Úgy
tűnik, a Twitter legutóbbi
próbálkozása arra, hogy szolgáltatását
nyereségessé tegye, sikeres lehet, mivel az alig két hónapos tesztidőszak
letelte után februártól bármely hirdető számára elérhetőek lesznek a kifejezetten
cégeknek fejlesztett oldalak. A decemberben
elindított oldalakról nagyon jó visszajelzések érkeztek a hirdetők és a
felhasználók felől is, ezért egy most kiszivárgott levél szerint a
szolgáltató élesben is elindítja a márkaoldalakat. A potenciális
ügyfeleknek kiküldött levélben megtalálhatóak a különböző funkciók
magyarázatai, az oldalak működésének leírása, illetve az is, hogy
mennyibe fog kerülni a cégeknek az oldal fenntartása. Amennyiben a
Twitter nem változtat eddigi tervein, akkor egy-egy céges oldal
létrehozása és fenntartása minimum 25 ezer dolláros évenkénti költséggel jár.
Ez az összeg csak töredéke annak a 2 milliónak, amit korábban a
kísérletben résztvevő kiemelt partnerektől kértek, ezzel is nyitva a
kisebb, alacsonyabb hirdetési költségvetéssel rendelkező cégek felé.

Frissen, fiatalosan (forrás: screenshot)
A
Twitter számára a márkaoldalak jelenthetik a fő bevételi forrást a
jövőben, jó esetben sikerül annyi hirdetési díjat beszedni, hogy nem
lesznek kénytelenek a felhasználók orra alá reklámokat tolni. A
szolgáltató legnagyobb konkurense a hirdetőkért folytatott harcban a
Facebook, ahol sokkal több lehetősége van a cégeknek reklámjaik
elhelyezésére és termékeik népszerűsítésére. A Twitter eddig nem
kedvezett túlságosan az interakciónak, de az új céges oldalkiosztás
nagyobb szabadságot ad a hirdetőknek, akiknek lehetőségük van banner
elhelyezésére, illetve kiemelt bejegyzések írására, amelyek minden
esetben az oldal tetején maradnak és esetleg automatikusan ki is
bomlanak, médiatartalmakat megnyitva ezzel. A Twitter leginkább az
interaktivitásra építi stratégiáját, igyekeznek az ügyfelekkel,
vásárlókkal való legegyszerűbb kapcsolattartás módjaként beállítani
magukat.
A
szolgáltató szerint már csak azért is jó esélyük van a hirdetőknél,
mert a Twitterrel a cégeknek nem kell hosszú URL-eket megadniuk, ami
olykor kényelmetlenné teszi az érdeklődők számára a hivatalos honlapok
felkeresését. A Twitter azonosító megadása azonban gyors, egyszerű és
könnyen megjegyezhető, a hivatalos Twitter oldalról pedig már csak egy
kattintás a hirdető saját oldalának elérése. A jövőbeni tervek szerint
azonban elképelhető, hogy már továbbkattintásra sem lesz szükség, a
szolgáltatónál ugyanis szeretnék elérni, hogy a felhasználó úgy tudjon
vásárolni vagy akciókban résztvenni, hogy ahhoz ne kelljen elhagyni
Twitter oldalait vagy a Twitter alkalmazást. A hirdetőknek pedig
mindezért csak egy viszonylag alacsony összeget kell kifizetniük, ami a
tesztalanyok adatai szerint megtérül. A hivatalos hirdetői oldalak
elindításával a Twitter végre képes lehet készpénzre váltani
népszerűségét anélkül, hogy elidegeníteni felhasználóit. A cég tavalyi
reklámbevételeit 139.5 millió dollárra becsülte az eMarketer, az idei
évre pedig 400 millió dolláros bevétellel számolnak.
Forrás: adAge