Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


Eseménynaptár

előző hónapkövetkező hónap
4_56_Ward.jpg
Forrás: ITB

A lehető legjobb betegellátás megteremtése, illetve az orvosok adminisztrációval töltött idejének csökkentése a fő célok az elektronikus egészségügyi fejlesztések során – hangzott el az Infotér Konferencia második napján tartott e-health kerekasztal-beszélgetésen. Az esemény résztvevői rámutattak arra is, hogy rendkívüli mennyiségű és igen érzékeny adatot kezelnek az egészségügyben, ezért kiemelten kell foglalkozni a biztonság kérdésével is.

Bár a tavaly november elsején elindult Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) már most is számos lehetőséget kínál – digitális önrendelkezés a betegek számára, az orvosok munkáját megkönnyítő funkciók –, de máris napirenden van a rendszer továbbfejlesztése – mondta az e-egészségügy témában tartott kerekasztal-beszélgetés során Srágli Attila, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ projektigazgatója. Többek között az EESZT funkcióinak kibővítése kapcsán fogalmazódtak meg igények (strukturált adatkezelés, mobilos hozzáférés), illetve felmerült a telemedicina kínálta lehetőségek kihasználása is – arra vonatkozóan, hogy a módszer miként illeszthető be a magyar egészségügybe, tesztprojektet terveznek, számolt be az elképzelésekről Srágli Attila. A szakember a jövőben induló megoldások kapcsán beszélt az elektronikus beutalóról, melynek segítségével a háziorvosok online tudnak vizsgálatokra beutalni betegeket, illetve megemlítette azt is, hogy lesznek olyan fejlesztések, amelyek keretében – a beteg hozzájárulásának függvényében – országos szinten nyomon követhetővé válnak az ellátási események. Ez rendkívül komoly előnyökkel jár majd, hiszen így az adott ellátottról rendelkezésre álló információkat az ország egész területén elérhetik majd a gyógyításban dolgozók.

 

Elképesztő szakadékok

Zala Mihály, EY
Zala Mihály, az EY Associate Partnere és a kibervédelmi üzletág vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az egészségügy a legnagyobb adattermelő, és a törvényi előírások miatt az a szektor, amely a legtovább köteles megőrizni a keletkező adatokat. Hangsúlyozta, hogy nemcsak nagy mennyiségű, de egyben különleges információkról is van szó, amelyek esetében sokkal magasabb szintű védelemre lenne szükség, mint máshol. Jelezte azt is, hogy tapasztalatai szerint a hazai egészségügy nagyon szegmentált terület, mint fogalmazott „elképesztőek a szakadékok”. Az orvosi műszerek, eszközök esetében lényegében nincsenek szabványok – akadnak olyan egészségügyi intézmények, ahol a 70-es években beszerzett, máshol a legmodernebb eszközökkel gyógyítanak.

Ugyanez a hatalmas különbség mutatkozik meg az intézmények között a hálózatok és informatikai eszközök esetében is, illetve hasonló tapasztalatokról számolt be a szakértő az alkalmazások vonatkozásában is. Ezek kapcsán megjegyezte, hogy a jelenleg használt megoldások túlnyomó része sem az üzletlogikai, sem a védelmi elvárásokat nem elégíti ki. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a GDPR-előírások betartása kapcsán is igen kedvezőtlenek a tapasztalatok az egészségügyi intézményekben. Zala Mihály szerint fontos lenne megpróbálni az alap infrastruktúrát „helyzetbe hozni” a magyar egészségügyben. Az EY üzletágvezetője kitért arra is, hogy az adathalászat és a zsarolóvírusok voltak az elmúlt időszak meghatározó fenyegetései, és több hazai egészségügyi intézményben is lehetett hallani ilyen támadásokról. „Ez nem véletlen, hiszen ahol ennyire gyenge a biztonság, ott annak, aki kárt akar okozni, több mint egyszerű dolga van” – fűzte hozzá a szakember.

Különleges lehetőség

Kollár Tibor, a klinikai vizsgálatokkal foglalkozó Clinical Research Coordination stratégiai igazgatója ez elektronikus egészségügyi fejlesztések egy speciális hatásáról számolt be. Évente 70-100 milliárd forintnyi bevételt jelent a nemzetgazdaságnak az, hogy gyógyszergyárak Magyarországon tesztelik bizonyos készítményeiket. A szakember ismertette a teszt helyszínek kiválasztásának folyamatát és rámutatott, hogy a centralizált egészségügy, a gyors szerződéskötés, illetve a gyors betegválasztás lehetősége rendkívül komoly előnyt jelent az ilyen projektekért folytatott versenyben. Az e-egészségügyi fejlesztések pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy a betegekről rendelkezésre álló strukturált adatok révén jelentősen felgyorsuljon a kiválasztás.

 

Speciális igények

Hajmássy Gábor, a HP Inc. kiemelt ügyfélkapcsolati menedzsere arra hívta fel a figyelmet, hogy az egészségügy hardverszempontból mindig speciális technológiát igényel. Példaként említette az elektronikus lázlapot, amellyel a nővérek a betegek között járkálnak. Ezeknek az eszközöknek nemcsak egyszerűnek és könnyűnek kell lenniük, de például oda kell figyelni a cseppállóságra is, hiszen naponta akár több száz alkalommal is áttörölhetik fertőtlenítő kendővel őket. Fontos tehát az ilyen irányú innováció, de természetesen nem szabad megfeledkezni a szoftveres védelemről sem, illetve a szakember azt is hangsúlyozta, hogy a felhasználók képzése is lényeges a biztonság szempontjából.

Srágli Attila az infrastruktúra modernizálása kapcsán elmondta, hogy különböző projektek keretében már megkezdték az egészségügyi intézmények felszerelését modern informatikai eszközökkel. „Nagyon fontos dolog, hogy a szállítóknak meg kell érteniük, hogy mi az egészségügy igénye. Időnként hajlamosak átesni a ló túloldalára, és úgy vélik, jobban tudják, mire van szüksége a szektornak. Mi a probléma, mire hozzon megoldást – ezt kell kérdezni az egészségügy képviselőitől. Úgy vélem, egy kis szemléletváltásra van szükség: meg kell érteni, hogy a digitalizációnak kiszolgáló szerepe van annak érdekében, hogy az egészségügy jól tudjon működni” – részletezte az ÁEEK projektigazgatója.


Az EESZT számokban

Csatlakozott intézmények száma 10 000
Felhasználók száma 100 000
Feltöltött egészségügyi adatok száma 500 millió
E-recept naponta 800 ezer és 1 millió között
A beruházás értéke 4,7 milliárd forint

Forrás: ITB-gyűjtés

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2070 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Kisgergely Kornél

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4933 cég szerepel adatbázisunkban.

A legkeresettebb cégek: