Menü
LakatosPeter_580px.jpg
Forrás: ITB

November 1-jétől megszűnik a kis- és középvállalati szolgáltatásokkal foglalkozó részleg a Magyar Telekomnál, az ezért felelős vezérigazgató-helyettes pedig távozik a cégtől. A feladatokat két másik részleg veszi át.

Az új szervezeti keretek között az eddigi kis- és középvállalati ügyfelek közül az úgynevezett small office, home office (mikro- és kisvállalati) szegmensbe tartozó ügyfelek ellátását a lakossági szegmens, a középvállalatokét pedig az eddig csak nagyvállalatokkal foglalkozó T-Systems fogja átvenni. Ezzel összhangban szintén november 1-jei hatállyal megszűnik a kis- és középvállalati szolgáltatások vezérigazgató-helyettesi pozíció a társaságnál, és a jelenleg ezt betöltő Lakatos Péter távozik a cégtől. Ennek megfelelően a nyolc fős felsővezetői kör hét taggal folytatja működését.

A Magyar Telekomnál 2013 elejétől volt külön területe a több 200 ezer mikro-, kis- és középvállalati ügyfél kiszolgálásának. A vezérigazgató-helyettesi pozíció alá rendelt egység felelt az ügyfélkor marketing, értékesítési és ügyfélszolgálati teendőinek ellátásáért.

A Magyar Telekom a piaci trendeket figyelembe véve döntött a mostani változtatás mellett. Mint a társaság közleménye fogalmaz: úgy látják, hogy a lakossági és a SoHo szegmensek összevonásával a jövőben hatékonyabban ki tudják használni az ügyfelek kiszolgálásában rejlő szinergiákat. A középvállalati ügyfelek T-Systemsbe történő integrációjával pedig a hatékonyabb működés mellett még jobban oda tudnak figyelni a középvállalatok informatikai kiszolgálására.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 1977 személy szerepel adatbázisunkban.

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4700 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Clarmont I.S. Kft.

A legkeresettebb cégek: