Ma: 26°CSzórványos felhőzet

Az utcai zenehallgatás igényeseinek lényegében semmi sem drága és semmi sem csúnya, az a lényeg, hogy jól szóljon. De olykor megesik, hogy az, ami jól szól (csodásan!) esztétikailag is vállalható. Persze kerül, amibe kerül!

Serdülőkorom tempósan fejlődő walkman-világában a leghalálosabb kombinációt egy valóban a Németalföldről beszerzett Grundig fémházas, szupervékony, nagyon stramm lejátszóval és egy akkor méreg drágának tűnő, több ezer forintos Sony fülhallgatóból lehetett összeraknom. Mára csak a japánok maradtak, de ők is már csak néha gurítanak ezen a harcmezőn.

Halló, halló! (forás:geeky)
De most éppen; az MDR-EX1000 fülhallgatópéldául érdekes, kár hogy a hírek szerint csak ázsiai piacra szánják a darabjait. Nyilván, mert nem gyártanak belőle olyan sokat, hogy Európába is jusson belőlük. Pedig az milyen luxus eleve, hogy a dobozban tíz különböző szilikon fülpárna van, hogy a tényleg ideálisra a gazdája ráakadjon!

A 16 mm-es méretű szuperhangkibocsátó szerkezetekis megérnek egy misét: a Sony speciális fejlesztésének eredményeként a 3(!!!) és a 30 ezer (!!!) Hz közti hangok előállítására és továbbítására hangolt MDR-EX1000igazi zászlóshajónak számít. A hírek szerint ez a valaha készült legpontosabb és legmagasabb minőségben  készült széria-fülhallgató a Sony történetében. Ehhez igazodik az ára is: 800 dollár.

Ennek kifizetéséhez azért nagyon szeretni kell ám a zenét.

Forrás: geekyworld

Címkék: Sony
Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Vigyázat! Jön a kalózgyilkos szoftver!

Kibertámadással a kibertámadás ellen – ez annak az orosz cégnek a kulcsmondata, amely a kalózok tevékenységeit gátolja a peer-to-peer technológia összezavarásával.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
Előrendelhető a Sony első saját okostelefonja, amit borsos áron lehet beszerezni egyes angliai szolgáltatóknál.

Aktuális lapszámunkból

Felhőkoktél Nem lehet it nélkül üzletelni. Mostanában előtérbe kerültek a beruházáskímélő pénzügyi megoldások a fiskális nyomás és a romló hitelezési lehetőségek következtében. Egyre nagyobb az igény a szolgáltatás típusú alternatívák iránt.

Etikus kémlelődésNincs teljes körű adatvédelem. Sőt, néhány másodperc és egy jól megírt, pár soros kód elég a ki-be járkáláshoz informatikai eszközeinken.

Elsősegély a kisvállalkozásoknakJobb eséllyel vághatnak neki a talpon maradó, de túlélésért küzdő hazai kkv-k versenyképességük megtartásának, ha csatlakoznak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) új beszerzési rendszeréhez.