Ma: 26°CSzórványos felhőzet

Már többször is elővettük a hivatalosan csak január ötödikén avanzsáló – állítólagos – Google okostelefont, a Nexus One-t. Ezúttal már nem csupán a találgatások szintjén tesszük ugyanezt, hiszen az Engadget jóvoltából ismertté vált a mobil részletes specifikációja is. Lássuk!

Világunk vezető keresővállalata a jövő évtől még az eddigieknél is nagyobb erőkkel képviseltetheti magát a mobilpiacon. Eddig ugyanis csak az Android és az ahhoz kapcsolódó kismillió alkalmazás révén volt jelen a Google a mobilkommunikációs szegmensben. Hamarosan ez a status quo annyiban változik, hogy még több androidos telefon lesz, ráadásul saját telefont is megjelentet a Google.

Csupán az kétséges, hogy a Nexus One valóban a Google saját mobilja lesz-e vagy sem – mivel a tajvani HTC gondozásában jelenik meg hivatalosan a telefon. A leleplezés időpontja azonban annál is kézzelfoghatóbb, hiszen ezt minden valamire való piaci elemző január ötödikére teszi.

Szerencsénkre, még egy apróság napvilágot látott: az Engadget kütyüportál ugyanis leleplezte a telefon teljes specifikációját, amit mi sem restellünk Önök elé tárni. Következzen tehát a várva várt Nexus One részletes leírása!

(forrás: Engadget)

(forrás: Engadget)

(forrás: Engadget)

Röviden összefoglalva: a telefon 119x59,8x11,5 milliméteres, 130 grammos és egy 3,7 hüvelykes, 480x800 képpontos AMOLED érintőkijelzőt kapott. Kamerája LED villanós, 5 megapixeles és autofókuszos. Továbbá GPS, WLAN és sztereó Bluetooth modult, 7,2/5,76 megabites HSPA átviteli képességet, 1 GHz-es Qualcomm Snapdragon processzort, 512 MB RAM és 512 MB ROM belső tárhelyet, valamint 1.400 mAh kapacitású akkumulátort rejt a készülék.

A Nexus One sztori legérdekesebb része, hogy a Google több ízben is visszautasította az új jövevénnyel kapcsolatos híreket. Pedig a HTC által gyártott Nexus One egy valódi készülék; már csak napok kérdése, és ezt a Google sem cáfolhatja tovább…

Forrás: engadget.com

Címkék: Google, okostelefon, HTC
Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Milliárdos tőzsdére lépések

Érdekes és változatos karriert tudhat magáénak a Facebook második embere. Talán még maga sem látta előre, vagy legalábbis sosem gondolta volna, hogy élete így alakul, de nem csupán üzleti tehetségéről, hanem családközpontúságáról is híres Sheryl Sandberg.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
Előrendelhető a Sony első saját okostelefonja, amit borsos áron lehet beszerezni egyes angliai szolgáltatóknál.

Aktuális lapszámunkból

Felhőkoktél Nem lehet it nélkül üzletelni. Mostanában előtérbe kerültek a beruházáskímélő pénzügyi megoldások a fiskális nyomás és a romló hitelezési lehetőségek következtében. Egyre nagyobb az igény a szolgáltatás típusú alternatívák iránt.

Etikus kémlelődésNincs teljes körű adatvédelem. Sőt, néhány másodperc és egy jól megírt, pár soros kód elég a ki-be járkáláshoz informatikai eszközeinken.

Elsősegély a kisvállalkozásoknakJobb eséllyel vághatnak neki a talpon maradó, de túlélésért küzdő hazai kkv-k versenyképességük megtartásának, ha csatlakoznak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) új beszerzési rendszeréhez.