Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


28_theodysseyonline.com.jpg
Forrás: ITB

A szülők rossz nevelésének és a közösségi média erőteljes hatásának köszönhetően az alacsony önbecsüléssel rendelkező millenáris generáció nem találja a helyét a valós világban, a többi generáció uralta munkahelyeken. Pedig minden csapat értékes tagjává válhatnának, ha a pozitív tulajdonságaik kerülnének előtérbe.

Többmilliós nézettséget produkált az interneten Simon Sinek motivációs tréner videója, amely szerint a szülők rossz nevelési stratégiája és a közösségi média hatására olyan alacsony önbecsüléssel rendelkező generáció került a munkaerőpiacra, amely nem képes a többi generációval együttdolgozni. Amikor a szakember a millenáris generációról beszél, akkor az 1984 után születetteket érti, őket az Y (1980–1995 közötti) és a Z (1996–2007 közötti) generációs jelzővel is illetik.

 

Nem is olyan különleges

A leginkább az X generációhoz tartozó szülők a tréner szerint burokban nevelték gyermekeiket, és akkor is megdicsérték őket, ha ennek nem volt alapja. Például a versenyeken még az utolsónak is járt valamilyen elismerés vagy ajándék. A munka világába kerülve ezek a fiatalok azzal szembesülnek, hogy nem is annyira különlegesek, és nem kaphatnak meg mindent csak azért, mert kérik. A sikerért keményen kell dolgozniuk, gyakran olyan munkahelyen, ahol őket meg nem értő emberekkel vannak körülvéve.

Minderre rátesz még egy lapáttal a közösségi média, amelynek világában a millenáris generáció felnőtt: a közösségi oldalakon érkező lájkok azonnali dopamin adagot szabadítanak fel a szervezetükben, így nem meglepő, hogy stresszhelyzetben nem a barátokhoz, a családhoz, hanem a szűrt valóságot közvetítő közösségi oldalakhoz fordulnak. Az interneten megszokott azonnaliság türelmetlenséget vált ki bennük, mindent hamar, de lehetőleg rögtön szeretnének elérni. Azt mondják, meg szeretnék változtatni a világot, és olyan munkahely vonzó számukra, ahol érzik, hogy hatása van a munkájuknak. Türelmetlenségük miatt azonban nem képesek kivárni az eredményt, nem töltenek elegendő időt egy-egy munkahelyen ahhoz, hogy mélyebben megismerhessék a folyamatokat, és rájöjjenek, hogyan tudnának változtatni rajtuk.

 

Nyugtalan generáció

„Ahogy a mai srácok viselkednek, az az informatika eszközeinek és a burokban nevelés hatásainak az eredménye” – összegzi az újgenerációt Mészáros Zsolt, a Motiment ügyvezető igazgatója. Szerinte az okokat az X generációs szülőkben kereshetjük, akik egy kommunista rendszer jelentette stabilitásból kerültek a bizonytalanság demokráciájába. Az új rendszerben egyik napról a másikra változott meg minden, turbulens időket élhettek meg. A szülők nyugtalanságukat átadták gyermekeiknek, ám az alkalmazkodó képességet nem sikerült megtanítaniuk nekik. Minden eszközzel próbálták megvédeni őket a külső világ rossz hatásaitól, közben nem tették lehetővé, hogy kifejlődjön független személyiségük.

Jön az alfa generáció

Noha még csak az iskola padjait koptatják a 2000-es év után születettek, a szociológusok máris azon gondolkodnak, hogyan nevezzék el ezt a generációt. Az eddigi legértelmesebb javaslat az „alfa generáció” – Mark McCrindle jövőkutató és TEDx-es előadó erőteljesen kampányol a megnevezés mellett. És ők, akik egy lapostévét óriási tabletnek képzelnek, hogy fognak helytállni a munkahelyeken? Jó lenne már most tudni. Egy dolog biztos: ez a generáció nemcsak használja, hanem tökéletesen beépíti majd mindennapi életébe a technológiát, a valóságot pedig a saját igényeire formálja.

