Ma: 26°CSzórványos felhőzet

A technológiai világ titánjai hamarosan összemérheti erejüket. A Google ugyanis eloszlatták a kétségeket: nemcsak az Android platformmal, hanem saját telefonnal is harcba szállna a nagyobb piaci részesedésért. Jövő év elejétől jön a Googlefon!

A világ vezető keresővállalata a jövő évtől még az eddigieknél is nagyobb erőkkel képviselteti magát a mobilpiacon. Eddig ugyanis csak az Android és az ahhoz kapcsolódó kismillió alkalmazás révén volt jelen a Google a mobilkommunikációs szegmensben. Hamarosan ez a status quo annyiban változik, hogy még több androidos telefon lesz, ráadásul saját telefont is megjelentet a Google.

Gizmodóék szerint ilyen a Nexus One Google Phone. (forrás: Gizmodo)

Így már kicsit érdekesebb lesz a helyzet, hiszen önmagában, az Apple okostelefonjával nem is lehet összehasonlítani a Google Androidját, mert utóbbi csak egy szoftver. Sikeressége nagyban függ attól is, hogy milyen platformba kerül majd. Elsőként egy HTC típusú mobilban debütált az Android, kevés sikert elérve ezzel, viszont a kritikusok akkor sem magát a szoftvert húzták le, a hardveres támogatottság miatt voltak ellene kifogások. Azóta egyre több az androidos telefon, bár továbbra is erősen készülékfüggő a rendszer népszerűsége.

Amennyiben viszont a Google saját telefonnal száll be a mobilpiaci csatározásba, akkor már lehet félnivalója Steve Jobs-nak. Hiszen amit nagyon tud a keresőóriás, az a termékbevezetés köré felépülő, bivalyerős marketing.

Ráadásul azt hallani, hogy ezúttal a hardveres specifikációban sem nagyon van kivetnivaló. A Google Phone erejéről a Twitteren jelent meg néhány adat, de a Wall Street Journal is rendesen utánajárt a konfigurációnak. Információink szerint az ázsiai HTC gyártja majd a készüléket, és minden valószínűség szerint azt majd kártyafüggetlen változatban hozza forgalomba a Google. A köztudatba Nexus One néven berobbant terméken a 2.1-es Android előzetes verziója fut. Az okostelefonban egy 1 GHz-s processzor dolgozik, az érintésérzékeny kijelző pedig WVGA-felbontással érkezik. Vékonyabb, mint az Apple telefonja, s állítólag nagyobb is a kijelzője, mint egy iPhone-nak.

Az Apple – ahogy a többi mobilpiaci szereplő is – tehát felkötheti a gatyáját, hiszen igazán megnyerő telefonnal kell majd meccselniük. Már csak a Google Phone hivatalos megerősítésére vár mindenki, hiszen anélkül spekuláció az egész. Egyes feltételezések szerint amúgy is csak egy Android Developer készülékről van szó, noha erre némileg rácáfol az a tény, ami a Twitteren feketén-fehéren le vagyon írva: a keresőcég ilyen mobilokkal ajándékozta meg karácsony alkalmából hűséges alkalmazottait.

Ez már túl sok lenne a véletlenből, tehát szinte biztos, hogy januárban Google márkanévvel ellátott okostelefont avatunk.

 

Forrás: The New York Times, The Wall Street Journal

Címkék: Google, Android, HTC, Apple, iPhone
Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Milliárdos tőzsdére lépések

Érdekes és változatos karriert tudhat magáénak a Facebook második embere. Talán még maga sem látta előre, vagy legalábbis sosem gondolta volna, hogy élete így alakul, de nem csupán üzleti tehetségéről, hanem családközpontúságáról is híres Sheryl Sandberg.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
Jelentősen lassabbá válik a cégbejegyzés és a tagváltozás, és maga a cégalapítás is körülményesebb az új jogszabályokból kifolyólag.

Aktuális lapszámunkból

Felhőkoktél Nem lehet it nélkül üzletelni. Mostanában előtérbe kerültek a beruházáskímélő pénzügyi megoldások a fiskális nyomás és a romló hitelezési lehetőségek következtében. Egyre nagyobb az igény a szolgáltatás típusú alternatívák iránt.

Etikus kémlelődésNincs teljes körű adatvédelem. Sőt, néhány másodperc és egy jól megírt, pár soros kód elég a ki-be járkáláshoz informatikai eszközeinken.

Elsősegély a kisvállalkozásoknakJobb eséllyel vághatnak neki a talpon maradó, de túlélésért küzdő hazai kkv-k versenyképességük megtartásának, ha csatlakoznak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) új beszerzési rendszeréhez.