|
Lemondtak a RIM vezetői
2012.
01.
24. kedd
Több mint 20 év közös munka után lemondtak a megosztott vezérigazgatói és elnöki posztokról a Research In Motion vezetői. Az alapító Mike Lazaridis és a céget üzleti sikerre vivő Jim Balsillie közösen jelentették be lemondásukat, a lépést a változások szükségességével indokolva. A cégvezetők döntése mögött minden bizonnyal az utóbbi hónapok sorozatos kudarcai és az azzal járó befektetői elégedetlenség voltak a mozgatórugói. A Blackberry telefonokkal hatalmas sikert befutott cég piaci jelenléte töredékére csökkent az elmúlt évben ![]() Heins a Siemenstől igazolt át (forrás: Crackberry.com)
A cég az első iPhone megjelenésével egyidőben lépett be a lakossági piacra, miután hatalmas sikereket aratott biztonságos kommunikációs megoldásaival az üzleti és az állami szektorban. A RIM azonban nem volt felkészülve egy új, billentyűzet nélküli telefon megjelenésére. Jim Balsillie első nyilatkozatai egyikében üdvözölte az Apple termékét, amiről úgy gondolta nem jelent veszélyt a Blackberry-re, azonban segít majd az okostelefonokra terelni a figyelmet. A riválisok azonban legyőzték az egykori óriást szimplán azzal, hogy jobb, flexibilisebb szoftvermegoldásokat kínáltak. A RIM az elmúlt években képtelen volt megfelelő fejlesztésekkel előrukkolni, érintőképernyős telefonjaik még nem tökéletesek, a cég által piacradobott Playbook táblagép pedig számtalan hibától szenved, jelenleg az előállítási költség alatti áron próbál tőle szabadulni a gyártó. Balsillie és Lazaridis természetesen megpróbálta kivezetni a céget a közelgő válságból, ám stratégiájuk nem az alapvető változtatáson, hanem a jelenlegi irány megtartása melletti fejlődésen alapult. A Playbook mellett a cég igyekezett egy új operációs rendszer kifejlesztésével csökkenteni lemaradását, ennek érdekében vásárolták meg a szintén kanadai QNX-et, amely autók rendszerének kidolgozásától az atomerőművek operációs rendszerének fejlesztéséig mindennel foglalkozott. Az ígért változások azonban folyamatosan csúsztak, a Playbook mellett a cég nem tudta bemutatni újgenerációs készülékeit, folyamatosan lecsúszva a saját maguk által kijelölt határidőkről, amelyek közül a legutóbbi az idei CES volt. A cég vezetését a RIM igazgatótanácsának vezetője, Thorsten Heins veszi majd át, aki első nyilatkozatában úgy fogalmazott, a kijelölt úton halad tovább, az év végéig biztosan szállítva az új operációs rendszert és telefonokat. Mike Lazaridis továbbra is résztvesz a cég életében a fejlesztéseket felügyelve, míg Jim Balsillie további szerepéről nincsenek hírek azon kívül, hogy továbbra is a cég igazgatótanácsának tagja marad. Az új vezető iránti bizalmatalnságról sokat elárul, hogy a bejelentés után a cég részvényei tovább estek a tőzsdén.
Forrás: New York Times
xEzt is figyelmébe ajánljuk:
Saját géppelMegoldható, hogy a dolgozó saját gépét vigye be a céghez – ám ez esetben még jobban kell szabályozni a használatot, mint egyébként.
|
|