fizető
ügyfeleinek is reklámot mutat, ami hosszútávon nem lesz jó stratégia. A
jelentés a jövő évi várható veszteségek ellenére meggyőzte a
befektetőket, akik úgy tűnik nem bánják meg, hogy nem kényszerítették ki
az alapító-cégvezető
Reed Hastings távozását, aki eddig több
hullámvölgyből kihozta már vállalatát. A nyilvános esemény után a
Netflix részvények magukra találtak a bejelentés előtti mélyrepülésből,
közel 20 százalékot erősödve a Nasdaq-on.
Forrás: Business Insider