 

A gyermekek már az IT-eszközök, az informatika világába születtek, ott érzik otthonosan magukat (ezért is nevezik őket digitális bennszülötteknek). A szülők pedig a puha korrupcióval jellemezhető világban járatosok. Ha el kell intézni egy gyorshajtás miatti bírságot, vagy szabadságot kell kérni egy nem létező betegségre, akkor a szülő előveszi a megszokott, jól bejáratott módszereit, ismerőseit, és mindent elintéz a gyermeke helyett.

De attól sem nőnek fel hamarabb a csemeték, hogy kényelmes otthont teremtenek nekik a szülők, a „mamahotel” szolgáltatásait pedig felnőtt fejjel is élvezhetik, ingyen és bérmentve. Általában sokkal talpraesettebbek, magabiztosabbak és jobban tudnak tárgyalni azok a fiatalok, akik kényszerből – vagy azért, mert a szülők megengedhették maguknak – elköltöztek otthonról, netán más városban, külföldön jártak egyetemre, és már diákkorukban megtapasztalták a valós életet.

 

Intenzitás, elmélyedés nélkül

Az általunk megkérdezett cégvezetők szerint ennek a generációnak a tagjai hihetetlen intenzitással tanulnak meg bármit, de csak a szükséges és elégséges mértékig. Nem szeretnek elmélyedni a dolgokban, nem is értik, miért kellene részletesen, aprólékosan megcsinálni az adott feladatot. Hasonlóképp, a számukra kihívást jelentő munkát 5 óra helyett 2-3 órán belül is képesek elvégezni, ha az igazán érdekli őket, és nagyon gyorsan, hatékonyan állnak át az egyik feladatról a másikra.

Ha a vezető képes olyan tudást átadni nekik, amit internetről nem lehet megszerezni, akkor nyert ügye van náluk. A tárgyalástechnika, az üzleti öltözködés, az etika és a metakommunikáció területén az offline világ többet nyújt nekik. Gyakran igénylik a vezetők részéről a jellemzést, a visszacsatolást – ez onnan eredhet, hogy miután a szülők folyamatosan dicsérték őket, ezt keresik a munkahelyen is.

 

Értékekhez lojális generáció

Az érem másik oldalával találkozik a Green Fox Academy ügyvezetője, Fazekas Barbara. Cégüknél jellemzően fiatalok dolgoznak, 27-30 év körüli az alkalmazottak átlag életkora, míg az X generáció tagjai közül kevesen dolgoznak náluk. Nem mintha nem fogadnák szívesen az idősebbek rutinját és tapasztalatait, de eddig csak kevés olyan szeniorral találkoztak, aki jól illeszkedik a fiatalos céghez. Volt, akit az zavart, hogy az asszisztensével, nyílt légtérben kellett volna dolgoznia, más a céges autót hiányolta. Az is gondot jelentett egyes jelölteknél, hogy a szervezet nem hierarchikus, illetve elvárás, hogy a vezető aktívan munkát végezzen, ne csak irányítson.

Számos tévhit fűződik egyébként a fiatalabb generációhoz. Sokan mondják, hogy az Y vagy a Z generáció tagjai nem lojálisak, ám Fazekas Barbara ezt másképp látja. Meglévő munkatársaik számára fontos, milyen értékek mentén működik a cég, és tudják, mi a vállalat küldetése. Ha a cég értékei megváltoznának, akkor nagy valószínűséggel munkatársaik döntő többsége elmenne. A fiatalabb generáció tehát lojális, csak nem egy céghez, hanem az általa képviselt értékekhez.

Mi a megoldás? Hogyan érjük el, hogy a millenáris munkavállaló is csapatunk értékes tagja legyen? Pozitív tulajdonságaikat szem előtt tartva neveljük, formáljuk őket, legyünk munkahelyi mentoruk. És ássunk egy kifogyhatatlan türelemkutat!

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2041 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Hetényi Márk

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4898 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:ALEF Distribution HU Kft.

A legkeresettebb cégek: