Menü
children_school_desk_laptop.jpg
Forrás: www.sccoe.org

Idén, immár negyedszer is meghirdeti a szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok digitális felzárkózását támogató közös programját a Nemzeti Hírközlési Tanács és az SAP.

A „Digitális Esély 2017” pályázaton összesen tízmillió forint érhető el, amely körülbelül tíz, Magyarországon működő és nyilvántartott közhasznú szervezet (civil szervezetek, alapítványok, gyermekotthonok) szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek digitális felzárkózását, valamint infokommunikációs oktatását segítő programját segíti majd.

Két életkori kategóriában várják a pályázatokat: egyrészt a 10-14 év közötti, másrészt a 15-18 év közötti szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek informatikai oktatására, digitális esélyegyenlőségének javítására vonatkozó programokkal lehet jelentkezni. Egy pályázó mindkét kategóriában nyújthat be pályázatot.

Mindkét kategóriában olyan pályázatokat várnak, amely bemutatja, hogyan és milyen új módszerekkel valósítható meg hatékonyan a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok digitális felzárkóztatása, mindez hogyan javítja az életminőségüket, hogyan ad új esélyeket a továbbtanulásukhoz.

A pályázatok beadási határideje: 2017. szeptember 12. A pályázatról bővebb információ a www.nhit.hu/digitalisesely2017 oldalon olvasható.

Bookmark and Share

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 1974 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Takács Tibor

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4699 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Bee Design Agency

A legkeresettebb cégek: