Ma: 26°CSzórványos felhőzet

A Financial Times tudomására jutott, hogy egy az Egyesült Államok fennhatósága alá tartozó konzorcium is versenybe száll avégett, hogy kivásárolhassa a Fordtól a Volvót. Az ajánlattevő legnagyobb riválisa egy kínai autógyártó lehet.

Újabb fordulathoz érkezett a svéd autógyártó értékesítése. Azt már korábban megírtuk, hogy a kínai Geely Automotive különösképpen szimpatizál a skandináv márkával, ennek megfelelően a múlt hónapban jelezték is a Fordnak, hogy igényt tartanának a hosszas idő óta pénzügyi gondokkal küszködő Volvóra – egyébként a Saab iránt is komolyabban érdeklődnek.  Az autópiaci status quo most némileg változni látszik, hiszen egy Egyesült Államokbeli konzorcium is jelezte: szívesen felvásárolná a svéd céget.

Feltehetően nem ezért az árért fog elkelni... (fotó: blogcdn.com)

A Financial Times úgy tudja, az új ajánlattevő a Crown konzorcium volna, amely az Egyesült Államok bizonyos magánkézben lévő befektetési csoportjai által van finanszírozva, egyúttal bebiztosítva. Az említett konzorcium szándékát jelezte a svéd befektetők irányába, mely szerint igyekezni fog az autógyártót saját országában tartani.

A Crown konzorciumot Michael Dingman (a Ford korábbi vezetője és „helyreállítási” specialistája) és Shamel Rushwin (a Ford-Chrysler korábbi vezére) vezetik – mondták el bennfentesek a Financial Times számára. A belső információk tudni vélik azt is, hogy a Crown ajánlata egyelőre szignifikánsan kevesebb, mint a kínai ajánlattevőé - mely egyes értesülések szerint két milliárd dollár alatti összeget kínált a Volvóért, más sajtóértesülések alapján viszont ugyanez az ár 2,5 milliárd dollár is lehet.

Amennyiben nem lesz további jelentkező a svéd gyártóra, akkor a jelenlegi helyzet alapján a Ford előtt két lehetséges út áll: vagy az amerikaiaknak adja át - a feltehetően így kevesebb nyereséget hozó - Volvót, vagy pedig megkockáztatja, hogy a svéd márkával együtt az azzal párosuló szellemi javak is a kínai autógyártóhoz kerüljenek.

Forrás: Financial Times, Reuters

Címkék: Volvo
Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Ki vagy te? A divat mondja meg?

Eléggé uniformizált az üzleti világ öltözködési stílusa, szigorú szabályoknak kell megfelelnie annak, aki sikert akar elérni. Ugyanakkor öltözködésével mindenki szeretné kifejezni az egyéniségét, szeretne eredeti, naprakész lenni, és lehetőleg olyan ruhákban feszíteni, amilyen senki másnak nincs.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
Jelentősen lassabbá válik a cégbejegyzés és a tagváltozás, és maga a cégalapítás is körülményesebb az új jogszabályokból kifolyólag.

Aktuális lapszámunkból

Felhőkoktél Nem lehet it nélkül üzletelni. Mostanában előtérbe kerültek a beruházáskímélő pénzügyi megoldások a fiskális nyomás és a romló hitelezési lehetőségek következtében. Egyre nagyobb az igény a szolgáltatás típusú alternatívák iránt.

Etikus kémlelődésNincs teljes körű adatvédelem. Sőt, néhány másodperc és egy jól megírt, pár soros kód elég a ki-be járkáláshoz informatikai eszközeinken.

Elsősegély a kisvállalkozásoknakJobb eséllyel vághatnak neki a talpon maradó, de túlélésért küzdő hazai kkv-k versenyképességük megtartásának, ha csatlakoznak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) új beszerzési rendszeréhez.