Ma: 26°CSzórványos felhőzet

Az iPhone nagyon beleerősített, az Android még mindig az élen van, BlackBerryt pedig már szinte senki sem vásárol – ezek a Nielsen legutóbbi amerikai piackutatásának legfontosabb eredményei.

Újra erőre kapott Amerikában az iPhone. A Nielsen legfrissebb felméréséből származó adatok szerint az Apple/iOS piaci részesedésében az októberi és a decemberi statisztikák között hatalmas az eltérés. 2011 októberében jelent meg az iPhone 4S, ám ez először még nem látszott meg a számokon: akkor az Egyesült Államokban értékesített okostelefonok 25,1 százaléka volt iOS-készülék. Novemberben már 38,8 százalék volt ez az arány, decemberben pedig 44,5% - azaz szinte minden második eladott okostelefon iPhone volt.
Megy ki a divatból (forrás: RIM)

Más kérdés, hogy az Androidot még decemberben sem sikerült legyőznie az Apple-nek, hiszen a Google operációs rendszerével ellátott telefonok részesedése 46,9 százalék volt, de a korábbi jelentős különbség láthatóan minimálisra csökkent (októberben 61,6, novemberben 48,7 volt az Android eredménye).

Az Apple megerősödése mögött elsősorban az új iPhone iránti lelkesedés áll: a 4S nagy siker volt a karácsonyi szezonban. Az újonnan vásárolt iPhone-készülékek közel 60 százaléka a legújabb szériához tartozó telefon volt. A vásárlók kíváncsiak voltak a sajtóban komoly visszhangot kapott Siri személyi asszisztensre, valamint a – szintén a 4S révén elérhető – iCloud online tárhely-szolgáltatásra. Az Apple részesedésének javulásában az is közrejátszott, hogy újabb szolgáltató vette be portfóliójába az iPhone-t, illetve nagyon fontos tényező volt, hogy a 3GS modellt – előfizetéssel – már ingyen is el lehetett vinni, az utolsó előttit (iPhone 4) pedig a korábbinál jelentősen olcsóbban, 99 dollárért árulták.

Az új (utolsó 3 hónapban lezajlott) vásárlások statisztikái után nézzük az összesített eredményeket: az Androidé a piac 46,3 százaléka, az iPhone 30 százalékon áll. A harmadik helyezettről is ejtsünk szót: a Research in Motion mélyrepülése folytatódott, a BlackBerry-készülékek részesedése már 15 százalék alatti (az előző mérésnél még 20% volt). Még rosszabbak a RIM kilátásai, ha az utolsó 3 hónap eredményeit nézzük: októberben minden Amerikában értékesített okostelefon 7,7 százaléka volt BlackBerry, novemberben ez az arány már csak 6,4, míg decemberben mindössze 4,5% volt.

Az Egyesült Államokban jelenleg a mobilkészülék-tulajdonosok 46 százaléka rendelkezik okostelefonnal; és hogy milyen gyors iramban növekedik ez az arány, azt jól mutatja, hogy az év utolsó negyedévében vásárolt telefonoknak már 60 százaléka smartphone volt.

Forrás: Nielsen

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Táblagépek ideje helyett ultrabookok éve jön?

Egyre zsugorodik az asztali számítógépek piaca, miközben a mobil „munkaállomások” egyre nagyobb részesedést követelnek maguknak. Viszont furcsamód, per pillanat úgy néz ki, hogy a táblagép és noteszgép kategóriák közül utóbbi javára billenhet a mérleg.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
Jelentősen lassabbá válik a cégbejegyzés és a tagváltozás, és maga a cégalapítás is körülményesebb az új jogszabályokból kifolyólag.

Aktuális lapszámunkból

Felhőkoktél Nem lehet it nélkül üzletelni. Mostanában előtérbe kerültek a beruházáskímélő pénzügyi megoldások a fiskális nyomás és a romló hitelezési lehetőségek következtében. Egyre nagyobb az igény a szolgáltatás típusú alternatívák iránt.

Etikus kémlelődésNincs teljes körű adatvédelem. Sőt, néhány másodperc és egy jól megírt, pár soros kód elég a ki-be járkáláshoz informatikai eszközeinken.

Elsősegély a kisvállalkozásoknakJobb eséllyel vághatnak neki a talpon maradó, de túlélésért küzdő hazai kkv-k versenyképességük megtartásának, ha csatlakoznak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) új beszerzési rendszeréhez.