Menü
30_karrierekhez.jpg
Forrás: ITB

Deutsch Tamást 2015. december 30-tól a magyar internet fejlesztésével kapcsolatos kormányzati feladatok, azaz a Digitális Jólét Programja összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztossá nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök. A politikus ezt megelőzően az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos volt. A Fidesz alapító tagja, 1993 és 2003 között alelnök, 2001 és 2004 között budapesti elnök volt. Az Országgyűlési munkájában képviselőként 1990 és 2009 között vett részt, a magyar Országgyűlés alelnöke volt 2004 és 2006 között. 2009 óta az Európai Parlament képviselője, 2009–2014 időtartamban az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának alelnöki pozícióját töltötte be. Jogász diplomáját az ELTE Állam és Jogtudományi Karán szerezte.

Formanek Gyulát nevezték ki a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), ügyvezető igazgatójává. A közigazgatási és pénzintézeti szférában több mint húszéves informatikai tapasztalattal rendelkezik az informatikai szolgáltatás, beszerzés és üzemeltetés területén. Az informatikai menedzser, fizikus és számítástechnikai tanár végzettségű szakember az NHIT informatikai szakértője. 2014 és 2016 között a NAV informatikai üzemeltetési igazgatói posztját töltötte be. Előtte négy évig Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata alpolgármestere volt. 1998 és 2009 között a Magyar Nemzeti Bankban informatikai technológus, architekt, előtte informatikai változáskezelő, IT Service Desk munkatárs volt.

Füzi Csaba lett a Kincsinfo ügyvezető igazgatója. Ezt megelőzően, 2015-től a Magyar Államkincstár informatikai igazgatói pozícióját töltötte be, 2013-tól a Kincsinfo Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói feladatait látta el. 2008-tól a Banco Popolare CIO-jaként dolgozott, 2006 és 2008 között az AXA Bank üzemeltetését irányította. Az MBA-végzettségű, okleveles villamosmérnök-közgazdász szakmai pályafutását az AT&T távközlési vállalatnál termékmenedzserként kezdte, majd számítógépes hálózatokkal foglalkozott. 1998-tól a Fornax üzemeltetését vezette, majd informatikai szolgáltatói tapasztalatokat gyűjtött IT outsource szolgáltatások terén.

Gál Tamás július 1-jétől a Szerencsejáték Zrt. informatikai igazgatóhelyettese, a központi szolgáltatások terült vezetője, informatikus mérnök. Jelenlegi pozícióját megelőzően az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány informatikai fejlesztési vezetője volt. 17 éven át dolgozott különböző hazai pénzintézetekben, ahol pénzügyi/banki operációs feladatokra specializálódott. Emellett informatikai üzleti tervezéssel, szolgáltatási stratégiák modellezésével és fejlesztésével foglalkozott. Pénzintézeti oldalról hazai és nemzetközi elszámolásforgalmi rendszerek bevezetésében és több hazai bank Internet Banking szolgáltatásának elindításában vett részt. Vezetőként mindig egyfajta híd szerepet töltött be az üzlet és IT-területek között. Számos elektronikus szolgáltatás elindítását és azok továbbfejlesztését koordinálta.

Jakab László egyetemi tanár lett a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja. Kutatási területe: akuszto-optikai eszközök és rendszerek, felületi hullámú eszközök, integrált optikai eszközök és rendszerek, optikai jelfeldolgozó rendszerek, valamint automatikus optikai vizsgálórendszerek kutatása és fejlesztése. Jakab László 2008 szeptemberétől volt gazdasági dékánhelyettes a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán. Előtte a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar Elektronikai Technológia Tanszékvezető helyetteseként dolgozott. 1996 és 2006 között a BME Fizikai Intézet Atomfizika Tanszékének tanszékvezető-helyettese volt.

Kállay Kristófot nevezték ki a Magyar Államkincstár mb. informatikai elnökhelyettesévé. A programozó és programtervező matematikus végzettségű szakember ezt megelőzően a MultiRáció kereskedelmi és marketingigazgatói feladatait látta el. 2013–2015 időszakban a NISZ társadalmi és kormányzati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettesi pozícióját töltötte be. 2010 és 2013 között a Bull Magyarország kereskedelmi igazgatója, előtte több mint 10 évig a Sun Microsystemsnél az államigazgatási üzletág igazgatója volt, előtte az Oracle Hungarynél dolgozott üzletág-menedzserként. 1990 és 1994 között országgyűlési képviselő volt.

Pörneczi Tamás lett a Magyar Posta informatikai vezérigazgató-helyettese. Pörneczi Tamás villamosmérnöki diplomája megszerzését követően 1981-ben kezdte szakmai életútját, és mintegy 28 évet dolgozott a korábban Telefongyár, később Siemens Telefongyár szervezetében. 2009-ben a Siemens IT Solutions and Services magyarországi vezetőjeként lezárta a céggel közös tevékenységét. Ezt követően vállalkozóként vett részt több országos jelentőségű informatikai projekt megvalósításában. Ismereteit híradástechnikai szakmérnöki és az információelmélet műszaki doktori diplomájával tette teljessé, az angol és német nyelv tárgyalási szintű ismerete mellett.

Réger Mihályt nevezték ki az Óbudai Egyetem rektori feladatainak ellátásával, július 15-i hatállyal; az elkövetkezendő 3 évben tölti be a tisztséget. Réger Mihály 1992-től kezdett oktatóként dolgozni a jogelőd Bánki Donát Műszaki Főiskolán, ahol adjunktusként, docensként, majd főiskolai tanárként az anyagtudomány és anyagtechnológia tantárgyak oktatása, tananyagfejlesztése mellett részt vett anyagvizsgáló, valamint elektronmikroszkópos laboratóriumok kialakításában és fejlesztésében. 2012 óta az MTA doktora. Több mint 15 éve tölt be kari és egyetemi szintű vezetői megbízatásokat, a Bánki Kar Anyag- és Gyártástudományi Intézet intézetigazgató-helyettese, majd intézetigazgatója, a kar kutatási főigazgató helyettese, majd dékán helyettese. 2011 óta az Egyetem tudományos rektorhelyettese.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 1977 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Bíró Zoltán

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4700 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Clarmont I.S. Kft.

A legkeresettebb cégek: