Ma: 28°CSzórványos felhőzet
17 ezer dolgozójától vélik meg a következő 1,5 évben a Nokia Siemens Networks. A cég a leépítésektől versenyképességének javulását várja.

A finn Nokia és a német Siemens közös vállalataként 2007-ben létrehozott Nokia Siemens Networks jelentős leépítéseket tervez a következő 1,5 évben. A cég nyilatkozata szerint 2013-ig 17 ezer dolgozójától válik meg, ami a jelenlegi közel 75 ezres létszámának 23 százaléka. A lépéstől a cégvezetés egymilliárd eurós megtakarítást vár, és azt reméli versenyképes lehet egy rendkívül telített piacon. A két távközlési cég 4 évvel ezelőtt abban a reményben hozta létre közös vállalatát, hogy ellenfele lehet az Ericssonnak a távközlési eszközök és szolgáltatások piacán. A cég azonban egy negyedévet kivéve megalapítása óta stabilan veszteséges volt, ami nem kevés pénzébe került a finn és német anyavállalatoknak, az idei évben 500 millió euróval voltak kénytelenek kisegíteni az NSN-t.

Távoznak

A cég bevételeit tekintve messze elmarad a piacvezető Ericssontól és Huaweitől, amelyek jelenleg a két legnagyobb hálózati beszállítónak és üzemeltetőnek számítanak. Az idei évben a szeptemberi jelentés szerint 3,4 milliárd eurós bevételt értek el, amely leginkább az idén tavasszal megvásárolt Motorola Solutions Inc-nek köszönhető. A szegmensben már korábban elkezdődött a racionalizálás, a svéd Ericsson az elmúlt két évben 4500 dolgozóját bocsátotta el, a francia Alcatel pedig már 2007-ben megvált 12 700 munkavállalójától, a kanadai Nortel pedig a racionalizálás ellenére képtelen volt talpon maradni.

Arról, hogy hol és milyen mértékű leépítésekre lehet számítani egyelőre nem nyilatkozott a cég, annyi biztos, a kirúgások minden részleget és lerakatot érinteni fognak, de leginkább a cég tevékenységének letisztítására irányulnak. Az Ericsson is hasonló elvek alapján járt el idén, amikor úgy döntött eladja mobiltelefon üzletágát a japán Sonynak és a jövőben kizárólag a hálózati megoldásokra koncentrál. A Nokia és a Siemens részvényeinek árfolyama a hír bejelentése után enyhén emelkedni kezdett a frankfurti és helsinki-i tőzsdéken.

Forrás: BusinessWeek

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:
<1/3>
A rovat ajánlója
Egyelőre csak részesedésének felén ad túl az amerikai cég, de szinte biztos, hogy a későbbiekben teljesen kiszállnak az internetes kereskedési oldalból.

Aktuális lapszámunkból

Felhőkoktél Nem lehet it nélkül üzletelni. Mostanában előtérbe kerültek a beruházáskímélő pénzügyi megoldások a fiskális nyomás és a romló hitelezési lehetőségek következtében. Egyre nagyobb az igény a szolgáltatás típusú alternatívák iránt.

Etikus kémlelődésNincs teljes körű adatvédelem. Sőt, néhány másodperc és egy jól megírt, pár soros kód elég a ki-be járkáláshoz informatikai eszközeinken.

Elsősegély a kisvállalkozásoknakJobb eséllyel vághatnak neki a talpon maradó, de túlélésért küzdő hazai kkv-k versenyképességük megtartásának, ha csatlakoznak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) új beszerzési rendszeréhez.