A szórakoztatóipar úgy gondolja, hogy a háromdimenziós film feltalálása igazi telitalálat. A mozikban legalábbis már hódít -- ezt bizonyítja, hogy 2009 tíz legsikeresebb filmjének a fele 3D-ben készült --, s ennek alapján vélik az okosok azt, hogy a családi tévézésben is tökéletesen megállja a helyét. Ráadásul a jelenlegi technológia toronymagasan áll a 20. századi piros-kék szemüveges eljárás felett. A Cnet cikkírója szerint azonban az ipar lelkesedése még korai, s a 3D otthonokba vitele három okból is igencsak sziszifuszi munka lesz.

Nem kell mindig az új cucc (Forrás: http://hdguru.com)

Először, kevés a 3D-s tartalom. Nem kétséges, Hollywood erősen szorgalmazza a 3D-s filmek készítését, de ha még az összes új film így is készül, ezek még mindig csak elenyésző hányadát adják a teljes választéknak. Persze, a stúdiók elkezdték „háromdésíteni” korábbi slágerfilmjeiket – például a Toy Story-t vagy a Toy Stroy 2-t --, ám igen költséges id időfaló mulatság. Új, kizárólag 3D-s adást sugárzó tévécsatornák – mint például az erre készülő amerikai DirecTV – megoldhatják a probléma egy részét, ám amíg a műsorszórók és a sportszövetségek nem kezdenek masszívan invesztálni háromdimenziós tévéműsorokba, hogy a kiemelkedő versenyeket így közvetítsék, addig a 3D-s élményre szomjazó tévénézőknek meg kell elégedniük azzal, hogy folyamatosan ismétlődve nézzék az Avatart vagy a pekingi olimpiai játékok megnyitóját.

Másodszor, az emberek nem vesznek minduntalan új cuccokat. Ha például valaki 2008-ban 400 dollárét vett egy Bluray-lejátszóként is funkcionáló PlayStation 3-at, aztán 2009-ben beszerzett egy 125 centis plazmatévét 1600 dollárért, s azóta is meg van elégedve a termékekkel – még ha közben jelentősen csökkent is az áruk. Ilyen körülmények között nem valószínű, hogy valakinek is kedve lenne újabb tévét vagy Bluray-lejátszót vennie, még akkor sem, ha három dimenzióban mutatja a filmeket. S mindez igaz azokra az emberekre is, akik az elmúlt évtizedben súlyos pénzeket fizettek azért, hogy hagyományos készülékük helyett HDTV-vel büszkélkedjenek. Nem beszélve azokról a milliókról, akik még csak most készülnek elfogadható áron HD-t venni; ők aztán biztosan nem a méregdrága 3D-modelleket fogják választani. Ugyanez érvényes a műsoros videokazettákra is. Még ha Hollywood hajórakománynyi filmet is konvertál 3D-re, nem biztos, hogy az emberek további pénzeket akarnak költeni például a Csillagok háborúja újabb változatára.

Harmadjára pedig itt van a szemüveg. Noha az új háromdimenziós feldolgozások messze meghaladják az ötvenes, de akár a nyolcvanas évek technológiáját, bizony, még mindig szükség van arra a szemüvegre. Nos, ennek viselése méltányos kompromisszum lehet olyan két-háromórás játékfilm élvezetéért, mint az Avatar, de vajon akarjuk-e viselni minden, kevésbé látványos film esetében, nem beszélve a focimeccsekről? Aligha.