A Hodorkovszkij sztorit vélhetőleg nem kell különösebben ecsetelni, de most a korábbiaknál is érdekesebb szinezete van az évekkel ezelőtt nálunk is kiadott Valerij Panyuskin Hodorkovszkijról szóló könyvének. Ahogyan David E. Hoffman Oligarchák című vaskos kötetét is érdemes újraolvasni, mivel minden alaposan benne van az olajmogulok felemelkedésétől a bukásukáig.

Gazprom: ég és Föld között (fotó: wordpress.com)

Ami a belföldi tuajdonosi szerkezet átrendezését követte (és mai napig követi), az a híradásokban azonban ritkán szerepel. Pedig egyértelmű, hogy az orosz olajiparba a '90-es évek folyamán bekerül és befektetett külföldi tőkét - melynek részben a mai termelési adatokat is köszönhetik - államosítás alá vonják. Hasonló alapossággal és könyörtelenséggel szorítják ki az oroszok a határaikon kívülre, mint tették azt a "belső ellenzékkel".

És nem pusztán az oroszok Grúziával, Beloruszijával vagy Ukrajnával szemben tanusított kérlelhetetlenségéről van szó.

Inkább az olyasfajta pankrációról, mint a tavaly júliusi, amikor az orosz hatóságok egyszerűen kibabráltak a British Petrollal. (Az történt, hogy mivel nem hosszabbították meg az angolok tartózkodási engedélyét, mintegy százötven mérnöknek és olajipari felsővezetőnek kellett elhagynia Oroszországot, hiába, hogy egy brit-orosz vegyesvállalat alkalmazottai voltak.) És ez csak egy eset, ráadásul valószínűleg csak a jéghegy csúcsa.

Az anno a Financial Times által felkarolt sztoriból azonban ország-világ előtt nyilvánvalóvá vált, hogy az oroszok akár egy egyszerű vízummegtagadással is képesek sajátos érdekérvényesítésre, és kierőszakolni akár egy nagy vegyesvállalat külföldi igazgatóinak távozását. Akkor még csak bennfentesek pedzegették, hogy az oroszok így akarják megszerezni a vegyesvállalat ellenőrzését. Azóta mindezt meg is tették.

Most olyan sajtóértesülések láttak napvilágot, mely szerint a Gazprom felvásárolja olajipari leányának olasz kézen lévő 20 százalékos részvénypakettjét.  Az olasz Eni olajipari társaság jelenleg ekkora tulajdonrésszel rendelkezik az orosz gázipari óriás leányvállalalátban, a Gazprom Nyefty-ben. Több forrás is úgy értesült, hogy az anyavállalat meg fogja szüntetni az olasz befolyást a cégben, kihasználva egy április végéig rendelkezésre álló opciót. (A Vedomosztyi orosz napilap szerint ez akár 4 milliárd dollárba is kerülhet.)

Közép-Európából nézve az orosz energiapolitika eképpeni érdekérvényesítése kapcsán nyilvánvaló, hogy ismét tovább erősödik az orosz külpolitikai és gazdasági érdekek közti kapcsolat. Kissé félve tehető fel a kérdés: mindezek ismeretében van-e a diplomáciában Európának bárhova visszavonulnia?

A világ összenergia-előállításának mintegy 13 százalékát adó Oroszország e rangsor harmadik helyén található, náluk van a világ nyolcadik legnagyobb olajtartaléka, de a feltáratlan olajmezők toplistáján egyből a vezető Perzsa-öböl után következnek. Az ezredforduló óta Oroszország minden különösebb cicoma nélkül, szisztematikusan, egyre több olajat termelt, hozzáértők szerint mostanra elérte a termelési plafont. Ezzel egyidőben, de ellentétes irányban az állami vezetés (Putyin irányításával) levezérelt egy komplett hatalomátrendeződést is.